Egy múzeumigazgató, akinek a neve mellett nem csupán tekintélyes intézmények és ezernél több kiállítás és program sorakozik, de emellett alapítóként jegyez három művészeti központot, egy elismert magazint, egy szoborparkot, egy ismeretterjesztő tévésorozatot, egy webes rádiót, több kísérleti művészeti labort, egy új múzeumi ökoszisztéma és modell kidolgozását, és nem utolsó sorban egy sokat sejtető, punkos hangzású művészeti könyvsorozatot, az ötkötetes A jódlizástól a kvantumfizikáig című opuszt. A folyton kísérletező svájci Marc-Oliver Wahler, a Genfi Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója az idei MuseumDigit vendége.
A családjában mindenkit hidegen hagyott a művészet, így csak a véletlennek volt köszönhető, hogy Marc-Olivier Wahler műtárgyakkal találkozhatott. Neuchâtelben, a svájci kisvárosban, ahol felnőtt, nyomokban sem volt fellelhető a kortárs művészet, így harmincévesen, 1994-ben megalapította a Neuchâteli Művészeti Központot. A szerelemprojekthez lelkes önkénteseket verbuvált, és a központot a kávézó-étterem bevételéből tartotta fenn. Gyorsan kiderült, hogy az emberek, miközben a mosdót keresték, betévedtek a kiállítótermekbe, és ha már ott voltak, szívesen nézegették a képeket. Wahler szakmai pályájának azóta is ez a véletlen találkozásokba vetett hit az egyik vezérelve: mi történik, ha az emberek úgy kerülnek kapcsolatba a művészettel, hogy közben nem egy mindentudó kurátor vezeti a szemüket?
A filozófia-művészettörténész végzettségű Wahler jelenleg a Svájc legrégebbi régészeti, iparművészeti, szépművészeti gyűjteményét magának tudó Genfi Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója. A Michigan Állami Egyetem Eli and Edythe Broad Art Museumot vezette 2016 és 2019 között, az előtt pedig Párizs legtekintélyesebb kortárs művészeti központját, a saját gyűjteménnyel nem rendelkező Palais de Tokyót 2006 és 2012 között. Igazgatása alatt a párizsi intézmény a múzeummal bőven telített főváros legvonzóbb célpontjává vált a művészetrajongók és a cool dizájn magazinok szerkesztői körében. Michiganben újragondolta az impozáns, Zaha Hadid által tervezett épületet, csak azért, hogy a kortárs művészettől idegenkedő közönséget elérje.
„Ha valaki úgy érzi, a kortás művészet nem neki szól, a szemében az épület úgy néz ki, mint egy cápa, ami elevenen felfalja”.
Ezért a múzeummal szemben nyitott egy leginkább gyorsétteremre hajazó kiállítótermet. Az emberek, akik eddig be sem tették a lábukat egy múzeumba – Wahler számára ők az igazán érdekesek. Akiket nem érdekel, akiket gyerekként a szüleik nem vittek kiállításra, miért jönnek el végül múzeumba?
Az egyik kulcs szerinte egyszerűen az, hogy meg tudjuk-e mutatni, hogy az, ami a múzeumokban ma látható, egykor kortárs volt, ezáltal kötni tudjuk emberekhez, korokhoz. Ennek példája a genfi múzeumban Jakob Lena Knebl osztrák művész installációja, aki antik szobrokhoz applikált mai protézist, vagy amikor a görög amforákat hetvenes évekbeli svájci konyhákat idéző enteriőrben mutatják be. A vízen járni (Walk on the water/Marcher sur l'eau) a múzeum gyűjteményének újraértelmezését kísérli meg. A fejében nincs különbség magasművészet és popkultúra terméke között, és a kultúra egyes területei közötti határok teljes mértékben átjárhatók: kurátorként együtt dolgozott már moszkvai mérnökökkel, egy párizsi matematikai kutatóintézet munkatársaival és japán entomológusokkal.
Wahler szerint: „a múzeumnak nem kell azt mondania: Nézd, ez fontos, ezt kell gondolnod róla.” Ha a látogató azzal az érzéssel lép be, hogy nem egy múzeumban van, hanem valahol az utcán, a populáris kultúra világában, ez nagyszerű. Szeretem a feszültséggel teli pillanatokat, amikor még mindig el tudod dönteni, hogy amit látsz, az művészet-e vagy sem, vagy valami a kettő között.”
Ebből kiviláglik, hogy Wahler értelmezésében a múzeum egy „városi projekt”. A folytonos kísérletezés és határátlépés szellemében született a párizsi Chalet Society 2012-ben, amikor Palais de Tokyo székéből felállva úgy érezte, egyik intézmény sem elég izgalmas vagy nyújt számára elég kihívást, és folytathatta a művészekkel való koprodukciókat. A tervek szerint idén nyitott volna a Paris Art Lab párizs egyik feltörekvő kerületében, egy 17 emeletes épületben. Ha csak annyit mondunk, hogy David Chipperfield sztárépítész és Olafúr Eliasson felel a dizájnért, még ne riasszon el senkit: nem egy újabb művész elitklubbal gazdagodik a város, lesz benne ifjúsági szálló, szupermarket, irodák és üzletek is.
Budapesten a MuseumDigit konferencia első napján, 2021. november 23-án 14.30-kor beszélget Nathalie Bondillal, a párizsi Institut du Monde Arabe kiállítási igazgatójával és Varga Benedekkel, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatójával az innováció folyamatáról, a múzeumok megújulásáról és a jövő múzeumi modelljeiről.
Marc-Olivier Wahler az általa bevezetett új múzeumi nézőpontokról mesél majd a MuseumDigit 2021 konferencia igazgatói kerekasztal-beszélgetésén is, ahol Nathalie Bondil-lal, a párizsi Institut du Monde Arabe kiállítási igazgatójával és Varga Benedekkel, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatójával vitatják meg, mit jelent számukra a múzeumi innováció és mi ennek a folyamata a szervezetben, hogyan gondolkodnak vezetőként a változásról, változtatásról, víziókról és valóságról.
Forrás:
Marc-Olivier Wahler honlapja
https://news.artnet.com/art-world/paris-art-lab-1442437
Borítókép forrása: swissinfo.ch
