EN facebook

A Pulszky Társaság 2010-es éve

PULSZKY30

PULSZKY30 tematikus kampányunkban az idén 30 éves Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület történetét idézzük fel. A rangos szakmai civil szervezet 2021. április 16-án ünnepelte bejegyzésének kerek évfordulóját. Az őszre tervezett ünnepi közgyűlés felvezetéseként indítottuk útjára sorozatunkat. Elsőként a Társaság eseménydús három évtizednek a tevékenységeit vázoljuk fel évenkénti lebontásban, valamint létrejöttének és működésének fontos személyeit, eseményeit, eredményeit és kapcsolatait mutatjuk be egy-egy cikkben.

 

Erre az esztendőre is igaz, hogy szűkös az írott és hozzáférhető források köre. Pedig a Társaság több fontos program és rendezvény kezdeményezésében és megvalósításában kulcsszerepet játszott és a korábbiaknál szorosabban működött együtt más múzeumi szakmai szervezetekkel. 

 

Március elején is több szervezet közösen rendezett szakmai konferenciát a pesti vármegyeházán. A „Régészeti örökségvédelem és a múzeumok” című program fő védnöke a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. A szervezők minden hazai régészt, régészettel kapcsolatos intézményt és hivatalt meghívtak, lehetőséget kívántak nyújtani a régészet változó helyzetével és lehetőségeivel kapcsolatos különböző vélemények bemutatására és ütköztetésére, közös célok kialakítására. Délelőtt öt vitaindító előadás hangzott el, majd délután szabad, kötetlen vitára került sor a régészeti örökségvédelemről és a múzeumok szerepvállalásáról.

 

Március végén a Társaság az előző évben „Az év múzeuma 2008” címet elnyert Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezte meg éves közgyűlését. Ezen a beszámoló és az éves program megvitatása és elfogadása mellett átadták a Pulszky Károly-díjat Mácsai Anettának, az érdi Földrajzi Múzeum munkatársának (a Pulszky Ferenc-díjat ebben az évben jelölés hiányában nem adták ki). Ezt követően a jelenlévők szakmai nap keretében megvitatták a minőségbiztosítás kérdéseit, valamint a múzeumai szakmai etikai kódex előterjesztett anyagát. Erről decemberben egyeztetést tartottak a négy országos múzeumi szervezet képviselői. A szakmai napon ugyancsak megvitatták és elfogadták „Az év kiállítása” pályázat és díj megalapításáról szóló előterjesztést. November közepén még egy szakmai napot is szervezett a Társaság „A kiállítás mint kulturális élmény” címmel, az Országos Közgyűjtemények Szövetségével és a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen. A kezdeményezés célja az volt, hogy elismerjék a legeredetibb, magas színvonalon megvalósított állandó vagy időszaki kiállítást, amely új tudományos eredményeket mutat be, amely új technológia kreatív használatát igényli, kapcsolt kezdeményezéseket, például a művészet vagy a tudomány területét érinti, a kiállítási programot szokatlan megközelítéssel mutatja be, illetve új látogatói rétegeket von be. Meghirdetésére első ízben 2010 decemberében került sor. 

 

„Az év múzeuma 2009” pályázatra hét intézmény nevezett. A szakmai szervezetek képviselőiből álló bíráló bizottság a hagyományos módon a beküldött anyagok mellett a helyszínen is tanulmányozta az intézmények működésének minden elemét. Döntésük alapján a Múzeumok Majálisa első napján, május 15-én a budapesti Hadtörténeti Múzeum és a gyöngyösi Mátra Múzeum vezetői vehették át az elismerést igazoló táblát és oklevelet. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a százhalombattai Matrica Múzeum és a Tiszazugi Földrajzi Múzeum (Tiszaföldvár) különdíjat kapott.

 

A Népszava összefoglalója az Év Múzeuma pályázatról

 

A Nemzeti Kulturális Alap 2010-ben kétéves átfogó programot indított A felemelő század címmel. A program a 19. század művészeti, kulturális, művelődési, intézményi és társadalmi értékeit helyezte a középpontba, üzenve egyúttal a 21. századnak. A program részeként június közepén Salgótarjánban indult útjára egy több mint egyéves vándorkiállítás, amelyet a Megyei Múzeumi Igazgatóságok Szövetsége, a Pulszky Társaság és a Magyar Nemzeti Múzeum együttműködésével, az NKA jelentős támogatásával valósítottak meg.

 

Forrásaink szerint az ifjúsági tagozat tagjai áprilisban a gyöngyösi Mátra Múzeum kiállításaival és működésével ismerkedtek meg. A kismúzeumi tagozat ezúttal is októberben rendezte éves szakmai találkozóját, most Mátészalkán, a Szatmári Múzeumban. A Poroszlai Ildikó-emlékérmet a balassagyarmati Palóc Múzeum igazgatója, Lengyel Ágnes vehette át.

 

A NEMO (Európai Múzeumi Szervezetek Hálózata) ebben az esztendőben Dániában, Koppenhágában tartotta szokásos éves közgyűlését. Sajnos nincs forrásunk arról, képviselte-e valaki a Pulszky Társaságot.

 

A Társaság 2010-es évének kronológiája itt érhető el.

 

 

Források:

 

A Pulszky Társaság iratai a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárában.

 

http://archiv.magyarmuzeumok.hu/kiallitas/89_a_lehetosegek_orszaga 

 

http://archiv.magyarmuzeumok.hu/kiallitas/80_megallas_nelkul 

 

https://mult-kor.hu/20100225_regeszeti_oroksegvedelem_es_a_muzeumok?print=1.  

 

MúzeumCafé, 2010/4. 21-23. oldal (Hamvay Péter: Világnapi majálissal ünnepelnek a hazai múzeumok – újabb elismeréseket tervez a Pulszky Társaság).

 

Népszava, 2010. május 17. 11. oldal (Bihari Tamás: Gyerekbarát fesztivál a történelem jegyében).

 

Nógrád Megyei Hírlap, 2010. október 20. 3. oldal (Emlékérem a Palóc Múzeumnak). 

 

Tolna Megyei Népújság, 2010. november 15. 2. oldal (Rendeznek levéltári és múzeumi konferenciát is).

 

Vasárnapi Hírek, 2010. május 16. 14. oldal (Az év múzeumai)

 

Pulszky Társaság 30

emlékezet, műhely, Pulszky Társaság, téma
2021-08-09 18:00
emlékezet, műhely, Pulszky Társaság, téma
2021-08-06 18:00
emlékezet, műhely, Pulszky Társaság, téma
2021-08-04 18:00