AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2024 díjat november 19-én adják át a Hagyományok Házában. A Pulszky Társaság 2010-ben alapította a címet, mellyel évről-évre muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki, esetleg virtuális kiállítását kiválasztva. Idén két kategóriában folyik a megmérettetés: 10 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki kiállítások pályáztak az elismerésre. A zsűri az előbbi kategóriából 6, az utóbbiból 13 pályázót választott a jelöltek közé. Amíg az eredmény a díjátadó konferencián kiderül, bemutatjuk mind a 19 finalista múzeumot. Először ábécé sorrendben a kisebb, majd a nagyobb költségvetésű kiállítást rendező intézmények kerülnek sorra.
Következzen most az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bűvészinasok című kiállítása, amely 2024. június 18. és szeptember 22. között volt látható. A tárlat a 10 millió forint alatti kategóriában versenyez.
A kiállítás az Astra Bábegyüttes, az alapító Vízvári László, továbbá a Maszk Báb- és Ifjúsági Színház munkásságát mutatta be a Vigadóban.
Rendkívül szerencsés az a kiállítás, amelynek olyan elkötelezett és szenvedélyes kurátorai akadnak, mint Lovas Lilla és Simándi Katalin, akik a bábművészet iránti lelkesedésüket próbálták a látogatókra is átragasztani. Ez a tárlat nem csupán tisztelgés volt a bábművészet és az Astra együttes előtt, hanem egy olyan élmény, amely minden látogató számára megnyitotta a kreativitás és a fantázia világát, miközben betekintést engedett egy különleges művészeti ág kulisszái mögé.
A kiállítás címe arra az 1966-os előadásra utal, amelyet Dukas Bűvészinas című zeneművének feldolgozásával ültettek át marionett játékká, és amit később az 1968-as, országos ismertséget hozó Ki Mit Tud?-on is bemutattak. Az előadás akkor jött létre, amikor távozniuk kellett állandó játszóhelyükről, bábjaik nagy részének hátrahagyásával. A történetben szereplő varázslótanonc egy olyan szörnyet alkot rosszabbik énje sugallatára, ami alkotóját is képes elpusztítatni, de végül jobbik énje diadalmaskodik a monstrum fölött. Ezzel a darabbal próbálták érzékeltetni, hogyan győzhet mégis a jó a gonosz felett, és ezzel a szimbolikával megmutatni, hogy elhivatottságuk és lelkesedésük mindent képes túlélni. Másrészt, a kurátorok szándéka szerint a cím „a bábjáték csodájára is igyekszik felhívni a figyelmet, arra a varázslatra, ahogy a bábjátékos a kezében lévő élettelen figurát életre kelti.”
A Vigadó két, földszinti kiállításokra használt terme a hatalmas ablakok, a nagy belmagasság, a terjedelmes, nehezen mozdítható panelek miatt komoly kihívások elé állította a kurátorokat és látványtervezőket. Úgy gondolom, ezt a feladatot nagyszerűen sikerült megoldaniuk, és belakták a teret.
Az első, fogadótér és múzeumpedagógiai terem szerepét egyaránt betöltő hatalmas helyiségben a kiállításra való ráhangolódásra, a kontextus megteremtésére törekedtek. A falon körbefutó idővonal mutatta be az Auróra, majd később Astra néven ismerté vált bábegyüttes történetét, valamint alapítójuk, Vízvári László életútját, illusztrációkkal és rövid leírásokkal kiegészítve. Az itt megjelenített vizuális elemek még világosabb hátteret kaptak.
A második terem már teljesen más hangulatot árasztott. A szándékoltan kissé labirintusszerű, zegzugos elrendezés a látogatóra bízta, hogy milyen sorrendben fedezi fel az egyes egységeket, ugyanakkor azt is megpróbálta láttatni, hogy mi történik a bábparavánok mögött, ahová kivételesen — csak most, csak itt — beleshettünk. Megnézhettük az izgalmas bábmozgató szerkezeteket, bizonyos előadások teljes színpadképét, sőt, még a bábokat életre keltő művészek is megjelentek, óriás printek formájában. Ebben a térben már a szürke és a fekete szín dominált háttérként a tarka bábok mögött.
A tárlat hét témát járt körül, ezek az egységek — Műhely, Mesék, Árnyjátékok, Cirkusz, Ki mit tud?, Zene, Bibliai történetek — térben is elkülönültek, külön kis szigeteket alkottak.
A kiállítás központi eleme annak a Műhelynek a rekonstrukciója, esszenciája volt, ahol a bábok eredetileg készültek, ahol az előkészítő munkák, próbák, közösségi összejövetelek folytak. Ez az aprólékosan kivitelezett, látszólagos káosz — ahol sok szerszám, sablon, félig kész báb békésen megfért egymás mellett az esztergapadon, az eredeti helyszín fotói alapján készült poszter előtt — hangulatos bevezetőt nyújtott a tárlat egészéhez. A kurátorok a központi elhelyezéssel azt is érzékeltetni akarták, hogy e helyszín jelentősége túlmutat fizikai valóján, egyben a társulat összetartó erejét, az alkotómunkát is szimbolizálja.
A többi témakör — melyek mindegyike saját kis logót kapott — e központi mag köré rendeződött. E logó még a gyerekeknek szánt, ingyenes, játékos foglalkoztató leporellón is megjelent, mintegy segítve a térbeli tájékozódást. A pár hónapig fennálló kiállítások esetében igazán ritkának mondható, hogy gyerekeknek szánt foglalkoztató füzet készítésére is van lehetőség, így minden bizonnyal szívesen fogadta a célközönség.
Szinte minden egységhez tartozott egy interaktív elem. Már a bejáratnál egy valós eseményeken alapuló dilemmát kellett megoldaniuk a látogatóknak. Arról kellett döntést hozniuk, hogy melyik öt bábot mentenék meg, miután egy áprilisi csőtörés következtében a Műhelyt elöntötte a víz.
A kurátorok szándékosan mellőzték a digitális megoldásokat, ehelyett egyszerű, de kreatív ötletekkel mutatták meg, hogy az interaktivitás nem egyenlő az érintőképernyő alkalmazásával, amint azt sok más kiállításban tapasztalhatjuk. Végig világosan jelezték, hogy mely tárgyakhoz lehet hozzányúlni — sőt ajánlott!
Például a látogatók megtapinthatták azokat az anyagokat, amelyekből a bábok készültek, vagy saját mesét hozhattak létre a story-kocka elvén alapuló mesekockák forgatásával. Máshol kipróbálhatták, milyen egy kesztyűsbábot vagy marionettet mozgatni, illetve árnyjátékot játszani. Ez utóbbi helyszínen zseblámpák segítségével kísérletezhették ki, mi történik több fényforrás használatával, a báb közelebbről vagy távolabbról történő megvilágításával.
Az Astra együttes formabontó, kísérleti előadásairól volt nevezetes, számos díjat nyertek itthon és külföldi fesztiválokon egyaránt. A csoport elődjét, az Aurorát 1954-ben alapították. A játszók mindvégig amatőrök voltak, abban az értelemben, hogy csak szabadidejükben, a munkájuk mellett foglalkoztak a bábozással, de átvitt értelemben ez már nem mondható el róluk, mivel mindvégig magas színvonalú munkára törekedtek, sokszor mostoha körülményeik ellenére. Megalakulásuk idején több, mint ezer bábcsoport működött kultúrházakban és gyárakban, amelyek propagandadarabokat adtak elő agitációs célzattal, azonban az ilyen mozgalmak hamar elmúltak. A Vízvári László, piarista tanár által létrehozott együttes viszont túlélt mindent, amiért nagyrészt az ő különleges személyének, összetartó erejének, pedagógiai érzékének hála. 1961-től használják az Astra nevet, amikor el kellett hagyniuk korábbi játszóhelyüket.
Az alkotói fantázia végtelensége a bábok készítéséhez használt alapanyagok terén is megmutatkozott. Olyan hétköznapi dolgokból készült, kreatív ötletekkel is találkozhattunk, mint a mosogatókefe-bajszú rabló, a papírguriga-fejű katona, a kötött kesztyűből kreált békák, és még sorolhatnánk a vicces asszociációkra okot adó példákat. Az árnyszínházi előadásoknál is különböző matériákkal, megvilágításokkal kísérleteztek, szinte filmes látványvilágot hozva létre. A bábok megelevenítésének módozataival is megismerkedhettünk, a kesztyűsbáboktól kezdve a különféle árnyjáték-technikákig, megtudhattuk, hogy a mi a különbség a vezetőpálcás és zsinóros marionett között.
A komolyzenék és operák feldolgozása már a kezdetektől jellemző volt a csoportra. Olyan zeneszerzők műveit vitték színpadra, mint például Mozart, Prokofjev, Saint-Saëns, Bartók és Kodály. Ezek a szöveg nélküli előadások a vizualitás és zene összhangjára építettek, nem csak a közönség, hanem a szakma elismerését is kivívták. A felnőtteket megszólító előadások mellett természetesen gyermekeknek szóló előadásokat is készítettek, ismert mesék feldolgozásaival, de egykori tagok által írt művekkel is gazdagították repertoárjukat. A cirkusz mindig népszerű téma volt, nagy sikereket értek el, fesztiválokat nyertek szöveg nélküli mulatságos jeleneteikkel, az akkoriban különlegesnek számító újítással, hogy a játszókat is láthatta a közönség. A rendszerváltás után már bibliai témájú előadások is helyet kaptak repertoárjukban, tovább bővítve művészi sokszínűségüket.
A kiállítást rendszeres tematikus családi napok, kurátori tárlatvezetések kísérték, amelyek különböző célcsoportokat szólítottak meg. Továbbá egy szakmai napot is tartottak muzeulógusok és restaurátorok számára.
Ha bábelőadásra gondolunk, automatikusan a gyerekeket tekintjük fő célközönségnek. A kurátorok azonban azt tűzték ki célul, hogy a bábművészet iránti érdeklődést szélesebb körben is felkeltsék az Aurora, később Astra Bábegyüttes munkásságának és bábjainak segítségével. Témaválasztásaikkal, technikai felkészültségükkel, képzőművészeti igényességükkel az együttes nemcsak a gyermek- hanem a felnőtt közönséget is megnyerte magának. Ugyanez a sokszínűség és vonzerő jellemzi a róluk készült kiállítást is.
