„A festészet a csendes költészet, a költészet pedig az élő festészet.” Szun Guoting, kínai kalligráfus mondta ezt, és bizony, a fülünkbe cseng, amikor egy olyan kultúra képzőművészetének igéző, letisztult alkotásaival folytatunk elcsendesült párbeszédet, melynek alapja a harmónia ember, természet és univerzum között. Mintha a művészet nem lenne más, mint valamiféle belső hangja a kollektív léleknek, melynek nincs szüksége szavakra ahhoz, hogy az istenivel kommunikáljon. Mintha minden egy lenne, és az az egy pedig millió, akár a szeretet, az sem fogy, amikor többet adunk belőle. A végtelenség ünnepe a kínai művészet, mely végtelenségben fájdalmasan és igazan ott remeg a végesség tudatossága, akár könnycsepp egy égkék gyermekszem zugában, vörös gyöngy egy hófehér installációban, meglepő szófordulat egy japán haiku végén. A bizonyosság pontja, a mindenhez tartozás egyszerre isteni és emberi moccanása, a lélek mélységének legmélye.
A kínai kultúra egyike a világ legrégebbi és legösszetettebb civilizációinak: több mint ötezer évnyi történelmet, filozófiát, művészetet és spiritualitást foglal magában. Az ősi hagyományok és a modernitás különleges harmóniáját féltve őrző gondolkodás csodálatos manifesztumai az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Kínai Hszie-ji - Mesterművek a Kínai Nemzeti Művészeti Múzeumból című időszaki tárlata, mely már a világ több részén is óriási sikert aratott, így Franciaországban, Görögországban, a Belorusz Köztársaságban, Mexikóban és Dél-Koreában. Modern és kortárs kínai festmények, szobrok, akvarellek hirdetik a hszie-ji szellemét, azaz a természet és az ember egységére és a költői kifejezés szentségére való törekvést, miközben ihletett portrét rajzolnak egy ősi és egyben újjászülető nemzetről.
Az 58 mű három fő témát jár körbe, a „Ji” (Eszme), a „Hszing” (Forma), és a „Csü” (Érdeklődés) köré szerveződve a kortárs Kína mindennapjait, hitrendszerét, spirituális törekvéseit csakúgy bemutatja, mint a hszie-ji eredetét és hagyományát. Az alkotások, melyek a tradicionális kínai festészet formáját és szellemiségét szépen elegyítik a nyugati művészeti koncepciókkal, magukban hordozzák az ötezer éves kínai kultúra humanista szellemiségét csakúgy, amint a 20. század óta a keleti és nyugati kultúrák kölcsönhatásából született új eszméket és értékeket. Akár a mai Kína légies, áttetsző metaforái is lehetnének, egy olyan kultúrának, filozófiának alkotásba szelídített lenyomatai, mely részben ragaszkodik identitásához, ugyanakkor befogadja a kívülről érkező eszméket, így teremtve meg a jövő globalizált világának kulturális szellemiségét. Az erkölcs, a társadalmi rend és az emberi kapcsolatok fontossága mellett szépen megfér az egyszerűség, a spontaneitás és az élet áramlásának elfogadása. A yin és yang elve a polaritások egyensúlyát képviseli, azt sugallva, hogy az ellentétek egymás kiegészítése által válhatnak teljessé, építhetnek együtt tökéleteset, univerzálisat, örökléthez méltót.
A Ji, azaz az Eszme a kínai művészetben érzelmi kifejezésként foglalható össze, mely a festő pszichológiai integrációján, az objektív dolgok megismerésén, és egy sor gondolati tevékenység szintézisén alapul, egyben azt a legmagasabb szintet is jelenti, melyet a művész az alkotási folyamat során elérhet. A Hszing, azaz a Forma azt a viszonyulást fejezi ki, mellyel a művész az ábrázolt tárgy karakterét, esszenciáját megragadja, mely ábrázolásmód során legalább olyan fontos a festő belső érzelmi állapota, a közte és a természet között kialakult párbeszéd minősége is. A Csü, azaz Érdeklődés sokdimenziós fogalom, eszerint a művész a szívével nézi a világot, és magányosan bolyongva benne, meglátja a részletekben az érdekeset, meghallja a lélek és a természet szimfóniájának harmóniáját, művei ezáltal élénkséggel, bensőséges érzelmekkel telítődnek. A kiállítás címében szereplő Hszie-ji szó szerint azt jelenti: megírni az értelmet. Ez tehát nem csupán alkotási mód, sokkal inkább esztétikai-filozófiai törekvés: a spirituális valóság illékony megtestesülésének örökkévalóságba hajlítása - tömör ecsetvonásokkal, erőteljes, máskor finom gesztusokkal, a természet csodálatos alázattal kölcsönvett színeivel. „A szépség a hasonlóság és a különbözőség között rejlik” – mondta Csi Pajsi, a modern kínai művészet mestere, és szavai nyomán megérthetjük, miként válhat az alaki hasonlóság végsősoron valami mély megértés és tisztelet mementójává.
A kínai festészet és kalligráfia lenyűgöző eleganciájával, könnyednek tűnő gesztusaival, egyszerre nagyvonalú és gyermekien rácsodálkozó attitűdjével képes ezt a filozófiát szinte egy az egyben közvetíteni, ha tetszik, anyanyelvi szinten megfogalmazni a belső békére, harmóniára törekvés mindenben megcsillanó belső hitét. S közben úgy ábrázol természetet, hogy abba a szív beleszakad, úgy ragad meg tájakat, hegyeket, folyókat, madarakat, virágokat, hogy azt hinnénk, pillangók szárnya irányítja az ecsetet, apró madarak szárnycsapásai a gesztusokat. Itt mindent a tisztelet, a részletekre való odafigyelés, az univerzumhoz történő kapcsolódás vágya, a szépséghez, az időhöz, a természethez és magához az emberi lélekhez simulás ígérete hatja át, s teszi ezáltal felkent és méltó hírmondójává egy különleges és örök érvényű kultúrának.
A grandiózus válogatásnak szép apropója a Kína és Magyarország közötti partneri kapcsolatok több évtizedes múltjának tavalyi jubileuma: 2024-ben ünnepeltük a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját, melyhez a Magyar Nemzeti Múzeum, akár élettel teli kulturális agóra, érzékenyen kapcsolódik. Várhatóan a két ország közötti kötelék még szorosabbra fűzésének záloga lehet a múzeum Attiláról készülő nagyszabású kiállításának kinti bemutatása is, amiként szép pillére volt az említett kapcsolatok megkoronázásának a Magyar Nemzeti Múzeum és a Gödöllői Királyi Kastély Pekingben nyílt közös időszaki kiállítása Erzsébet királyné és korának művészete címmel. A nagy érdeklődésre számot tartó kiállítás nemcsak a történelemről és Sisiről mesél, hanem Magyarország gazdag kulturális örökségének ünneplése is a grandiózus World Art Museum falai között. A kínai újévhez kapcsolódóan számos izgalmas program várja majd a közönséget a Nemzeti Múzeumban, mely események közül nem egy az ELTE Konfuciusz Intézettel közösen szerveződött, és melyeknek egyik már ismert rendezvénye a Holdújév elnevezésű projekt, melynek 2025. február elsején ad otthont az intézmény. A Kínai Hszie-ji – Mesterművek a Kínai Nemzeti Művészeti Múzeumból című tárlat pedig túl az unikális élményen, mellyen megajándékozza a látogatókat, intelligensen és szenzitíven segíti a két ország művészeti köreinek kapcsolatait, és ezzel egyidejűleg a Kínai Nemzeti Művészeti Múzeum, mint a kínai művészet legpompásabb palotája, és a Nemzeti Múzeum, mint Magyarország első országos múzeuma között szorosabbra fűzi a köldökzsinórt, melynek mentén a két nép közötti megértés, tisztelet, megismerés és megbecsülés szökkenhet szárba.
A Nemzeti Múzeum emeleti termeiben zarándok a lélek. Bebocsátást nyerünk egy kristálytiszta, éteri, minden pillanatában az univerzummal társalgó világba, és a szívszorítóan illanó szépséget kimerevítő képek között barangolva, akaratlanul is elcsendesülünk. Olyan ez, mint amikor egy tiszta nyári estén, kiszakadva a házak közül, egyszer csak meglep minket az ég ezer szeme. Megejtő a szépség, hát elkushad a lélek, kifényesedik a tekintet, elakad a szó, és helyét a tisztelet és alázat vallásos áhítata veszi át. Valahogy így lépkedünk hangtalan, óvatosan a Nemzeti Múzeum kínai kiállításán, és miközben zarándokként szívjuk magunkba képről-képre a mindenséget, s benne saját magunk megtisztult vonásait, fogódzókat keresünk, hogy megfeleltessük ezt a csodát, valami általunk ismertnek, mert úgy mi is hozzátehetünk valamit. A végtelenség ünnepe a kínai művészet, mely végtelenségben fájdalmasan és igazan ott remeg a végesség tudatossága, akár könnycsepp egy égkék gyermekszem zugában, vörös gyöngy egy hófehér installációban, meglepő szófordulat egy japán haiku végén. A bizonyosság pontja, a mindenhez tartozás egyszerre isteni és emberi moccanása, a lélek mélységének legmélye.
