EN facebook

A szentendrei Új Művésztelep

KIÁLLÍTÁS

2020-01-26 20:00

2019-ben ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját Szentendre művészeti életének fontos helyszíne, a Kálvária úti Új Művésztelep. Ebből az alkalomból novemberben nagyszabású kiállítás nyílt a Ferenczy Múzeumi Centrum rendezésében – mostanra pedig könyv alakban is elkészült a kiállítás katalógusa.

 

Mi indokolta egy új művésztelep építését Szentendrén, ahol már 1926 óta formálódott, majd két évre rá hivatalosan meg is alakult egy festőkből álló művésztelep? A „festők városa” hírnevet megalapozó Régi Művésztelep a ’60-as évekre egyre inkább elvesztette vonzását, ezért a kisváros döntéshozói egy új művésztelep alapítása mellett döntöttek. Mindez egy új korszak kezdetét jelentette Szentendre számára: a fejlesztési program a 11 ezer lakosú kisvárost Pest megye kulturális központjának, egyúttal a képzőművészet fővárosának jelölte ki. Ennek jegyében létesült az Új Művésztelep és jöttek létre a kismúzeumok is.

 

A művésztelepen az ország különböző részéből érkező pályakezdő képző- és iparművészek – tehát már nem csak festők – kaptak műtermes lakást. A Régi Művésztelep tagjainak művészi felfogásától eltérő, új törekvéseket képviselő festőművészek is más témákkal és színekkel gazdagították Szentendre viszonylag homogén, nagybányai eredetű plein-air hagyományait. A 20. század szinte minden irányzata jelen volt és van itt – ami közös, az a magas művészi színvonal. A Művésztelep „honfoglalói” számára Szentendre fokozatosan élettérré vált: részt vettek a hetvenes évek országos visszhangot kiváltó városi eseményeiben, helyi művészeti csoportosulások tagjai lettek.

 

A művésztelep első lakói közül többen eltávoztak már az élők sorából, műtermüket művészpályát választó gyermekük használja, vagy új bérlők költöztek oda. Napjainkban egy más látásmóddal rendelkező generáció képviselői élnek együtt az alapító régiekkel. A Ferenczy Múzeum kiállítása az összes műterem alkotóját, a műtermek egykori és mai lakóit mutatja be műveik keresztmetszetén át. Mind a 22 festőt, grafikust, szobrászt, textilművészt, keramikust és fotóművészt, akik az elmúlt öt évtized alatt itt éltek és alkottak: Deim Pált, Gy. Molnár Istvánt, Jávor Piroskát, Asszonyi Tamást, Czakó Margitot, Hajdú Lászlót, Bálint Ildikót, Lukoviczky Endrét, Pirk Jánost, Pirk Lászlót, Rényi Krisztinát, Kisfalusi Mártát, Kocsis Imrét, Kocsis Esztert, Ligeti Erikát, Farkas Zsófiát, Kóka Ferencet, Kapusi Gábort, Papachristos Andreast, Rajki Lászlót, Rózsa Pétert és Nagy Kriszta x-T-t.


A 2020. február 2-ig látogatható tárlaton és a nemrég megjelent katalógusban 12 „virtuális műterembe” léphetnek be a látogatók. Ezekben a múlt és jelen együttesének jelképeként az egykori és mai lakók alkotásai – festmények, egyedi és sokszorosított grafikák, szobrok, kisplasztikák, reliefek, érmek, gobelinek, kerámiák és fotók – érzékeltetik azt a magas színvonalat és sokszínűséget, amelyet a művésztelep ötven éve képvisel.

 

A kiállítás kurátora és a katalógus szerkesztője: Rappai Zsuzsa