A haj és az arcszőrzet kerül a középpontba a Móra Ferenc Múzeum új kiállításán. A jólfésültség története című tárlaton a látogatók megismerkedhetnek a fodrászok, borbélyok fortélyaival, a fodrászszalonok kialakulásával, a frizurák változásának érdekességeivel. Sőt: egy retro hajszárító búra alá is beülhetnek majd az érdeklődők. A kiállítás megnyitójára 2024. március 1-jén, pénteken 16 órakor kerül sor.
Új időszaki kiállítás nyílik a szegedi Móra Ferenc Múzeumban március 1-jén, pénteken 16 órakor. A jólfésültség története című tárlaton a haj, az arcszőrzet kerül a középpontba többféle szemszögből: arra keresik a választ, mik voltak a szépségipar fejlődésének főbb mozgatórugói, állomásai, kik voltak meghatározó szereplői.
Az orvostudomány szerint az élet szempontjából a hajnak nincs nélkülözhetetlen szerepe, ugyanakkor testünk egyik legellenállóbb része és mindig is fontos szerepet kapott az emberek életében: a haj és az arcszőrzet viselésének szokásai végigkísérték az emberiség történetét. Mivel a haj számos kultúrában szennyesnek és szennyezőnek számított, nem akárkik nyúlhattak hozzá: specialistákra volt szükség. A közterületen dolgozó borbélyok a 17. századtól állandó műhelyeket nyitottak, ahovákizárólag férfiakat vártak. A nők először csak a 20. században léphettek ki otthonukból a hajuk ápolása céljából: a nagyvárosokban egyre inkább megjelentek a fodrászszalonok.
A kiállítás ezt az izgalmas, sokszínű változást szemlélteti érdekes tárgyak és történetek segítségével. Bemutatnak fodrász- és borbélyszalonhoz tartozó bútorokat, hirdetéseket, ikonikus eszközöket. A látogatók megismerhetik a haj kémiáját és biológiáját, a fodrásztechnológiák változását, a fodrászműhelyek kialakulását. A kellékek mellett képzőművészeti alkotásokkal, videókkal és fotókkal is találkozhatnak az érdeklődők, melyek remekül megidézik majd ezt a különleges világot.
A tárlaton egy szelfipontot is kialakítanak: egy retro hajszárító búra alá, egy régi fodrász fotelbe ülhetnek majd be a látogatók, ahol szabadon fotózhatják vagy fotóztathatják magukat. Emellett megcsodálhatják Dankó Pista feleségének fésülködő asztalát, Bajor Gizi díszfésűjét vagy egy hajjal díszített levelezőlapot is.
A kiállítás 2024. augusztus 31-ig látogatható.
A kiállítás a Kiscelli Múzeum A jólfésültség története - Fodrászipari forradalom Budapesten című tárlatának szegedi adaptációja.