AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2025 díjat október 21-én adják át a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Pulszky Társaság 2010-ben alapította a címet, mellyel évről-évre muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki, esetleg virtuális kiállítását kiválasztva. Idén két kategóriában folyik a megmérettetés: 10 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki kiállítások pályáztak az elismerésre. A zsűri az előbbi kategóriából 5, az utóbbiból 9 pályázót választott a jelöltek közé. Amíg az eredmény a díjátadó konferencián kiderül, bemutatjuk mind a 14 finalistát. Először ábécé sorrendben a kisebb, majd a nagyobb költségvetésű kiállítást rendező intézmények kerülnek sorra. A 10 millió forint feletti bekerülési költségű pályázók közül következzen most a Székely Nemzeti Múzeum Újjászületünk! Csereyné – 200 című állandó kiállítása!
„Az a társadalom, amely nincs abban a helyzetben, hogy a nőknek nagyobb szerepet adjon, nem lesz képes előbbre jutni.” Az idézet Ferenc pápától való, aki lassan napra pontosan féléve, hogy már Teremtője oldalán, angyalszárnyait visszakapva igyekszik a világot egy békésebb, igazságosabb, elfogadóbb és érzékenyebb hellyé tenni. Olyan hellyé, ahol a szeretet mindenekelőtt való. Olyan hellyé, ahol az egyenlőség nem pusztán egy hangzatos ígéret, és az igazság nem csak egy szó az „i” betűnél az értelmező szótárban. Az idézet kapcsán, olyan hellyé, ahol a nők szava fontos. Ahol a nők állásfoglalása szükséges. És ahol a nők tisztelete erősség és nem gyengeség. Olyan hellyé, ahol az előttünk járó híres asszonyok mintája immár nem nosztalgiázás, nem önigazolás és főként nem leegyszerűsítése korszakoknak, körülményeknek, kiemelkedő sorsoknak és vállalásoknak. Olyan hellyé, ahol a nőknek tiszteletteljes bizalmat szavazni: intelligencia, nagyvonalúság, bölcsesség és jóravaló akarat, mely akarat viszonyítási pont, igazodási helyérték kultúránkban, kollektív megéléseinkben, a jelenben rögzített, jövőbe írt memoárunkban. Olyan hellyé, ahol az erős női princípium ünneplése különleges alkalom, fontos hittétel szabad gondolkodásunkban.
Az Újjászületünk! Csereyné – 200 című állandó kiállításával a Székely Nemzeti Múzeum ilyesféle nagyvonalú, tiszteletet tettek alapján szavatoló attitűdről ad tanúbizonyságot, amikor alapítója, Csereyné Zathureczky Emília emléke előtt kívánt tisztelegni. Egy bátor és különleges asszony emléke előtt, aki szenvedélyesen szerette a művészetet, aki ízléssel és érzékkel gyűjtött, aki Bartók módjára járta a falvakat, néprajzi tárgyak után kutatva, aki múzeumot alapított, és aki az 1900-as párizsi világkiállításig meg sem állt. Csereyné Zathureczky Emília etnográfus volt, kutató, gyűjtő, felfedező, szinergiákban gondolkodó, a közösség erejében hívő proaktív erdélyi nemesasszony, egy hazafi szívével, egy politikus eszével, egy mecénás filantróp nagyvonalúságával, egy művész álmaival, egy értelmiségi műveltségével, egy kislány kíváncsiságával, egy nő finom érzékenységével. A Székely Nemzeti Múzeum alapítóasszonyának életútja immár szimbólum. Az értékmentés szimbóluma. A felelősségvállalás szimbóluma. A teremtés szimbóluma.
A kiállítás a Felvidékről 1816-ban Erdélybe települt, 12 gyermekes Zathureczky család bemutatásával indul, mely családot szorgalma és közéleti szerepvállalása a kezdetektől méltó tagjává emelte az erdélyi közösségnek, később a gyermekek házasságai révén pedig Erdély nemesi társadalmának egyik oszlopává lett, olyan hírességeket adva a világnak, mint országgyűlési képviselő, forradalmár, iparpolitikus, író-zeneszerző, és persze múzeumalapító. Zathureczky Emília, a család negyedik gyermeke, nem szerelemből ment férjhez: szülei Cserey János imecsfalvi birtokosnak szánták, ám mivel mindkét família büszkélkedhetett saját gyűjteménnyel, végül a kényszerházasság révén e dupla kollekció lehetett az alapja Csereyné későbbi lehengerlő portfóliójának, úri kézimunkákkal, keménycserép tárgyakkal, kakasos hímzésekkel. Csereyné igazi gyűjtőtevékenysége legnagyobb fia öngyilkossága után kezdődött – gyermekei apjuk felmenői révén szellemi labilitást kaptak jussul az élettől -, az első kiállítást 1875-ben hozta tető alá Imecsfalván, majd 1879-ig, négy éven át tartott a múzeum elnevezése, költöztetése, tárgyainak leltározása, egyszóval az intézményalapítás hőskorszaka. Közel tízezer történelmi, néprajzi, numizmatikai, természetrajzi tárggyal, könyvritkasággal, levéltári anyaggal nyílt meg Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum, előbb a Béldi házban, majd a Székely Mikó Kollégium épületében, 1900-ban pedig az intézmény 95 darab, a székelység történetére utaló tárggyal tekintélyes és unikális résztvevője volt a párizsi világkiállításnak.
Az addig pusztán ismerősöktől, rokonoktól gyűjtő Emília, korának néprajzosa, ekkor már céltudatosan járta a falvakat, tárgyakat gyűjtött, ezzel a magyarság egyik első etnográfiai gyűjteményét alapozva meg. A régészet szerelmese is volt: ez irányú tevékenységét a kor kutatói is jelentősnek tartották, ennek köszönhetően a múzeum régészeti és őslénytani kongresszusok meghívott résztvevője volt időről-időre. Az alapító szándéka szerint a múzeum az egész székelység közvagyona hivatott lenni, annak a székelységnek, mely már a 12-13. században is erős közösségként tudott élni. És e székely népcsoport erejét, identitását, önbecsülését nagyban támogatták az olyan hazafik, mint Csereyné Zathureczky Emília, akinek gyűjtései nélkül semmit nem tudnánk a 17–18. századi bútorművességről, nemesi enteriőrökről: neki köszönhetően viszont a Wesselényiek saroktékája, Basa Tamás könyvszekrénye, karosszéke és órái, egy teknősbéka páncéljából készült csodálatos díszfésű, egy szalmarátétes, biedermeier zárral ellátott kisláda vagy egy taplótárgy egyszerre mesélnek a korabeli nobilitás mindennapjairól és a székelyföldi mesterségekről.
Csereyné élete nem korlátozódott csak a múzeumalapításra, támogatott más intézményeket, nőszövetséget szervezett és irányított, egyházi és szociális patronálást végzett. A második világháború azonban az ő tárgyainak nagy részét is megsemmisítette: ezért a Székely Nemzeti Múzeum álladó kiállítása archív kép- és rajzanyaggal rekonstruálta e relikviákat, a Budapesti Néprajzi Múzeum, a zalaegerszegi Göcseji Múzeum fotótárának, valamint saját fotóarchívumának, tudományos könyvtárának anyagát felhasználva. Az idén 150 éves születésnapját ünneplő múzeum letisztult válogatása múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, vetítésekkel, játékokkal, animációkkal kiegészülve igyekszik mindenkihez szólni, bemutatva alapítójának személyiségét, munkamódszerét, kapcsolathálóját, családi sorsvonalát. A kiállítás előképének tekinthető a Maradok holtig hív testvéred. A Zathureczkyek családi levelezése című könyv, utózöngéjének pedig két film, egy animáció és egy játék, melyek Csereyné Zathureczky Emília életét, közszerepléseit, vállalásait rajzolják meg.
Néprajz, történelem, régészet, egyháztörténet, levéltári dokumentumok egyaránt szerepelnek a válogatásban, melynek létrejöttét tudományos kutatás előzte meg, mind az alapító családi, rokoni kapcsolathálóját, mind a tárgytörténeteket tekintve. A kiállítás vezérmotívuma, ha tetszik, artisztikus folklogója, számtalan felbontásban, megjelenítésben egyetlen szimbólum lett, ez pedig egy kakasos hímzés, mely egyszerre utal Csereyné származására, kedvenc tárgyára, egy felvidéki hímzésre, és mint halotti lepedő, tragikus sorsára, férje és gyermekei elvesztésére. Egy 19. századi vándor élete elevenedik meg a falak között, egy elszánt és megszállott gyűjtőé, aki mindennapjainak nagy részét utazószekéren töltötte, Erdővidék, Ákosfalva, Homoródmente, Orbaiszék, Kézdiszék, Bihar, Fogarasföld, Budapest, Kolozsvár között ingázva, rokonok és idegenek házába kopogtatva, történetek, sorsok után kutatva, a Székely Nemzeti Múzeumot, mint közösségének szellemi alkotását gyarapítva szüntelenül.
Csereyné Zathureczky Emília élete és munkássága igazi példa mindannyiunk számára. Egy erős, bátor, kíváncsi, gondolkodó, jövőbe néző asszony példája, aki nélkül, Ferenc pápa után szabadon, a világ minden bizonnyal hátrább tartana – a múltunk ismeretét, tiszteletét, közös történeteink át-meg-újraélését tekintve mindenképp. A Székely Nemzeti Múzeum kiállítása hittétel nagyjaink előtt. Kutatók, felfedezők, tudósok, alapítók, mecénások, teremtők előtt. Akiknek angyalszárnyuk a sok földi munka során kikopott, megfoszlott, de valaha volt, és minden bizonnyal Teremtőjük oldalán ismét ragyog. Ilyen nagy lélek volt Csereyné Zathureczky Emília is. Csak mellette asszony is volt. Anya, feleség, nő. Áldassék emlékezete.
