A Skanzen új, a „Nagy háborút” a hátország, a falusi élet megváltozott mindennapjai és a háború máig tartó emlékezete szempontjaiból bemutató kiállításának címet olvasva biztos sokaknak elsőre a hasonlóan aposztrofált közelmúlt ugrik be, amikor nem egy világháború, hanem egy világméretű járvány következtében lett sok minden, így a múzeumi kiállítás-látogatás is más. Ez igaz ennek a kiállításnak a formájára is, ugyanis tervezett megnyitója a karantén első napjaira esett. A kurátorok - Kloska Tamás, Tömöri Szilvia és dr. Sári Zsolt - , valamint a kiállítás belsőépítészeti tervét, majd a virtuális kiállítást is jegyző PlayDead Stúdió gárdája virtuóz módon reagáltak a rendkívüli helyzetre: a több évi kutatómunkára alapozott kiállítás éppen már folyó fizikai installálását félbehagyva átkapcsoltak a kiállítás online térben való megvalósítására, ami alig 10 héttel később, június 4 -én meg is nyílt, és a következő linken érhető el: https://amml.skanzen.hu/
A virtuális kiállítás műfaja nem új, a nagy múzeumok esetében ma már szinte kötelező elem, de a számos példa ellenére is ritkán sikerült fenntartások nélkül elfogadnom és élveznem egy virtuális kiállítást – a mostani egy ilyen eset. Alapvetően két eltérő műfajjal találkozhatunk az online térben. Legtöbbször az – esetenként zavarba ejtően bonyolult szerkezetű és építészeti kvalitásai okán önmagában is felfedezésre érdemes – fizika kiállítótér reprodukciójának bejárását és körbenézést imitáló, esetenként a kiállított tárgyakról a vitrinen át nyújtott látványnál többet nem is támogató virtuális túra hivatott kárpótolni a látogatót azért, hogy nem jut el a patinás múzeumépületbe, a kiállításra.
Ráadásul a jó minőségű 3D látvány, barangolás ára „szaggatott” letöltés – míg a pixelszámot alacsonyabban tartó megoldás esetében a képminőség a zavaró. A másik fajta virtuális kiállítás elszakad a fizikai kiállítástól (sokszor nincs is valós pandamja), és egy-egy kisebb témát mutat be „kurált” micrositeon. (Ebben a kategóriában a kedvencem a MOMA magyar vonatkozásokat is felvonultató „Object Photo” virtuális kiállítása.) Gyakran a múzeum digitalizált állományának hatalmas adatbázisában kutakodhatunk és tehetünk – az érdeklődésünk szerinti - virtuális látogatást. Ebben az esetben nem nyűg a 3D navigálás, azt egy felhasználóbarát kezelő felület váltja ki, viszont az élmény nem is idéz fel egy tényleges múzeumlátogatást. A Skanzen mostani kiállításán példa értékű módon sikerült a kétféle megközelítés előnyeit és hátrányait szem előtt tartva jó hibrid megoldást találni.
A virtuális kiállításba belépő ebben az esetben is azt érzékeli, mintha a befotózott fizikai kiállításba lépne be – csakhogy az (még) nem is létezik. Amit bejárhatunk, az egy semleges fizikai térbe megálmodott kiállítás digitális modellje. Mivel már hónapok óta 3D modellezéssel folyt a majdani kiállítás tervezése, az elrendezés és berendezés véglegesítése, így előbb készült el a virtuális tér, mint a fizikai. Ráadásul a posztamensek mind a modellezés és megjelenítés szempontjából is előnyös henger formát használnak, melyek számomra a töltény hüvelyek sokaságát is megidézték. Ugyancsak telitalálatnak érzem a színhasználatot: a szürke világosabb árnyalatai dominálnak, melyek télre - ködre - a hétköznapok szürkeségére, kilátástalanságára, de ugyanakkor az első világháború puskapor felhőire és elhíresült fegyverére, a harci gázra is asszociálnak. A harctér véres eseményeit a kiállításon csak a kiemelésre, módjával és átvitten, de időnként nagyon meghökkentően használt vérpiros szín és árnyalatai idézik meg.
Ami a téri elrendezést illeti, a már meglévő 3D tervekkel a kényszerhelyzetben könnyen lehetett átkapcsolni a valós térből a virtuálisba. Mivel a közel 500 kiállított tárgy legtöbbjéről nemcsak tárgylista, hanem gazdag leírás, nagyfelbontású fotó, sőt esetenként teljes, a körbejárást és részletekbe zoomolást is lehetővé tevő befotózás rendelkezésre állt digitálisan, már „csak” el kellett e digitális tartalmakat helyezni a virtuális vitrinekben és felületeken, interaktívan hozzáférhető módon. A kiállítás eleve is lényegében egyetlen, áttekinthető bejárási utat nyújtott volna a látogatónak. A virtuális térben is ezt lehet követni, de nem akárhogy barangolva, hanem a jól láthatóan kijelölt lábnyomokat követve. Ez nemcsak implicit tartalmi-kurátori vezetés, hanem kivédi a szabad barangolással járó gyakori szaggatás zavaró mellékhatását is. A navigációt segíti, hogy a képernyő előtt ülve is láthatjuk a terembeosztás alaprajzán, hogy hol vagyunk éppen, mely terekben jártunk már, sőt, oda-vissza is ugrálhatunk termek és emeletek között. Ehhez plusz segítségként jól jönne, ha az egyes termek tematikája is fel lenne tüntetve – most nincs arra mód, hogy eleve témákra fókuszáljunk, előre lássuk, hogy hol mi vár ránk.
A lineárisan csatlakozó kis terek mindegyike más-más témát mutat be, személyes megszólalókkal hangolva rá a látogatót a világháború tragédiájának megélésére, majd igen sokfelé szétszálazva a hátországiak mindennapjait, az utókorra hagyományozott innovációkat és feldolgozandó traumákat. Gazdag tárgy- és emlékanyag mutatja be bevonulások után a hátramaradottak által folytatandó mezőgazdasági munkák, az iskola, az élelmezés mikéntjét, a jegyrendszert, a „pótló” alapanyagokat és kreatív recepteket éppúgy, mint a város és falu közötti cserekereskedelmet, vagy a fronton levők és otthon maradottak közötti kapcsolattartást korabeli levélrészletekkel vagy a csomagküldést fotókkal és interaktív alkalmazással is érzékeltetve. A hangsúly az otthon maradottakon van, a harctér, a tábori élet indirekt módon jelennek meg, például a fémedények és harangok beszolgáltatásán vagy a hazaküldött fabrikált emléktárgyakon és fotókon keresztül. Mégis, a háború érzékelhetően ott van a mindennapokban – ahogy azt például a korabeli konyha vérvörösre festett jelzésszerű bútorai fölött kitett háborús tematikájú falvédők vagy propaganda tárgyak érzékeltetik. Igen tanulságos a 3. emeleten háború áldozataira való emlékezés ugyancsak a mindennapok felőli, deheroizált– a „kötelezően” állítandó emlékművek mintagyűjteményének, a kivérzett települések ezzel kapcsolatos anyagi nehézségeinek valamint az évtizedek múlásával akár ki is bővített, újrahasznosított emlékműveknek – bemutatása. Egy interaktív térképen rákereshetünk az egyes településekre, és az alap adatok mellett a legtöbb esetben sokféle más forrásból is összeválogatott fotógalériát is láthatunk az emlékművekről. Ez a térkép egyébként önálló felületen (https://emlekmuvek.skanzen.hu/) is használható, és egy összegző helye lehet a Kárpát-medence magyarlakta területinek első világháborús emlékműveit bemutató privát és közintézményi kezdeményezéseknek. Az emlékműveket is felvillantó, a hősi halálokat megrázóan bemutató Sára Sándor film (Pro Patria) érzelmektől fűtött felkiáltójelként zárja le az elemző kiállítást, mintegy válaszként a bevezető személyes megszólalásokra.
A kiállításban hangzó és írott tartalmak (ez utóbbiak angol verzióban is), összegző infografikák, videok és fotó dokumentumok tekinthetők meg. A kiállított tárgyak legtöbbje jó minőségű fotón jelenik meg, pár esetben pedig 3D modellként körbe is nézhetők, zoomolhatóak. De néhányszor a virtuális kiállítás kattintásra több tárgyat, fotót vonultat fel egységes scrollozható felületen, mint amennyi a kiállítási posztamensre ráfért. Így el lehet jobban mélyülni egy-egy témában, továbbá szerepel minden forrás és leltári hivatkozás is. A majdani fizikai kiállítási térben akár el is lehet ezektől a keveseket érdeklő szakmai referenciáktól tekinteni, hiszen van, ahol megtalálhatók. A kiállításba tervezett egyszerű, vonzó grafikájú, alapvetően tanító célú szelíd játékok és animációk mind online is kipróbálhatók.
A kiállítás egyik nagy erénye, hogy nem vitrineket, falszövegeket kell becserkészni a térben, hanem a közvetlen környezet „megnézhető” tartalmait kattintható, színben és térbeli elrendezésben elkülönülő, de a tér látványát mégsem megzavaró ikonok feltűnése jelzi. Sőt, az egyik tartalomból a másikba közvetlenül is továbbléphetünk egy kattintással, a térbeli navigálás kényszere nélkül, és így biztosak lehetünk, hogy nem hagytunk kis semmit. Ez is egy olyan hibrid megoldás, ami ötvözi a fizikai kiállítás és webes információs felület előnyeit.
Összességében, igen izgalmas kiállítás jött létre mind a gazdag tartalmat, mind az innovatív prezentációt tekintve, melyet órákig lehet böngészni – egyelőre csak otthonról. Emellett a kiállítás létrejötte meggyőző példa arra, hogy az állománydigitalizálás, adatbázis használat és a digitális 3D modellezés miként könnyítik meg a kiállítás tervezést – nemcsak pandémia idején.
A kiállítás megnyitója:
