EN facebook

A nagyárvíz festményeiből nyílik kiállítás Szegeden

2019-03-12 11:45

A szegedi nagyárvíz festményeiből nyílik kiállítás a Fekete házban: a város történetének egyik legnagyobb tragédiáját bemutató alkotásokat láthatnak az érdeklődők. A tárlaton kiderül például, hogyan kapott Ferenc József osztrák tábornoki köpeny helyett huszármentét, és hogy miként segítette az újjáépítést Liszt Ferenc.

A „Szegedet lesujtva fölemeltem” című tárlatot március 12-én 17 órakor nyitják meg.

 

1879. március 12-én, azaz 140 évvel ezelőtt pusztította el a Tisza Szeged városának jelentős részét: az óriási sorscsapás évfordulója kapcsán nyílik most festménykiállítás a Fekete házban azokból az alkotásokból, melyek a katasztrófa rombolását szemléltetik.

 

Az árvíz után húsz évvel, 1894-ben döntött úgy Szeged városa, hogy az árvíz csapását egy nagyméretű festménnyel kell megörökíteni az utókor számára. Először Benczúr Gyulát akarták felkérni a feladatra, ő azonban sok megrendelése miatt nem tudta elfogadni a felkérést. Ezért egy pályázat segítségével végül Vágó Pált bízták meg, hogy fesse meg az óriási méretű (közel hét méter széles és 3,5 méter magas) alkotást.

 

A munka lassan haladt és sokáig elhúzódott: Vágó a képet többször átfestette, majd három évi munka után 1902-ben helyezték el a szegedi múzeumban. A festő és a festmény közös története azonban ekkor nem ért véget: 1903-ban újabb módosítást kellett a képen végrehajtani. Vágó Pál ugyanis osztrák tábornoki köpenyben festette meg Ferenc Józsefet, melyet nehezményezett Szeged népe, ezért az osztrák egyenruhát magyar huszárezredesi mentére kellett átfestenie.

 

Az óriási méretek miatt a festmény a Móra Ferenc Múzeumból nem mozgatható, ezért a Fekete ház kiállításán az alkotás olajnyomatát láthatják az érdeklődők. Emellett bemutatják az árvízi festménypályázatra beérkezett többi pályaművet is, megismerkedhetünk az árvíz történéseivel Mikszáth Kálmán szemén keresztül, illetve kiderül az is, milyen szerepe volt Liszt Ferencnek Szeged újjáépítésében.

 

A „Szegedet lesujtva fölemeltem” című festménykiállítást március 12-én, kedden 17 órakor nyitja meg Simoncsics János várostörténeti szakértő a Fekete házban. A tárlat 2019. augusztus 31-ig látogatható minden nap 10-18 óra között.

bővítés, helytörténet, kiállítás, régészet
2019-03-09 09:00