A látogatószám mindig is vitára okot adó mutató volt a kultúra területén, így a múzeumok esetében is – minőségi mércéje ez egy kiállításnak vagy intézménynek, milyen okok állnak a csökkenése/növekedése mögött, és egyáltalán, mit jelent a közösségi média és az online felületek világában? Seph Rodney, a New York-i School of Visual Arts oktatója nemrégiben – különböző beszámolókra, kutatásokra hivatkozva – két írásban is foglalkozott a kérdéssel, hogy mire jutottak, mit gondolnak egyes, a látogatószámmal foglalkozó tanulmányok, kutatók az Egyesült Államokban.
Számos arra utaló jel van, hogy a látogatottság a művészeti és kulturális múzeumokban lassabban vagy gyorsabban, de csökken. Mary Carole McCauley, a Baltimore Sun riportere a múzeumi látogatószám meredek eséséről számolt be egy idén januárban megjelent részletes cikkében. E szerint a Baltimore Museum of Art látogatottsága az elmúlt tizenöt évben 12,7 százalékot esett vissza (igaz, az intézmény egy részét 2011 óta renoválták, a teljes múzeum csak 2015-ben nyílt meg újra, és 2017-ben elérték a 2005-ös szintet), a Walters Art Museumba a 2008-as csúcs óta 24,1 százalékkal kevesebben mentek el, a Reginald F. Lewis Museum of Maryland African-American History & Culture pedig az első év (2005) rekordja (104.500 látogató) óta 53 százalékos visszaesést produkált. Az országos adatok hasonlóan aggasztóak. 2002-ben az amerikai felnőttek 26,5 százaléka ment el művészeti kiállításra, 2015-ben már csak 18,7 százalékuk. Figyelembe véve a népesség növekedését, a felnőtt korba lépők számát, a visszaesés 20 százalék körülire tehető – azzal együtt is, hogy a múzeumok sok helyen elkezdtek ingyenes belépőjegyet felkínálni.
Az egyik kérdés, amelyet ezek az adatok felvetnek, az az, hogy miért éppen most történik mindez. Guido Guerzoni a Museums on the Map. 1995–2012 című könyvében jó néhány provokatív tényt mutat be: 1995 és 2012 között 652 új múzeumot építettek, többségüket az Egyesült Államokban (139-et), melyek legnagyobb része művészeti múzeum volt. Még meglepőbb a tény, hogy ez a boom akkor történt, amikor a világ az elmúlt nyolcvan év egyik legsúlyosabb gazdasági pangásán ment keresztül. Felvetődik a kérdés: hova tűntek ezeknek az új múzeumoknak a látogatói, ha feltételezzük, hogy kezdetben összegyűltek a megnyitókra? Rodney szerint lehetséges, hogy a látogatottság valóban visszaesett, amint az újdonság ragyogása megfakult, mmiközben az is feltételezhető, hogy a nagyobb múzeumok, mint a Louvre és a Metropolitan Museum of Art, elveszik a látogatói figyelem limitált forrásait, a hatalmas, blockbuster kiállításaikkal, megfosztva ezzel a kisebb múzeumokat a sajtótól, a figyelemtől és az érdeklődéstől. McCauley ugyanakkor amellett érvel, hogy a múzeumok régóta túl tradicionális attitűdöt képviselnek ahhoz, hogy a középosztálybeli közönségen kívül mások számára is meggyőzően hassanak. Elizabeth Merritt, a Center for the Future of Museums (egy intézmény, amely a múzeumok jelenbeli kihívásait kutatja) alapító igazgatója az okok meghatározásánál a múzeumi közönség öregedését említi, illetve a tényt, hogy az alacsonyabban iskolázottak számára továbbra sem vonzó egy klasszikus múzeum meglátogatása.
A hagyományos, csak a múzeumi belépőjegyet váltó látogatók számlálása helyett egy teljesen más jellegű megközelítést, módszert, fogalmakat és statisztikai adatokat alkalmazva a 2012-ben a Texas állambeli Southern Methodist University intézményében alapított National Center for Arts Research arra jutott, hogy a művészeti múzeumoknak van a legmagasabb közösségi bevonódásuk [megfelelője az angol engagement, melynek lényege az egyes online tartalmakhoz kapcsolódó felhasználói aktivitás] és a legnagyobb számú érintkezési pontjuk [megfelelője az angol touch point vagy contact point, amely az intézmény és az egyén között létrejövő kommunikáció bármilyen formáját jelenti].
A 2015 decemberében publikált beszámolóban, melynek során három év alatt 3115 szervezettől gyűjtött adatokat használtak fel, arra a következtetésre jutottak, hogy bár a közönség valós száma lehet, hogy csökkent, a művészeti múzeumok mégis többfélképp vonják be az embereket, mint a személyes látogatás. A bevonódás holisztikus fogalmát alkották meg, amikor azt vizsgálták, hogyan érintkeznek a művészeti múzeumok a közösségeik tagjaival, miként jut kifjezésre ez az online közvetített programokban, az önkéntességben, a múzeum osztályteremként való használatában, a tárgyak adományozásában és a személyzet alkalmazásában. Az NCAR szervezetenkénti egyesített érintkezési pontot számolt, arra a felismerésre alapozva, hogy néhány embernek csak egy kontaktpontja van, míg másoknak sok (például egyszerre látogató, adományozó, önkéntes).
Az érintkezési pontok száma olyan innovatív módszer, amely hasznosabb lehet a művészeti szervezetek, intézmények kulturális hatótávolságának és jelentőségének a meghatározásában, mint csupán látogatókat számlálni, mivel egy múzeum máshogy is lehet értelmezhető vagy jelentőségteljes, mint a személyes látogatás által – főleg a mai általános és középiskolás korú gyerekek számára, akik az elektronikus eszközökkel nőttek fel. Ezzel egybevág, hogy az összes érintkezési pontok körülbelül fele személyes, a másik fele pedig virtuális bevonódáson keresztül jön létre. A virtuális látogatottsági statisztikák az olyan, médiafelületeken keresztül lehetővé tett látogatottságot foglalják magukban, mint a különböző online tartalmak követői, nézői, hallgatói, olvasói. Mindehhez jelentősen hozzájárul az az egész szcénára jellemző erőfeszítés, hogy minél több forrást digitalizáljanak és kiterjesszék a médiafogyasztás lehetőségeit a művészeti múzeumok virtuális tereiben.
Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az NCAR eredményei csak a gyakoriságot jelzik, ez azonban nem mutatja meg a bevonódás időtartamát, mélységét vagy minőségét (erre olyan intézetek szakosodtak, mint a Visitor Studies Group és Visitor Studies Association). Ezt figyelembe véve, amikor a z interneten szerzett élményt a személyes látogatással vetjük össze, felvetődik a virtuális látogatottság értékének kérdése, annak sajátossága. Rodney szerint a virtuális érintkezések elszigetelt találkozásokat hoznak létre, miközben a múzeum tere éppen a valós találkozásokra való, arra, hogy hasznos súrlódást generáljon, hogy a látogatók elképzeléseket ütköztessen egymásnak, amelyek megkaparják az intellektuális bizonyosságunkat, lehetővé téve, hogy fogékonyak legyünk egy újféle tudás befogadására, jelentés megteremtésre. Ez alapján a múzeumoknak a (virtuális) bevonódásra a növekedés lehetőségeként kell gondolni, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy minél több valós látogató jusson el intézményeikbe.
Források:
https://hyperallergic.com/421968/is-art-museum-attendance-declining-across-the-us/
http://www.baltimoresun.com/entertainment/arts/bs-fe-museum-attendance-20171002-story.html
