EN facebook

Business for Culture. A kultúra sosem áll le – rendezvények újrahangolva. Webinárium-sorozat!

MŰHELY

2021-02-01 13:00

A 2020-as év rendhagyó kihívásokat tartogatott a Kulturális, Múzeumi és Turisztikai Helyszínek Szervezetének immár hetedik éve megrendezésre kerülő Fóruma számára is. A független szakmai szervezet célja, hogy évről-évre lehetőséget és olyan teret biztosítson a múzeumi, a nemzeti örökségvédelmi és a turizmus területén dolgozók számára, ahol megoszthatják egymással szakmai tapasztalataikat és közösen gondolkozhassanak a szektor üzleti kihívásairól. A korábbi évektől eltérően, alkalmazkodva a jelenlegi járványhelyzethez, online térben, egy több alkalmas ingyenes webinárium-sorozat indult az érdeklődők számára, ahol a központi témakör ezúttal a hazai rendezvénypiac jelenlegi helyzete, és benne különösképpen a kulturális, turisztikai helyszínek szerepe.


A hatalkalmas webinárium-sorozat lehetőséget teremt arra, hogy a szakmában dolgozók és érdeklődők bővítsék partneri kapcsolataikat, hiszen a komplex partneri üzletkötés kulcsa a szó szoros értelemben vett együttműködés. Felvezetésként Puczkó László (Városliget Zrt.) és Palotai Borbála (PwC Magyarország Kft.) beszélgettek, akik hazai és nemzetközi példákon keresztül szemléltették a 2020-as tapasztalatokat, gyakorlatokat, és a covid után várható lehetőségeket és kihívásokat a rendezvénypiac számára. A második alkalommal megtudtuk, milyen speciális elvárásoknak és feltételeknek kell megfelelni a catering szolgáltatóknak, amennyiben kulturális helyszínen szeretnének rendezvényt lebonyolítani. A megfelelő infrastruktúráról, speciális szabályok betartásáról és logisztikai feltételek megteremtéséről Niszkács Anna (Gerbeaud Gasztronómia Kft., CEO), dr. Sári Zsolt (Szabadtéri Néprajzi Múzeum általános főigazgató-helyettese), Semsei Rudolf (Budapest Party Service-nek tulajdonosa) és Marosvölgyi Gábor (Kempinski Hotel Corvinus Budapest catering üzletágának a The KitchenCatersnek a catering igazgatója) beszélgettek.


A rendezvényüzemeltetés technikai cégeket, illetve eszközöket biztosító szolgáltatókat érintő paradigmaváltásairól Fábián Attila (Smarteq AVS Kft. ügyvezető igazgatója), Kalmár Judit (SpecialEffects Zrt. rendezvény üzletág igazgatója), Gloviczki Ákos (HUNGEXPO Budapest Zrt. szolgáltatás üzemeltetési és értékesítési igazgatója) és Kónya Béla Tamás (Országos Restaurálási és Raktározási Központ restaurátori főosztályának vezetője) értekeztek, különös figyelmet fordítva olyan innovatív technikai lehetőségekre, amelyek jól adaptálhatóak a különböző kulturális intézmények számára is.


A Business for Culture néven futó sorozatból még három alkalom van hátra, amelyek során további izgalmas témákkal várjuk az érdeklődőket. Szó lesz a kulturális helyszínekre szabott kreatív tartalomfejlesztésekről, a rendezvénypiac marketing és értékesítési feladatairól, továbbá a rendezvénypiac egy speciális ágazatáról: a csapatépítő és szervezetfejlesztési programokról is.


A webináriumok élő közvetítésére minden kedden 11:00 órától kerül sor. Az érdeklődők a MuseumEvents Facebook oldalán kialakított eseményeken belül minden fontos további információt megtalálhatnak az előadásokkal kapcsolatban.

 

Következő alkalom: 2021. február 2.

 

Az élő esemény, valamint korábbi előadások elérhetőek EZEN A LINKEN

 

állományvédelem, fénykép, gyarapodás, gyűjtemény, kortárs
2020-12-08 16:30
felhívás, gyűjtemény, muzeológia, múzeumandragógia, műhely, Pulszky Társaság
2021-05-29 16:00