EN facebook

“Egy a szív, az akarat” - Idén is lesz a Közösségek Hete

FELHÍVÁS

A közösségi értékekre és a közösség megtartó erejére hívja fel a figyelmet a Közösségek Hete országos rendezvénysorozat 2023. május 8-14. között, amelyet idén a Petőfi 200 emlékévhez csatlakozva szervez meg a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ.

 

Kik csatlakozhatnak programszervezőként?

 

Idén is várjuk a múzeumok, a könyvtárak, a közművelődési intézmények és közösségeik, valamint a civil szervezetek, a TOP 5.3.1. és a TOP 6.9.2. pályázatok nyertesei, illetve egyéb kulturális közösségek jelentkezését.

 

Arra bíztatjuk a csatlakozni vágyókat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a hozzájuk kötődő közösségekkel (például baráti, amatőr művészeti, alkotó-, olvasó- és egyéb körök, hagyományőrző csoportok, egyházi közösségek, jótékonysági szervezetek, sportklubok vagy egyéb közösségek), hogy a rendezvény keretében minél többen megismertethessék tevékenységüket, valamint bemutathassák értékeiket és tevékenységüket a településük lakosságának és a rendezvény nagyközönségének.

 

Az idei év mottója: “Egy a szív, az akarat”

 

2023-ban a Közösségek Hete a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódik. Első pillantásra két teljesen eltérő témát kapcsolunk össze, azonban szoros összefüggés van a Petőfi-emlékév alapkoncepciója és a Közösségek Hete szellemisége között. A közösségek összetartó ereje ugyanis abban a nemzeti, nemzetiségi, helyi, illetve közösségi identitásban rejlik, amely Petőfire és korszakára olyannyira jellemző. Fontosnak tartjuk azonban, hogy ez ne jelentsen sem kirekesztést, sem pedig az egyes közösségek elszigetelődését. Ezért szem előtt tartjuk az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) azon megállapítását is, miszerint: “Egyre változatosabb társadalmunkban elengedhetetlen a sokszínű, változatos és dinamikus kulturális identitással rendelkező emberek és csoportok közötti harmonikus kölcsönhatás biztosítása, ahogy együttélésre való hajlandóságuké is.” Másrészt a “lobogó zseni” jelleme, mind pedig a “dinamikusan változó történelmi korszak” a Közösségek Hete ötletes és kreatív, valamint korszerű, a változásokra reagáló és folyamatosan megújuló törekvéseivel cseng össze, mindezek pedig a haladás szóban összegződnek.

 

A Közösségek Hete célja 2023-ban az, hogy egyedi, helyi, kulturális közösségi programokkal felhívja a figyelmet a közösségekben rejlő értékekre, azonban mindezt a Petőfi 200 emlékév programívéhez kapcsolódva valósítsa meg.

 

 

Milyen programokkal lehet jelentkezni?

 

A programszervezőktől olyan programokat várunk, melyek az alábbi tematikákhoz kapcsolódnak:

 

“Annyi kincse van hát e hazának” (Keressük értékeinket)
“S egy nemzet fogja megtapsolni lantom” (Alkotni öröm)
“…egy közös jó van, miből Egyenlőn jár mindenkinek” (Adj esélyt!)
“Segíthetek-e bajodon?” (Egy szívvel, egy lélekkel)
“Zöld föld felett, kék ég alatt” (Zöld, zöldebb, legzöldebb)
“Hogy is tudnék futni mostan?” (Mozdulj rá!)
”Üdvezellek, ifjú pályatárs!” (Tiéd a pálya!)

 

A 2023-ban ajánlott tematikák leírása itt olvasható. A programok megszervezéséhez a korábbi Közösségek Hete programjairól készített összefoglalók is inspirációként szolgálhatnak.

 

 

Hogyan lehet csatlakozni a Közösségek Hetéhez?

 

A közösségek, szervezetek, intézmények a rendezvényre a megadott regisztrációs felületen jelentkezhetnek a Közösségek Hetéhez kapcsolódó programtervezetük benyújtásával.

 

A regisztrációs felület ide kattintva érhető el.

 

A regisztráció határideje 2023. április 28.

 

 

Milyen központi kommunikációval támogatjuk a Közösségek Hete sikerét?

 

A szervezők online médiakampánnyal illetve különböző médiamegjelenésekkel támogatják a rendezvényt, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az eseményekre. Két elsődleges kommunikációs csatornánk a Közösségek Hete hivatalos honlapja és a Közösségek Hete Facebook oldal. A Közösségek Hete honlapon valamennyi program leírása megtalálható és kereshető lesz. A rendezvény Facebook oldalán is folyamatosan osztunk meg tartalmakat és népszerűsítjük a programokat.

 

A vállalt program megvalósításához a közösségeknek, intézményeknek szükséges forrást biztosítaniuk.

 

 

A Közösségek Hete a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ szervezésében, az Országos Széchényi Könyvtár, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. együttműködésével valósul meg a Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 Ideiglenes Kollégiuma támogatásával.

 

 

További információ