A falak és labirintusok festője volt. A szorongás és depresszió volt útitársa az életben. Egy sötét és kicsi lakásban alkotott, de művészetének szárnyain bebarangolta az évezredeket. Járt Bulgáriában, Prágában, Párizsban, Tel-Avivban, Pompejiben, Indiában, és lélekotthonában, Rómában. Falai, akár a tükrök, útvesztői: a bezárt elme küzdelme a létezéssel. Nyomtatott áramkörei és rejtélyes írásjelei modern és időtlen kéretlen és szükségszerű egymásba simulása. „Elővettem apám imakönyvét ... és lemásoltam belőle a falra, amelyet festettem, betűt betű után, héber betűket, és elneveztem a festményt: nyugati falnak. Így kezdődött.” Így kezdődött egy sebzett lélek kálváriája, melynek stációi festmények, műalkotások, melynek színei a föld színei, melynek zenéje talán Richard Strauss Négy utolsó éneke lehetne a végletekig elhúzva, akár a kíntorna, és melynek utolsó állomását ő maga így fogalmazta meg: „[…] ez az én labirintusom, ezen végig kell mennem, és én úgy megyek rajta végig, hogy megfestem. Borzalmas kín, de itt nem lehet megalkudni. […] Ezt be kell járni, ennek a kapuját csak akkor zárják be, ha én már nem leszek”. Ország Lili örökké otthontalannak érezte magát, ránk hagyta titkokkal és fájdalommal teli képeit, nekünk pedig nem marad más - de az marad, sőt, kötelességünk, jogunk, dicsőségünk és hálánk is egyben –, nem marad más, mint az emlékezés. A Holdfestőnőre, akinek lelkében falak magasodtak, és akinek elméje labirintusokban elveszve rótta vég nélküli útját.
A BOLYONGÁSOK – Ország Lili Kiscellben című tárlat szépen illeszkedik a Fővárosi Képtár gyűjteményéből kiinduló, azt feldolgozó kiállítások sorába. A Kiscelli Múzeum –Fővárosi Képtár vállaltan sajátos nézőpontból tekint erre a lenyűgöző életműre: egy-két kivételt leszámítva ugyanis a gyűjteményében található Ország Lili-műveket mutat be, mintegy 50 festményt és 70 grafikai lapot, és a kiállítás célja új tudományos eredmények közvetítése. A tárlat alkalmából megjelenő monográfia alapja a kurátor, Árvai Mária 2019-ben írt doktori dolgozata és az ahhoz kapcsolódó tíz éves kutatómunka.
Ország Lili művészetének központi témája: az összetett viszonyulás a múlthoz. Életművében a történelem és az emlékezés kapcsolatának unikális szimbiózisát érhetjük tetten, így a kiállítás az emlékezés témájára fűzi fel narratíváját, melynek a Fővárosi Képtár gazdag anyaga képezi az alapját. Ország Lili alkotását vizsgálva nem kerülheti meg a válogatás a hatalom és művészet komplex viszonyának kérdését, a Rákosi- majd a Kádár-korszak szürreális zártságának problematikáját, a művészi tájékozódás nehézségeit, az információéhség kikényszerítette alkuk terhét. Ország Lili rendkívül szűk élettere - szinte egész életműve egy apró garzonlakásban született - éles ellentétben állt gondolatainak szabadságával, vibráló belső világával, melyben most érzékenyen összeválogatott alkotásai révén bolyonghatunk.
A 2025. április 6-ig nyitva tartó kiállítás történelem és az emlékezés viszonyán, egyéni és kulturális emlékezet folyamatain, szakralitással keveredő zsidó történelemfogalmon, gondolkodással összefüggő emlékezetmunkán, a túlélő művészt sújtó lelkiismeretfurdaláson épül, szerveződik, bomlik ki, olyan csúcsművek fókuszba állításával, mint a Rekviem-sorozat, a De Profundis-triptichon, vagy az életútra visszatekintő, önidéző Labirintus-sorozat. A templomtér tengelyében látható főművek a festői teljesítmény tanulmányozására hívnak, a mellékterekben elhelyezett munkák pedig az alkotói folyamatra, annak kerülőire, ha tetszik, útvesztőire világítanak rá.
A helyszín különleges és különlegessé válik a bemutatott művész kapcsán. Hiszen Ország Lili egész életében templomokat szeretett volna kifesteni, jóllehet, a kifejezés az ő szóhasználatában inkább képzetet, mint konkrét épületet jelölt. „A templom az az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen” – mondta. A kiállítás éppen ezért a belső (emlékező) templom fogalma köré épül, tanúnak szólítva fel mindannyiunkat Ország Lili emlékezése, traumafeldolgozása mellett. A 18. századi templom, és most már kiállítótér, szinte saját történetében hordozza a festőnő által megjelenített témákat, mint építés és rombolás, szakrális és profán egymásba játszása, a múlt rétegeinek és a jelen nyomainak átfedése. Éppen ennek okán is egészen egyedülálló élményt kínál a tárlat, hiszen a megszokottól eltérő nézőpontból vizsgálhatjuk Ország Lili művészetét. Korábbi kiállításokban közel mehettünk a képeihez, megcsodálhattuk a festő technikai tudását, a részletek kidolgozottságát, az ecsetvonásokat. A Kiscelli Múzeum kurátorai most lépéstávolsággal kínálnak meg minket, messzebbről, ha tetszik, objektívebb, komplexebb szögből tekinthetünk rá a képekre, így összefüggéseket, kapcsolódásokat, ívelt narratívákat, vezérmotívumokat fedezhetünk fel, akárha egy helyben rálátnánk a teljes életműre, mely ezáltal letisztultsággal, egyfajta egyetemességgel válaszol a nagylelkű befogadói attitűdre.
A kiállításhoz 2025. január 26-án, vasárnap 15 órától kurátori tárlatvezetés kapcsolódik: Írásba zárt üzenetek címmel, melynek során Árvai Mária kurátor és Vágány Judit grafológus előadása hív minket utazásra az írás, az írott betű, a nyelv karaktereinek titokzatos világában, a latin, a héber, az arab vagy akár a szanszkrit betűk, mint hordozók, szócsövek, egy hátrahagyott életmű korántsem dekódolásra, sokkal inkább átérzésre szánt mementói között. TTTársas címmel pedig 2025. január 31-én, péntek 18 órától színházi társasjáték várja a közönséget, melynek során maguk a résztvevők válnak élő társasjáték szereplőivé, újra írva Ország Lili magányos történetét. TTT, azaz tűrt, tiltott, támogatott – jelesül vajon mennyi mozgástere van az egyes kategóriáknak, hányat lép, aki tiltottat dob, és dönthet-e szabadon, akit támogat a hatalom? „A ma és a múlt egyformán benne van a labirintusban – mondta Ország Lili -, úgy érzem, hogy az életem, mindenki élete hasonlít a labirintus folyosóihoz, amit végig kell járnunk, mindig falakba, kapukba ütközve, irányt változtatva, eltévedve, továbbhaladva a mélyben lévő titkok felé.”
„Elővettem apám imakönyvét ... és lemásoltam belőle a falra, amelyet festettem, betűt betű után, héber betűket, és elneveztem a festményt: nyugati falnak.” Így kezdődött egy sebzett lélek kálváriája, melynek stációi festmények, műalkotások, melynek színei a föld színei, melynek zenéje talán Richard Strauss Négy utolsó éneke lehetne a végletekig elhúzva, akár a kíntorna, és melynek utolsó állomását ő maga így fogalmazta meg: „[…] ez az én labirintusom, ezen végig kell mennem... a kapuját csak akkor zárják be, ha én már nem leszek”.
