Ma 16 órától kezdődik a Lépcsőszeminárium negyedik alkalma: a Gödöllői Királyi Kastélyban egy díszruhán keresztül gondolkodhatunk a hozzáférhetőség fogalmáról, miközben egy XX. századi női történetet is megismerhetünk. Az alkalmakat megelőzően megkértünk néhány szervezőt, mutassa be munkáját, illetve azt, hogy ő maga milyen gondolatokkal készül az idei Lépcsőszemináriumra.
Oszvald Natasa, a Lépcsőszeminárium egyik gyakornoka kérdezte Kaján Marianna történész-muzeológust, Kassa Melinda muzeológust és Demeter-Guba Erzsébet múzeumpedagógust, a Gödöllői Királyi Kastély munkatársait.
Miért ezt a tárgyat választottátok?
Demeter-Guba Erzsébetet: Teleki Ádámné díszruhája a kastély több korszakához is kapcsolódik, olyanokhoz is, amikor az épp nem a fénykorát élte. A ruhán keresztül a hozzáférhetőség témája nemcsak a viselet és öltözködés kapcsán, de az épület történetén és eddigi funkcióiról közösen gondolkodva is meg tud jelenni.
Kassa Melinda: A kastély állandó kiállításán két díszruha látható. Az egyiket – illetve annak legrégebbi részét – még a XVIII. században varrták, és a családban öröklődve – kisebb átalakításokkal – maradt használatban a II. világháborúig. A másikat, a szóban forgó díszruhát, 1916-ban az utolsó magyar királykoronázásra készítették. Megjelenésében igen hasonló a kettő, és ez jól mutatja az úgynevezett díszmagyar századokon átívelő funkcióját. Ezen kívül Teleki Ádámnénak, a ruha egykori tulajdonosának nagyon érdekes az életútja, hiszen ő maga személyében nemcsak a ruhán keresztül kötődik a kastélyhoz. Mondhatjuk, hogy az ő élete a magyar arisztokraták XX. századi sorsát is summázza, de a kastély épületével is jól párhuzamba vonható. A századfordulón teljes pompájában lévő, a királyi család magyarországi rezidenciájaként szolgáló épület a két világháború között a megváltozott igényeknek megfelelő új funkciókkal bővítve – kormányzói és tiszti üdülőkastély – még virágzik, megújul, ám a II. világháborút követően teljesen elszakad korábbi múltjától. Az épület történetének merőben új, az eddigiektől teljesen eltérő felhasználása kezdődik, és ezzel párhuzamosan falai is pusztulásnak indulnak. Még áll, mementóként őrizve hajdani építésének célját, de már nem messze nem az, mint egykoron. Ahogy az arisztokrácia is túlélte a II. világháborút, ám azt követően teljesen más, a korábbiaktól merőben eltérő életmódot volt kénytelen folytatni. És gróf Teleki Ádámné élete az 1960-as években konkrétan összekapcsolódik a kastéllyal, amikor a benne működő szociális otthon lakója lesz. Ezért is nagyon érdekes ez a díszruha.
Demeter-Guba Erzsébet
Hogyan került be a gyűjteménybe Gróf Teleki Ádámné ruhája?
Kaján Marianna: 2016 nyarán magánszemélytől vásárlás útján került be a Gödöllői Királyi Kastélymúzeum gyűjteményébe ez a különleges női díszviselet, amely a magyar viselettörténet szempontjából is rendkívül jelentős. Tudomásunk szerint ez az egyedüli olyan női díszviselet, amely teljes egészében az 1916-os koronázásra készült, ismerjük az egykori tulajdonosát: gr. Teleki Ádámné, a készítőjét: Girardi József és a készítés idejét is: 1916. december 16.
A magánszemély egy régiségkereskedésben vásárolta. Sajnos nem megfelelő körülmények között tartotta, így az évek alatt a díszruha jelentősen károsodott, így restaurálásra szorult.
Hogyan hathat az emberre az egykori tehetős élet elvesztése, milyen megítélést eredményez ez?
Demeter-Guba Erzsébetet: Ez egy izgalmas és összetett kérdés. A ruha tulajdonosának életútja látszólag a magasságtól a mélységig ívelt. Élete, lényegében átívelte a XX. századot, a saját életén keresztül tapasztalta meg a különböző politikai korszakok által előidézett változásokat. Egy magas arisztokrata család sarjaként életének utolsó éveit a kastélyban működő Fővárosi Tanács Idősek és Szociális Otthonában töltötte. Sorsát a környezetének visszaemlékezései alapján méltósággal viselte. Ki hogyan él meg egy ilyen változást, szerintem mindenképpen a saját belső tartásán is múlik, hogy mennyire képes reziliens lenni egy új helyzetben. Véleményem szerint függ a családi közegtől, neveltetéstől, hittől és az adott illető reális önképétől is.
Kassa Melinda
Kassa Melinda: Ugyanakkor Teleki Ádámné esete nem kirívó példa. Számos visszaemlékezésben olvasható, hogy a származásuk miatt az ‘50-es években otthonaikból kitelepített arisztokraták milyen méltósággal viselték a sorsukat a gyökeresen megváltozott életkörülményeik között. Érdekes összevetni azzal a szituációval, amikor valaki “felfelé bukik.”, és olyan dolgok válnak számára hozzáférhetővé, amik korábban elképzelhetetlenek voltak az ő társadalmi helyzetében. Ez is erősen torzíthatja a személyiséget.
Kaján Marianna: Br. Biedermann Elekné, akit a gödöllői kastélybeli Szociális Otthonban mindenki „Teleki néninek” hívott – első férje után – hosszú, tartalmas, de nehéz életet élt. Eddig sikerült kiderítenem (és szeretném folytatni a kutatást), hogy erdélyi nemesi családból származott, leánykori neve br. Zeyk Ágnes, a sáromberki Teleki kastélyban született, majd férjével, gr. Teleki Ádámmal és gyermekeikkel a marosújvári Teleki kastélyban élt, második férjével pedig a Baranya megyei Mozsgóson lévő kastélyban. Sokat jótékonykodott, rendszeresen részt vett a társasági életben, így biztosan hatalmas törés volt idős korára (1945 után) mindent elveszíteni és egy teljesen új életet kezdeni… három fia volt, akik közül a legidősebb, Károly végül Amerikában telepedett le, Ádám Erdélyben maradt, elvesztették a marosújvári kastélyt és Kolozsvárra költözött, ahol nagyon nehéz körülmények között élt. József lakott Budapesten – és valószínűleg magához vette idős édesanyját. József 1967-ben meghalt, így került Teleki néni 1968 őszén a gödöllői Szociális Otthonba, itt is halt meg 1977 júniusában.
Szerencsénkre sikerült felkutatnunk a Szociális Otthon egykori alkalmazottait, nővéreket, főnővéreket, akik emlékeznek még Teleki nénire. Mindannyian nagyon kedves, jókedvű, rendkívül türelmes idős hölgynek írták le, aki idős korára teljesen elfogadta a helyzetét.
„Áni néni egy tünemény volt. Azt mondta, hogy őneki nagyon sok jóban volt az életben része, és hogy most idős korára ide jutott, vagy ennyi jutott, azt el kell fogadni, hálás volt mindenért.” (részlet Pintér Mihályné főnővérrel és Krima Lászlóné osztályvezető nővérrel készült interjúból, 2018)
Kaján Marianna
Mennyire voltak státuszszimbólumok a ruhák régen és ez hogyan változott mostanra?
Demeter-Guba Erzsébetet: A ruhák a társadalmi státuszt, az adott személy foglalkozását is kifejezték, sőt leginkább a külső alapján pozícionáltak személyeket. Élesen elváltak a külső kinézet, öltözet alapján a különböző társadalmi osztályhoz tartozó személyek. A XX. század során azért ebben is történtek jelentős változások, szélesebb réteg számára elérhetővé váltak tömegtermékek, amelyekkel egységesebb lett a kinézet és elmosódtak a társadalmi és nemi különbségeket hangsúlyozó ruhadarabok. Manapság a divat terén mindenki számára elérhetővé váltak a luxus cégek, divatházak termékei is, akár olcsóbb kivitelben,hamisítvány, vagy használt ruhacikk formájában is. Egy új tendencia a XXI. században, hogy szempont lesz az igazán minőségi, kézműves és fenntartható elv a ruhavásárlásnál, amely leginkább a tehetősebb és tudatosan gondolkozó réteg tudja megengedni magának.
Kassa Melinda: Illetve a viseletek foglalkozás és nemzetiség alapján is elkülönültek. Ma talán előbbiből az egyenruhák maradtak meg, az utóbbiból pedig az un. “népviseletek”, amik jellegüknél fogva már egy teljesen más funkciót töltenek be, mint korábban. Anno díszes, ünnepi viseletet csak a tehetősebb társadalmi réteg engedhetett meg magának. Ma a mindennapi életben teljesen eluralkodtak a tömegtermékek, így gyakorlatilag a világ különböző részén élő, teljesen más nemzetiségű, társadalmi helyzetű emberek is ugyanazt hordják. Talán a ruhaanyagok minősége, tartóssága képez kivételt, de szabásra, formára az olcsó tömegcikk nagyon hasonló a luxushoz. Viszont egy-egy márka ma is státusszimbólum, mert birtoklását csak egy bizonyos anyagi szinten élők engedhetik meg maguknak. A fogyasztói társadalom megjelenésével bekapcsolódott a felhalmozás szempontja is. Már nem addig hordunk egy ruhát, amíg el nem kopik, vagy nem elégedünk meg annyi ruhadarabbal, amennyire valójában szükségünk lenne. Szükségtelenül többet vásárolunk - ehhez persze hozzájárul a ruhák olcsósága és a fast fashion is. Ugyanakkor megjelentek a tudatos vásárlók, akikszem előtt tartva a környezettudatos szempontokat, kevesebb ruhát vesznek, ill. a használt ruhákat (is) keresik.
Kaján Marianna: A nemesi családok tagjai mindig is büszkén viselték őseik régi díszruháit, hiszen ezzel is „bizonyították” hogy mennyire régi a család. A nagyon jó minőségű kelmék, anyagok a régi korokban is rendkívül drágák voltak, így csak a felsőbb társadalmi osztályok tagjai engedhették meg maguknak, hogy pl. bársony, prém, dús hímzésű ruhákat varrasanak maguknak. Ezeket a drága ruhákat nagy becsben tartották. Sokszor előfordult az, hogy királykoronázások alkalmával a régi korokból származó díszviseleteket viselte az arisztokrata család tagja. Hölgyek esetében – mivel a női divat nagyon gyorsan változott – ezeket a régi viseleteket az adott divatnak megfelelően át is alakították. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében is van ilyen díszruha, sőt, a Gödöllői Királyi Kastély állandó kiállításán látható gr. Rhédey Klára díszruháját is több alkalommal átalakították.
Napjainkban szerintem ez teljesen átalakult: akinek fontos, és megengedheti magának, a márkanév és adott esetben a divattervező személye az, amely meghatározóvá válik.
