AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2026 szakmai konferenciával egybekötött díjátadóját 2026. október 19-én a Pénzmúzeumban rendezik meg. A Pulszky Társaság 2010-ben alapította a címet, mellyel évről-évre muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki, esetleg virtuális kiállítását kiválasztva. Idén is két kategóriában folyik a megmérettetés: 10 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki kiállítások pályáztak az elismerésre. A zsűri mindkét kategóriából 5-5 pályázót választott a jelöltek közé. Cikksorozatunkban ezeket a kiállításokat mutatjuk be részletesen! Lássuk most a Gömör-Kishonti Múzeum Gótikus út – Európai örökség című kiállítását!
„A harangok az örökkévalóság üzenetét hordozzák”, olvashatjuk Jón Kalman Stefánsson Nyári fény, aztán leszáll az éj című regényében. De valami ilyesmit írt meg annak idején Ady Endre is: „Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének, Az én kedves kis falumban / Karácsonykor / Magába száll minden lélek.” A leszállt estébe szimatoló templomtorony, a ködben pislákoló fények, a hívó-váró ének, a hideg tömjéndohos illata, a zúgózengő korálok imádsága. Harangjaink, templomaink: hitünk gyújtotta mécseseink, kollektív golgotánk imái, életből halálba és életbe vezető utazásunk elmorzsolt sóhajai és könnycseppjei. Templomaink: áhítatba oltott, szent térbe simított gondolataink bölcsői és szarkofágjai, melyeket bár Istennek szánunk, voltaképpen saját lelkünknek címezzük őket. S legalább míg megszületnek és elhamvadnak, szebb lesz a világ.
Hogyan válhat tizenkét falusi templom közös európai történetünk részévé? Miként lehet egy lokális, szinte privát emlékezetkultúra mégis határokon átívelő tudás, tapasztalás és viszonyítási pont? És miért lehet mindez fontos 2026-ban, a digitális zajban, a sokféleségben és ugyanolyanságban az arctalan arcképcsarnokok mátrixában? A rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum kiállítása a gömöri középkor művészeti emlékein keresztül a helyi közösségek múltját az európai kulturális örökség egészével kapcsolja össze – és ebben az állításban éppen annyi a proaktivitás, mint a megőrzés, és éppen annyi a példamutatás, mint amennyi az összefogás ígérete és mind erősödő vágya.
Rimaszombatban, a történelmi Gömör-Kishont vidékén működik Szlovákia egyik legrégebbi múzeuma, a Gömör-Kishonti Múzeum. Az intézmény 1882. szeptember 3-án nyitotta meg kapuit, története a Gömörmegyei művészeti és régészeti kiállításhoz, valamint az annak nyomán létrejött múzeumegyesülethez kapcsolódik. Gyűjteményének alapját az első bemutatót követően adományozott 568 műtárgy teremtette meg - a múzeum ma a régió történelmi, régészeti, néprajzi, művészettörténeti és természeti értékeinek őrzésével, kutatásával és bemutatásával foglalkozik.
A regionális múzeumok egyik fontos sajátossága, hogy a helyi múltat nem elszigetelt történetek összességeként, hanem tágabb kulturális összefüggések részeként képesek láthatóvá tenni. Gömör és Kishont középkori templomai különösen jól példázzák ezt: a kisebb településeken fennmaradt falképek, szakrális épületek és műtárgyak olyan művészeti kapcsolatokról tanúskodnak, melyek a régiót a középkori Európa kulturális vérkeringéséhez kapcsolták. Ezeknek fel- és visszatanítása kulturális örökségünk fogódzója, egyszersmind a művészetre rácsodálkozó énünk kiterjesztése, aminthogy az alkotás nem csak vásznon és színpadon és pódiumon ejtheti rabul a szívet, de szent helyeinken is, mintegy bizonyítva és kőbe vésve Pablo Casals szavait, aki szerint egy Bach fúga lehet mindennapi ima. Casals szavai nyomán minden művészeti aktus lehet a morzsoló egy gyöngyszeme, szükségszerűen minden szakrális helyszín felszentelheti a benne „megszólaló” művet, és fordítva, minden alkotás szólhat egyenesen Istenhez. Kérve bocsánatot és szeretetet. Másként, mint máskor. Fontosabb és örökkévalóbb módon.
Ezt a gondolatot állította középpontba a Gömör-Kishonti Múzeum 2026. május 23. és szeptember 20. között látogatható, a múzeum falai között a régió történetét piedesztálra helyező, Gótikus út – Európai örökség című időszaki kiállítása is. A Kolár Angelika művészettörténész és Kerényi Éva történész, múzeumigazgató által kúrált válogatás a Gótikus Út tizenkét templomának kulturális jelentőségét, művészeti emlékeit és történeteit mutatta be, s tette ezt a Gótikus Út Egyesülettel együttműködésben, a Besztercebányai Kerületi Önkormányzat támogatásával.
A Gótikus Út Gömör és Kishont középkori szakrális emlékeit összekapcsoló kulturális-turisztikai útvonal, melynek kiemelt jelentőségét az adja, hogy tizenkét templomának középkori falképegyüttese 2022-ben elnyerte az Európai Örökség címet, Szlovákiában első műemlékegyüttesként.
A tizenkét templom Pelsőc, Csetnek, Gecelfalva, Martonháza, Hizsnyó, Rákos, Kövi, Süvete, Rimabrézó, Kiéte, Karaszkó és Rimabánya településein található. A helyszíneket három körút, a csetneki, a jolsvai és a rimai útvonal fogja össze. A közös európai jelentőség alapját a templomokban fennmaradt figurális falképek, a középkori művészeti hagyományok és az egykori kulturális kapcsolatok adják. Az Európai Bizottság ismertetője szerint a falképek a középkori Európa gazdasági, kulturális és művészeti érintkezéseinek tanúi, olyan közös vizuális nyelv hordozói, mely különböző etnikai és műveltségi hátterű közösségek számára is érthető volt.
A kiállítás ezt a tágabb összefüggést tette érzékelhetővé. A látogató nem csupán egy-egy templom történetével találkozhatott, hanem azzal is, miként kapcsolódik össze a helyi örökség az európai művészettörténet nagyobb folyamataival. A középkori román és gótikus rétegek mellett a későbbi korszakok, köztük a reneszánsz és a barokk emlékei is helyet kaptak a bemutatóban. Így a templomok nem változatlan, időn kívüli műemlékként jelentek meg, hanem több évszázad vallási gyakorlatának, művészeti ízlésének és közösségi emlékezetének hordozóiként, tizenkét templom, mint egy közös európai örökség gyöngyszemei, mint egy kollektív tudásrendszer rendet és isteni elrendezést szimbolizáló útjelzői. Izraelnek tizenkét törzse van, tizenkét apostol követi Jézust, de ha a mindennapjaink szakralitását vesszük, tizenkét hónapból áll egy év, és kétszer tizenkét órából egy nap. A Gótikus Út pedig tizenkét templomra épít új nézőpontokat, ritkán látható tárgyakból művészeti és kulturális megmerítkezést.
A tárlat mintegy hatvan szakrális tárgyat és ingó műemléket vonultatott fel a Gótikus Út templomaiból. Az egyházi közösségek kezelésében lévő, műemléki védettséget élvező tárgyak között olyan darabok is szerepeltek, melyek a templomok hagyományos látogatása során rendszerint nem hozzáférhetők a nagyközönség számára. A bemutatott emlékek sokfélesége érzékenyen, ugyanakkor hangsúlyosan irányította a figyelmet a régió művészeti örökségének összetettségére, különös tekintettel a süvetéi templomból származó gótikus falfestménytöredékekre, melyek a Szlovák Nemzeti Galéria gyűjteményéből érkeztek, a pelsőci reneszánsz úrvacsorai kelyhekre és történeti textíliákra, a rákosi kistemplom festett karzatának részleteire, valamint a karaszkói kazettás mennyezet töredékeire.
Ezek a tárgyak nem csupán művészettörténeti dokumentumok. Egykori liturgikus használatuk, az őket létrehozó mesterek tudása és a hozzájuk kapcsolódó közösségek története révén a vallási és társadalmi élet egykori világába is betekintést engednek. A kiállítás egyik erénye éppen az volt, hogy a középkori emlékeket nem kizárólag stílustörténeti szempontból közelítette meg, hanem a szakrális terekben betöltött szerepüket és későbbi történetüket is felidézte – ezzel gyönyörűen és természetesen belesimulva a múzeumok és kiállítások számára ma már egyre inkább kívánatos attitűdbe, nevezetesen, hogy minden tárgy mögött ott egy történet, és hogy történeteinken, meséinken, fabuláinkon keresztül létezünk, építünk magunknak jövőt és tesszük tiszteletünket múltunk előtt.
A szóban forgó különleges reprezentációban további invenció volt, hogy a műtárgyak bemutatását olyan vizuális megoldások egészítették ki, melyek a templomok sajátos térélményét idézték meg. Az első kiállítóterem központi eleme a templomhajóra utaló diadalív volt, melynek törzsében üvegezett tárlókban kaptak helyet a kisebb tárgyak, a nagyobb méretű emlékeket pedig a falak mentén, illetve posztamenseken helyezték el. A falszakaszokon megjelenő, freskószerű nagyméretű felületek a templomok falképeinek motívumait és legendáit idézték meg: a Szent László-legenda, az Antiochiai Szent Margit történetéhez kapcsolódó ábrázolások, az Utolsó ítélet ciklusa és más ikonográfiai témák így nem pusztán illusztrációként, hanem a kiállítás atmoszféráját meghatározó vizuális elemekként is működtek. Szinte letérdelni vágyott a látogató, és imádkozni, úgy, ahogyan gyermekként tettük karácsonyokon, vagy ahogyan Sütő András Hargitáján tették az Advent őrzői.
A Gótikus út – Európai örökség egyik legkarakteresebb megoldása az információátadás és a személyes felfedezés összekapcsolása volt. A templomokat bemutató, nagyméretű, gótikus ablakokat idéző fatáblák nem hagyományos falszövegekként jelentek meg: a látogatók rézfogantyúk segítségével maguk nyithatták ki őket. A táblák közül volt, amelyik egy-egy templomhoz kapcsolódott, mások a bevezető információkat és az impresszumot tartalmazták: a szlovák és magyar nyelvű szövegek mellett QR-kódok segítségével angol nyelvű tartalom is elérhető volt.
Szinte éke volt a tárlatnak a második teremben a padló teljes felületét befedő térkép, mely a Gótikus Út útvonalait jelenítette meg. A tizenkét templom helyét átlátszó plexiállványokra helyezett, háromdimenziós modellek jelölték, melyeket a látogatók több irányból is szemügyre vehették, a térképre lépve tehát a közönség jelképesen maga is végigjárhatta a történelmi útvonalat.
A makettek különösen fontos szerepet tölthettek be azok számára, akiknek a templomok építészeti szerkezete vagy térbeli elhelyezkedése nehezen volt értelmezhető egy-egy fénykép alapján: a modell és a térkép együtt ugyanis segített összekapcsolni az egyes épületeket a tájegység egészével, a kiállítás terét a tényleges földrajzi tér leképezésévé alakítva.
A technológia a történeti örökség megismerésének további lehetőségeit is megnyitotta. A látogatók virtuálisvalóság-szemüveg segítségével járhatták be a csetneki templomot, míg az Elfeledett templomok című rövid dokumentumfilm a felnőtt közönség számára kínált további kapcsolódási pontot. A két kiállítóteremben elhelyezett egyházi és építészeti szakkifejezések játékos módon ösztönözték a látogatókat ismereteik felidézésére és bővítésére – nem engedve feledni, hogy történeteink mi magunk vagyunk, azoknak meg- átélése identifikációnk alapvetésének és kollektív tudatunk fejlődésének záloga.
A kiállítás közönségkapcsolati koncepciójában a különböző korosztályok megszólítása hangsúlyos szerepet kapott. A gyermekek számára kialakított, hat–tizenkét éveseknek szóló Gótikus útlevél játékos feladványokat, fogalommagyarázatokat és pecsétgyűjtési lehetőséget kínált. A tizenkét templomhoz kapcsolódó jelképek és feladatok a felfedezés élményét társították az ismeretszerzéshez, így a látogatás nem csupán befogadói, hanem aktív részvételre épülő tapasztalattá válhatott.
A kísérőprogramok között múzeumpedagógiai foglalkozások, rendhagyó tanórák, tematikus előadások, kézműves hétvégék, nyári táborok és élő történelmi programok is szerepeltek. A közönség a tárlatvezetéseken túl freskókészítő műhelyen, valamint a Gótikus Út egyes körútjait bejáró autóbuszos expedíciókon is részt vehetett. Az utóbbiak különösen jól illeszkedtek a kiállítás alapgondolatához: a múzeumban megismert tárgyakat és történeteket az eredeti helyszíneken, építészeti és restaurátori szakértők kíséretében lehetett mind több olvasatban felfedezni.
A múzeum és a Gótikus Út Egyesület együttműködése ebben a tekintetben túlmutatott a kiállítás létrehozásán. A bemutató a régió kulturális örökségének szélesebb körű megismertetéséhez és a templomok látogatottságának növeléséhez is hozzájárulhatott - a múzeumi kiállítás így egy nagyobb örökségvédelmi és turisztikai kezdeményezés részeként értelmezhető, mely a műemlékek megőrzését azok társadalmi ismertségének erősítésével kapcsolja össze.
A fenntarthatóság szempontja a kiállítás kivitelezésében is megjelent. Az installációhoz többször felhasználható, variálható ládákat alkalmaztak, melyeket a múzeum korábbi időszaki kiállításaiban már többször újrahasznosítottak. A gótikus ablakokat idéző táblák és a háromdimenziós templommodellek önálló egységekként is alkalmasak lehetnek más intézményekben rendezett kamarakiállításokra. Ez a megoldás nem csupán az anyagfelhasználás ésszerűsítését szolgálja, hanem a kiállítás tartalmának továbbvitelét és szélesebb körű elérhetőségét is lehetővé teszi.
A Gótikus út – Európai örökség a regionális örökség bemutatását a múzeumi térből kiinduló, de azon túlmutató élményként értelmezte: a templomokból származó műtárgyak, a falképek motívumait felidéző felületek, a nyitható információs táblák, a padlótérkép, a makettek és a digitális eszközök egymást kiegészítve teremtettek kapcsolatot a történeti ismeretek és a személyes felfedezés között. A tárlat legfontosabb üzenete talán éppen az, hogy a kulturális örökség nem kizárólag a nagyvárosok, királyi központok és monumentális katedrálisok története, hanem a kisebb gömöri települések templomai éppen úgy és annyira az európai művészeti és kulturális kapcsolatok felszentelt tanúi, fennmaradásuk a közös múlt mellett a jelen közösségeinek felelősségére is emlékeztet.
A Gömör-Kishonti Múzeum kiállítása ezért nem egyszerűen lezárt történeti emlékeket sorakoztatott fel. A közönség számára olyan bejárati kaput nyitott, amelyen átlépve a látogató már nem csupán a középkori művészet szemlélője lehetett, hanem a kulturális örökség további felfedezője, történetmesélője, utazója, grálőrzője.
„Alkonyati templom homályában Elülni üreg templompadon Májusesti litániákon s énekelni rekedten is Bízva abban: csoda esik S lelkemben is több lesz a fény, Több lesz a kedv, több a remény.” A vers fohász, a fohász vers, az ima ének és a zene imádság. Akár egy régvolt éjszakán, akár egy gyermeki karácsonyon. Amikor Harang csendül, Ének zendül, Amikor messze zsong a hálaének, és amikor magába száll minden lélek. A gömöri példa erre emlékeztetett. Annyival tartozunk hát, hogy nem feledjük.
