Magyarország legrégebben, 1948 óta, nyílt terepen folyó rendszeres régészeti feltárása az Alsó-Zala völgyében, a Zalavár-várszigeti ásatás. A kutatás folytatását az utóbbi negyed században a Nemzeti Kulturális Alap támogatása tette lehetővé. Az ásatások során napvilágra került unikális maradványokban rejlő turisztikai vonzerőt a megyei önkormányzat és a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság két évtizede jó érzékkel ismerte fel, s a felismerés eredményeként a várszigeti szántóföld helyén 2000-től régészeti park és kiállítóhely várja a látogatókat. (Előzmény: 1994-ben az önkormányzat megvásárolta az egykori tulajdonosoktól a parcellákat, ezzel is megkönnyítve a régészeti kutatások folytatását.)
Zalavár-Vársziget központ volt a 9. században és az Árpád-korban is. A 9–10. századi központok többsége a későbbi beépítések miatt Európa szerte nehezen kutatható. Zalavár-Várszigeten kivételes lehetőség, hogy a településszerkezet meglepően gyakori és folyamatos változásai, valamint a kontinuitás kérdései a nagyfelületű feltárás révén nyomon követhetők. Az Árpád-kor világi közigazgatási központjainak beépítettségére, településszerkezetére vonatkozóan ugyancsak szórványos adatok állnak rendelkezésre, így különösen értékesek a zalavári kutatás eredményei.
Az elmúlt több mint két évtized a 9. század vonatkozásában alapvetően megváltoztatta a lelőhelyről és környékéről alkotott képet, átrajzolta és árnyalta az eddig feltételezett kapcsolatrendszert. Mivel a 830-as évek végén egy, a morva fejedelemség területéről menekült személy, „bizonyos Priwina” alapította a települést, 1949-től, a tudományban is érvényesülő politikai befolyás nyomán a „9. századi pannon szláv állam” központjának, az ország legfontosabb szláv lelőhelyének tartották. A feltárások nyomán napvilágra került maradványok: a fából készült Keresztelő Szent János templom oszlopsorai, a salzburgi érsek megrendelésére, részben salzburgi mesteresek munkája révén felépült Hadrianus zarándoktemplom, a mellette kialakított érseki rezidencia épületei végül a magyarokkal szövetséget kötő Arnulf király (majd császár) kő palotája a településszerkezettel együtt a Karoling központok jellegzetes képét idézi. Az írott forrásokkal összhangban ma a Zalavár-várszigeti 9. századi települést a Karoling Birodalom legkeletibb grófságának székhelyeként és a keresztény térítés pannóniai központjaként határozzuk meg. Árnyalja, de nem változtatja meg ezt a képet Cirill és Metód zalavári/mosaburgi megjelenése, melynek Európai jelentőségű, egyedülálló emlékei és bizonyítékai ugyancsak az ásatások során kerültek napvilágra, hitelesítve legendájuk addig némi kétkedéssel fogadott sorait.
A település újabb, tárgyi bizonyítékokon alapuló meghatározása – a Karoling Birodalom legkeletibb grófságának székhelye és a keresztény térítés pannóniai központja – tehát szakítást jelent a 19. század első felében felvetett, majd 1949-től a politika részéről jelentősen megtámogatott, kizárólagosnak tekintett szláv kapcsolattal és visszatérést a 19. század utolsó évtizedeinek „politikamentes”, leleteken és forrásokon alapuló lelőhely értékeléséhez (ennek bemutatása tágabb időkeretet kívánna). A közgondolkodásba mindazonáltal nehezen kerülnek át az új eredmények. A médium, a történelemoktatás hangsúlyai a modernitásra helyeződtek, az újabb tankönyvek nem is szólnak a Kárpát-medence lakóiról és településeiről a honfoglalás előestéjén. Az ismeretre vágyókhoz pedig leghamarabb – Anonymus szavaival élve – „a hamis mesék és csacsogó énekek” érnek el…
A zalavári ásatások iránt nagy a nemzetközi érdeklődés, gyakran látogatnak ide a szomszédos országok szakemberei is. Számukra más szempontból jelent nehézséget a 9. századra vonatkozó új eredmények be- és elfogadása. Ragaszkodásuk a korábbi, szláv kapcsolathoz érthető, hiszen Zalavár/Blatnohrad nemzeti múltjuk részévé, nem egy esetben meghatározó fejezetévé vált. Sokszor kérdezték már hitetlenkedve: ezt a kutatást valóban a Nemzeti Kulturális Alap támogatja? Igen… Magam is csak ezen ünnepi alkalomra készülve néztem után hogy :„A NKA célja a nemzeti és az egyetemes értékek megőrzésének támogatása.”
A térségünk modern történelmének ismeretében érthető a kérdés, de Szent István nem habozott, amikor a 9. század örökségét részben új életre keltette. Az Árpád-kori hagyaték pusztulása nagyobb, mint a Karoling korszaké. Ebben jelentős szerepet játszott a 19. században nemes Zala vármegye infrastruktúra fejlesztő igyekezete: környékbeli utak alapja a Várszigeten kitermelt kövekből és földből készült. Erre a sorsra jutott az 1019-ben felszentelt, de 9. századi templom újjáépítése nyomán született Szent Adorján templom – István négy monostor alapításának egyike. Pontos helyét azonban éppen a régészeti kutatások révén lehetett kijelölni.
A vélelmezett szláv kapcsolat a kora Árpád-kori település értékelésére is hatással volt. Jeles történészek és vezető régészek (még 1998-ban is) kizárták annak lehetőségét, hogy itt létesült Zala megye első közigazgatási központja (ispánsági vára), mondván, hogy „a pannonszláv hűbéres fejedelemség székhelyén lévő várból nem lett vármegyeszékhely”, mert „ez ellentmondana társadalmi fejlődésünkről alkotott képnek”. Az ásatások során ez a tabu is megdőlt. A feltárt jelenségek: egy 60×60 m alapterületű, fakerítéssel övezett terület, benne faépületekkel, egy, a monostortól független templom és egy 10×10 m alapterületű kő torony, a leletekkel együtt vitathatatlanul bizonyítják, hogy Szent István a monostor szomszédságban jelölte ki a megye világi adminisztrációjának központját, mely az új igényeknek megfelelően épült ki, figyelmen kívül hagyva a 9. századi településszerkezet elemeit.
Nem a régészeken múlt, hogy a 2000-ben felavatott régészeti park nem bővült új látványosságokkal: vissza kellett temetnünk a Keresztelő Szent János templom maradványait, a mellette feltárt keresztelő kutat (mely még az ásatás idején is adott vizet) és Arnulf palotájának masszív alapfalait is ... Igaz, bemutathattuk azonban az új eredményeket a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításának új, a 9. századot és a honfoglalás korát idéző részében – ugyancsak a NKA támogatásának köszönhetően.
Az elmúlt esztendőket áttekintve szólnom kell arról, hogy a NKA támogatás régészhallgatók számos nemzedékének adott lehetőséget terepi tapasztalatszerzésre, a falu lakóinak jövedelemszerzésre, a velük együtt dolgozó régészeknek pedig a lelőhelyre vonatkozó ismeretek átadására.
Zalavár a magyarság és Európa, a környező országok és a szláv nyelvcsaládhoz tartozó magyarországi nemzetiségek számára egyként fontos, önazonosításunkban – önazonosításukban kiemelkedő jelentőségű, egymásra utaltságunkra és azon alapuló tartós értékteremtésre hívja fel a figyelmet. Az ehhez hasonló, európai jelentőségű lelőhelyek kutatása folyamatos. A feltáratlan területek kutatása régi kérdésekre adhat választ, egyben újabb kérdéseket vethet fel. Bízunk abban, hogy e munkában a Vársziget mindenkori kutatói továbbra is számíthatnak – természetesen megfelelő pályázati dokumentáció benyújtása nyomán – az Alap (munkabérek növekedésének arányában megnövelt) támogatására; e támogatás híre pedig követendő például szolgál a határokon kívül is.
