AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2024 díjat november 19-én adják át a Hagyományok Házában. A Pulszky Társaság 2010-ben alapította a címet, mellyel évről-évre muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki, esetleg virtuális kiállítását kiválasztva. Idén két kategóriában folyik a megmérettetés: 10 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki kiállítások pályáztak az elismerésre. A zsűri az előbbi kategóriából 6, az utóbbiból 13 pályázót választott a jelöltek közé. Amíg az eredmény a díjátadó konferencián kiderül, bemutatjuk mind a 19 finalista múzeumot. Először ábécé sorrendben a kisebb, majd a nagyobb költségvetésű kiállítást rendező intézmények kerülnek sorra.
A 10 millió forint feletti bekerülési kategóriában elsőként következzen most a BTM Kiscelli Múzeumának Lajta Béla 150 – budapesti épületsorsok című időszaki kiállítása, amely 2023. december 19. és 2024. április 28. között volt látható.
A Budapesti Történeti Múzeum – ennek megfelelően a tagintézményeként működő Kiscelli Múzeum is – Budapestre nem kutatási- és gyűjtési területeként, hanem kiállításként is tekint. A tárlat tehát maga a város, csak ennek bizonyos elemeit – a műtárgyvédelem kívánalmainak megfelelően – múzeumi körülmények között mutatják be. A várostörténeti kiállítások a múzeumban kezdődnek és a városban folytatódnak – ennél fogva sosem zárnak be. Pláne egy olyan tárlat, amely egy építész életművét helyezi a középpontba: az életmű fennmaradt darabjai, épületek és síremlékek bármikor, bárki számára megtekinthetők. A BTM Kiscelli Múzeuma Lajta Béla 150 – budapesti épületsorsok című kiállítása a fenti tétel esszenciája volt.
Közel két évtizedes kutatómunka eredménye volt látható 2023. december 19. és 2024. április 28. között a Budapesti Történeti Múzeum újkori gyűjteményének kiállítóhelyén. Csáki Tamás kurátor Lajta Béla munkásságát, legalábbis annak egy részletét (funerális építészetét) doktori disszertációként is feldolgozta, Gerle Jánossal közösen jegyzett monográfiája 2013-ban jelent meg, és ugyancsak az általa még levéltárosként a Budapest Főváros Levéltára aloldalaként összeállított honlap (Lajta Béla Vizuális Archívum) is létezik. Főleg ez utóbbi, a későbbi kiállítás kurátori koncepcióját már magában hordozó oldal példaértékű lehet: egy okos és hasznos struktúrát felépítve bárki számára hozzáférhetővé tenni a kutatás eredményeit. Lajta Béla életének és életművének dokumentumai sorakoznak itt, térképekkel, műtárgyjegyzékkel, épületenként, a meg nem valósult, de nyertes pályaművekkel együtt, részletes életrajzzal és az építész gyűjteményével.
Lajta Béla (1873-1920) egyidős a fővárossal, ennél fogva a születésének 150. évfordulójára időzített kiállítás illeszkedett a Budapest 150 programsorozatába, és valóban: Lajta tevékenysége és épületeinek sorsa maga is város-, társadalom- és életmódtörténet, az általa tervezett középületek, (iskolák, kórházak, mulató), bérházak (Szervita tér, Népszínház utca), és két nagy fővárosi zsidó temető emlékkövei az előző évszázad első két évtizede modernizálódó világvárosának megkerülhetetlen bizonyítékai.A kiállításnak sikerült megtalálnia a mindössze két évtizedes Lajta-életmű helyét Budapest építészettörténetében – például Lechner Ödönhöz vagy a Vágó-fivérekhez képest –, a művészettörténetben a szecessziótól az art decón át a korai modernizmusig, és bemutatni, hogy mennyire eredeti módon olvasztotta magába a kortárs európai építészet (például Josef Hoffmann és a Wiener Werkstätte) eredményeit épp úgy, mint a magyar népművészet motívumkincsét.
A kiállítás alcíme, az „épületsorsok” egyszerre utal az építész pálya nehézségeire (megvalósult és meg nem valósult tervek) és a fővárosi épületek fordulatos életére. A tárlat gerincét néhány kiemelt épület „életrajzának” felvázolása adja, ezek pedig önmagukon túl is mutatnak, többek között a Bárczy-féle városvezetés, a zsidó közösségek működése, a századelő iskolakultúrája vagy a korabeli éjszakai élet felé. Tervek, fotók és – jó esetben – építészeti elemek szintjén felidéződött a Vas utcai felsőkereskedelmi iskola, a Szervita téri bérház, a Parisiana mulató (ma Új Színház) vagy az Amerikai úti szeretetház. Lajta – Kozma Lajoshoz hasonlóan – összművészeti igénnyel tervezett, az épületdíszítő elemektől a bútorokig, a lámpáktól az üvegablakokig. A tervek, fotók mellett ezeket volt lehetősége a kurátornak kiállítani, méghozzá meglepő gazdagságban, köz- és magángyűjteményektől is kölcsönözve.
A kifejezetten a Lajta-kiállításra átszabott kiállítótér egyik szobája a családtörténeté és a magángyűjteményé volt. Honnan indult (Leitersdoerfer szabóság) és merre tartott a család, és hogyan pozícionálható ebben egy építész karrier. A dolgozószoba enteriőrjének 1:1-es nagyításán nyitható ablakokban az inspirációt nyújtó festmény-, fotó-, néprajzi és régészeti gyűjtemény darabjai jelentek meg.
Az audiovizuális elemek segítettek abban, hogy a kiállítás kitekintsen a Kiscelli-kastély falai közül. Sőt, ennél jóval tovább is lépett: a Kiscelli TO GO (városi séta muzeológussal) sorozat több darabja is – a kiállítás ideje alatt – a Lajta-életműre épült, és megvalósította a bevezetőben említett elképzelést (a kiállítás maga a város), így az érdeklődők Csáki Tamás vezetésével egy-egy alkalommal felkereshették a Kozma utcai és a Salgótarjáni utcai zsidó temetőt, a Lajta tervezte zuglói középületeket, a Vas utcai iskolát és részt vehettek egy nagyobb léptékű kerékpáros túrán, amely a Szervita téren, a családi bérház (ma: Rózsavölgyi) előtt ért véget.
