Zene, fény, színek, művészet - a 2024-es Fishing on Orfű nemcsak koncertekkel, hanem képzőművészeti installációkkal is várta a fesztiválozni vágyókat.
Lassan ismét beköszönt az az időszak, amit sokan az év legjobban várt részének tartanak: amikor mindenkinek jut egy kis ideje a kikapcsolódásra és a mindennapoktól való elszakadásra. Ezzel együtt megkezdődik a fesztiválszezon is, amelynek egyik meghatározó eseménye a Fishing on Orfű. Nem kell már túl sokat várni, hogy elinduljon a 2025-ös programsorozata, amely idén is számtalan élményt ígér. Addig is érdemes visszatekinteni a 2024-es rendezvény néhány pillanatára, amely segíthet körvonalazni, milyen hangulatra számíthat az, aki idén ellátogat Orfűre.
A 2024-es Fishing on Orfű keretein belül a zene mellett egy képzőművészeti minifesztivált is rendeztek. Habár eddig is mindig volt valamilyen tárlat a Fishingen, a tavalyi minden eddigit felülmúlt, hiszen a hegy tetején szinte az összes képzőművészeti ág képviseltette magát, lenyűgöző látványt nyújtva a látogatóknak. A Képzőművészet on Orfű több száz négyzetméteren terült el, ahol a fesztiválozók ismert művészek, fiatal feltörekvő alkotók és a pécsi egyetem hallgatóinak műveit is megcsodálhatták.
Fotó: Cedric af Geijersstam
A zene és a képzőművészet elszakíthatatlan kötelékét jól mutatja ez a fesztivál is, hiszen jól megfért egymás mellett a koncertezés és kiállítás. Hangok és színek, ritmus és kompozíció szorosan összefügg egymással. Számos kutató, művész, író és esztéta foglalkozik a témával, hogy a zene és művészet milyen kapcsolatban áll egymással. Elég csak a 20. századra gondolni, az avantgárd művészek sora állította, hogy képesek vagyunk színeket hallani és hangokat látni. Egy fesztivál forgatagában pedig nem nehéz átélni valami ehhez hasonlót.
A zene önmagában is elég sok érzelmet hív elő, de ezeket csak jobban fokozza a jól megtervezett látványvilág. A színek és mozgó képek nagy hatással vannak az emberi pszichére, ezzel növelve egy koncert intenzitását. Ehhez a kulcs az összhang, tehát a kép alkalmazkodjon a zenéhez. Természetesen ezek a vetítések biztosíthatják a zene könnyebb megértését is, szimbólumokkal vagy metaforikus képek segítségével.
Ami a legfontosabb, hogy a dal ütemére, dinamikájára váltó fények és mozgó képek valójában láthatóvá teszik a zenét. Az érzékek együttes stimulálása szinte transzcendens élményt nyújthat.
Fotó: Fishing on Orfű Facebook
Ahogyan tavaly, úgy idén is a koncertek vizuális elemei mellett a képzőművészet is reflektorfénybe kerül a fesztiválon. A közönség nemcsak a színpadok előtt élheti át az érzékek felerősítését, hanem a kiállításokon is.
Az erdőben barangolva találkozhattak egy szabad téri kiállítással, amely a Galéria egy szerpentinen címet kapta. Ötven alkotást mutatott be a fesztiválozó közönségnek. Ennek a projektnek a lényege az volt, hogy a fiatal képzőművészek is teret kapjanak a már jól ismert kortárs művészek mellett. Hét grandiózus alkotást pedig a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának diákjai készítettek. Jó lehetőség volt a fiatal képzőművészeknek, hogy megismerjék őket a látogatók és láthatóvá tegyék magukat és a művészetüket.
Marosi Panni munkája is megtalálható volt a szerpentinen, Facing each other címmel. Ez az alkotás több szempontból is jól alkalmazkodik a fesztiválhoz. Ez a hullámzó, szürrealisztikus megálmodott kép nyugalmat sugároz, mintha mi magunk is bele tudnánk süppedni azokba a kényelmesnek tűnő fotelekbe, hogy megnyugodjunk egy pillanatra a fesztivál vad forgatagában. A hullámzás álomszerűvé teszi a képet, vagy egy homályos emlékképpé, ami Marosi Panni munkájának az alapja. Az is lehet egy megközelítési pont, hogy az ingadozó világból, sokszor szabadulni szeretnénk, amit egy fesztivál segítségével meg is tehetünk, hogy egy kicsit magunk mögött hagyjunk mindent. Ez a képen is jól megmutatkozik, hiszen a kissé labilis, furcsának tűnő térben ott lóg egy tájkép, amibe szinte beléphetünk. A háttérben, de mégis a középpontban a természet, ahová bármikor elmenekülhetünk, ha nyugalomra vágyunk.
Marosi Panni: Facing each other
Braun András Tesla című olajfestménye is látható volt a szabadtéri tárlaton, amely egy rendkívül intenzív, optikai hatásokra építő hatalmas színes örvényt jelenített meg. Valahogy minden alkotás tud kapcsolódni a Fishinghez, jelen esetben ez a hömpölygő, szinte mozgó alkotás, akár a tömeget is szimbolizálhatná, amely megállás nélkül zsizseg és kavarog. Ami még jobban illeszkedik az az, hogy a fesztivál életforma egyből beszippant, mint ahogy teszi ezt az örvény is. A címről egyértelműen Nikola Teslára is gondolhatunk, így az elektromosságra és az energia szimbolikus megjelenésére is asszociálhatunk. Sugárszerű formák és energetikus kompozíció jellemzi a művet, amely vizuális absztrakcióként a villamosos kisülésekre, rezgésekre vagy fényhullámokra is emlékeztet. Azonban zenei frekvenciák és hanghullámok allegóriájaként is működhet. Pulzáló hatása az élő zene fényjáték élményét is idézheti.
Fotó: Fishing on Orfű Facebook
A Pécsi Tudományegyetem diákjai közösen dolgoztak a projekteken, volt olyan alkotás, amit ott készítettek el. Ami azért érdekes, mert így bárki bele láthatott a munkafolyamatokba, abba, hogy miként képesek többen is egy műalkotást csinálni és azt, hogy valójában mekkora munka van egy-egy mű mögött.
Fotó: Cedric af Geijersstam
Az elmélyüléshez, az alkotások mellett, még hozzájárult Katona Kati Insight című műve, amely egy fényfestéssel készült műalkotás, amely az ember és természet kapcsolódását mutatta be, amely megfelelőnek ígérkezett a fesztivál szempontjából is, hiszen a fesztiválozók elvonulnak messze a város zajától az erdő, a természet mélyére, hogy részesei legyenek valami különlegesnek.
A Fishing on Orfű tehát több mint egy zenei fesztivál – hiszen itt nemcsak a zenekarok kapnak teret arra, hogy megmutassák önmagukat, hanem a művészek is, akik alkotásaikkal tovább színesítik az élményt.
Borítófotó: Ruskó Zsófia