AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2024 díjat november 19-én adják át a Hagyományok Házában. A Pulszky Társaság 2010-ben alapította a címet, mellyel évről-évre muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki, esetleg virtuális kiállítását kiválasztva. Idén két kategóriában folyik a megmérettetés: 10 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki kiállítások pályáztak az elismerésre. A zsűri az előbbi kategóriából 6, az utóbbiból 13 pályázót választott a jelöltek közé. Amíg az eredmény a díjátadó konferencián kiderül, bemutatjuk mind a 19 finalista múzeumot. Először ábécé sorrendben a kisebb, majd a nagyobb költségvetésű kiállítást rendező intézmények kerülnek sorra.
A sorban a következő a Néprajzi Múzeum A kétely felfüggesztése (A művész tekintete 1.) című időszaki kiállítása, mely 2023. november. 30. és 2024. április 28. között volt látható.
A Néprajzi Múzeum A kétely felfüggesztése című kiállításakortárs művészeti kiállítás, azonban ennél jóval több, egy tágabb kontextusba és összefüggésrendszerbe helyezett kortárs kiállítás. Egy olyan múzeumi kezdeményezés és programsorozat első megvalósult darabja, amely a Néprajzi Múzeum gyűjteményi tárgyaira kortárs művészeti szempontból reflektál. A MaDok program által indított A művész tekintete sorozatban az etnográfus muzeológusok által meghívott kortárs művészek saját preferenciáik szerint választanak a gyűjtemény tárgyaiból, saját szempontjaik szerint tekintenek a múzeumi tárgyak adott aspektusaira, és ebből a reflexióból alkotnak új, gyűjtemény- és múzeumspecifikus műalkotásokat. Milyen kimenetei lehetnek a muzeológiai nézőpont és a kortárs művészeti megközelítés ötvözésének?
A sorozat első darabját hároméves előkészítés, Frazon Zsófia és Wilhelm Gábor muzeológus kurátorok, és a kortárs művészek, Albert Ádám, Kristóf Krisztián és Trapp Dominika közös munkája és együtt gondolkodása előzte meg. A kiállítás kiemelkedő vonása az a koncepció, amelynek keretében a kiállító művészek a gyűjteményi tárgyak kutatásának fázisától az új műveik megvalósításáig vezető úton a kurátorok muzeológusi és saját, szubjektív művészi szempontjaikat ötvözik.
Hogyan reflektálnak a kortárs művészek egy etnográfiai gyűjtemény különböző történeti időszakokból származó tárgyaira? A kiállítás egyetlen nagy terében megvalósított három kortárs műalkotás közös vonása a néprajzi tárgyak, tárgycsoportok szubjektív megközelítése, szemben a muzeológiai kutatás szisztematikus, rendszerező, leíró jellegével – ami azonban ugyanúgy megjelenik a kiállításban. Albert Ádám A halhatatlanok hajója című installációjának kiinduló pontját az Ázsia-gyűjtemény gyökérszobrai, Kristóf Krisztián Mágikus analfabéta című munkájának alapjait az Ausztrália-gyűjtemény csurungái és bumerángjai, Trapp Dominika Az üregig szűkült minden ösvény című művének origópontja pedig a Gyűjtögetés-gyűjtemény csapdakollekciója jelentették.
A gyűjteményi tárgyakra történő művészi reflexió egyben az az alkotófolyamat volt, melynek során megszülettek a tárgyak, installációk, és melynek eredményeként megvalósult ez a rendhagyó szempontú, izgalmas kiállítás. A kortárs művek értelmezéséhez nagyban hozzájárult az, hogy az egyik falon olvasható volt az az elbeszélő szótár, amely a kiállításon közvetve vagy közvetlenül megjelent néprajzi tárgyak, valamint a kiállítás koncepciójához kapcsolódó fogalmak leírását és magyarázatát nyújtotta. A fogalmi rendszerben többek között olyan elemek jelentek meg, mint a kétely felfüggesztése, etnográfia, másolás, történetmesélés, csapda és dimenziókapu, vadászat, nyomolvasás, csurunga és álomidő, terepjegyzet, varázslás, gomba, piktografikus üzenet, gyökérszobor és halhatatlanság, halhatatlanok, anyaghierarchia, őszibarack. Az elbeszélő szótár az alapkoncepciónak, a leíró muzeológiai szempont és a kortárs művészi nézőpont ötvözésének szerves részét képezte, így a muzeológiai megközelítés, a terminológia is szervesen kapcsolódott az installációhoz. A kortárs művészeti kiállítások gyakorta felmerülő „problémája” az értelmezés kérdése. A kiállítás nézője sok esetben támpontok és kapaszkodók nélkül értelmezi a műveket, ami az interpretációk diverzitásához vezet, azonban az eredeti szándék ismerete is igényként merül fel. Ennek a kiállításnak külön erőssége az, hogy a látogatónak több formában is támpontokat ad a művek, a tér, a látvány és a koncepció egészének megismeréséhez, értelmezéséhez. Ilyenek a már említett elbeszélő szótár mellett a műegyüttesek térképei és a bejárást segítő műleírások. Mindezeket kiegészítik például Kristóf Krisztián esetében azok a saját maga által írt és a kiállított tárgyak mellé helyezett leíró cédulák, melyekről pontosan megismerhető a művész megközelítése és gondolkodásmódja.
Ahogyan a kurátor Frazon Zsófia említi: „… ez a kiállítás erősen számít arra, hogy a látogató akarja megérteni, szeretné megismerni, hogy mi történik a térben.” … és valóban, a kurátorok és a kiállító művészek minden olyan eszközt alkalmaztak, ami ezt lehetővé tette, a kiállítás az élményszerűségen túl úgy nyújtott szöveges információkat, hogy a látogató valóban szerette volna megérteni az összefüggéseket és mélyebb rétegeket. A kiállítás befogadása sok időt és energiát igényelt, de megérte. Egy nagyon erős, izgalmas, koncepciójában is lenyűgöző kiállítás és élmény volt.
