Február 2-a a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. Mária tisztulásának napja, Jézus templomi bemutatásának ünnepe. A templomi bemutatáson jelen lévő Simeon nevezte először Jézust a népek megvilágosítására szolgáló világosságnak. Az ünnep és a hozzá kapcsolódó gyertyafény Jézus Krisztus világosságát és eljövetelét jelképezi, az ünnepen szentelt gyertya pedig végigkíséri és oltalmazza a hívő embert egész életén át. A Gyertyaszentelő egyben a tél végét és a tavasz közeledtét jelzi.
Ezen a napon a keresztény kultúrkörben gyertyát szenteltek. A szokás előzménye, hogy a rómaiak Mars isten anyjának tiszteletére, akit Februárnak hívtak, minden ötödik esztendőben égő fáklyákkal és rongyokkal kerülték meg a várost, de a szentelt gyertya szokása a mai napig él az ország katolikus vallású vidékein. A Pray-kódex tanúsága szerint a magyar középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, majd ennél a szentelt tűznél gyújtották meg ezután a gyertyákat. Szentelt gyertyát használtak villámlás, jégeső és gonosz szellemek ellen is. Régen sublótban vagy ládafiában tartották, vagy felöltöztetve, szalaggal átkötve a falra akasztották. Leginkább vihar idején gyújtották meg. Csornán az öregek a faggyúból készült mécsesbe egy darabka szentelt gyertyát is beleolvasztottak. Ezt azért tették, hogy ne legyen tűz az istállóban.
A haldokló ember kezébe országszerte szentelt gyertyát adtak, hogy az ördög ne tudjon rajta győzedelmeskedni. Bőn és Osliban úgy tartották, hogy a gyertya fénye mutatja a haldoklónak a mennyei utat, füstje pedig elűzi, távol tartja a lélektől a gonoszt. Osliban a szentelt gyertyával körbejárták a haldokló ágyát.
Gyertyaszentelőhöz népi időjóslásra vonatkozó hiedelmek is fűződnek: ha Gyertyaszentelőkor süt a nap, hidegebb lesz, mint előtte. A legközismertebb a medvével való jóslás: ha ezen a napon kisüt a nap és a medve meglátja az árnyékát, akkor visszamegy, és még negyven napig tart a hideg. A termésre vonatkozóan is jósoltak: minél hosszabb jégcsapok lógnak az ereszről, annál hosszabb kukoricacsövek teremnek majd (Bács megye, Topolya). Más vidékeken szűk termést jósoltak, ha Gyertyaszentelőkor napos az idő. Kapuváron a következőt mondták: Gyertyaszentelőkor jobb inkább a farkas ordítson be, mint a nap süssön ki.
Gyertyaszentelő Boldogasszony keret nélküli festmény a perkátai Kisboldogasszony templomban
Balázs-áldás vagy balázsolás
Szent Balázs örmény születésű volt; Szebaszte püspöke. Püspökké választása után egy hegyi barlangba vonult vissza, innen vezetve a rábízott közösséget. A barlangban vadállatok őrizték, amelyek házillatokként engedelmeskedtek neki. Licinius római császár uralkodása alatt elfogták és börtönbe zárták. Mivel nem tudták hittagadásra kényszeríteni, vízbefojtás általi halálra ítélték, majd lefejezték 316 körül.
Középkori legendák alapján Balázs mentette meg egy özvegynek a fiát, aki halszálkát nyelt és fuldoklott. Az asszony a börtönbe jutott püspöknek hálából ételt és egy szál gyertyát vitt. Erre a szent arra buzdította az asszonyt, hogy ezentúl évenként ajánljon fel gyertyát az ő tiszteletére. Az esemény nyomán alakult ki a Balázs-áldás vagy balázsolás, amikor a katolikus pap a mise végén a hívek álla alá két gyertyát tett keresztbe és imát mond.
A Balázs-áldás máig él a katolikus templomokban. Almát is szenteltek ilyenkor abban a hitben, hogy a torokfájás ellen alkalmas gyógyszer.
Balázst a nép a torokbajok legendás orvosaként is tiszteli. A torokbajosok, kikiáltók, énekesek és orvosok védőszentjeként is megemlékezünk róla, valamint a háziállatok patrónusaként is tisztelték. Az ünnepén szentelt víz betegség és állatvész idején népszerű szentelmény volt.
Balázs a középkori diákok védőszentje is volt. Február 3-án processzióval (körmenettel) emlékezett meg róla az ifjúság. Az énekekkel kísért tisztelgő felvonulás a 17. század során, főleg a diákok és a tanítómesterek bizonytalan helyzete miatt fokozatosan adománygyűjtéssé alakult át.
Szt. Balázs ábrázolása a sopronhorpácsi templom oltárképén, Csiszár A. fotója
A balázsjárás a XVII. századtól ismert Magyarországon. Az első ismert balázsjárás szövege:
Ma van Szent Balázs napja,
rigiektől nekünk szokás hagyva.
Szegény diákoknak járni
Házanként kerölni,
Asszonyokat csergetni.
Azért édes asszonyunk,
Ne légyen hozzád hiába járásunk.
Kérjük érted Istenünket,
Segélj sokszor diákokat.
Adjál egy kis szalonnát,
Hadd tegyünk rajta áldást,
Ad az Isten érte mást,
Adjatok szalonnát…
A szokás a Dunántúl egyes vidékein, a Szigetközben és a Csallóközben is élt. Kapuváron a második világháború idejéig tartottak Balázs-járást. Az iskolás gyerekek ünneplő ruhába beöltözve beköszöntöttek a házakba, és a következőt énekelték:
Szent Balásnak napján,
Szabadságunkban van,
Hogy házanként járjunk,
Segítséget várjunk,
S énekeljünk:
Omne dignum reverendum, campes.
Adjatok gyermekecskét,
Hallja abéczécskét,
Omne dignum reverendum, laudes.
Adjatok leányát, söpörjön iskolát,
Adjatok egy ludat, hogy mutasson utat, iskolába.
Adjatok egy kakast, hadd kaparjon garast papirosra.
Most úgy fogunk táncolni!
Majd körbetáncoltak egy szalonnadarabokkal körbetűzdelt nyárs körül:
Mint a molnár tyúkjai,
Ha jól laktak búzával,
S az ellopott árpával,
S gazdánk embersége,
Gazdasszony tisztessége:
Adjon darab szalonnát,
Vérest, májast, nagy hurkát.
Egyikük felemelve a kezét, így kiáltott:
Ekkorát!
Mert ha nekünk nem adtok,
Fazékakban kárt valltok;
Mind lehullnak a polcról,
És a tyúkok a pántról,
Ha nem takarja keétek azt,
Hogy kárt tegyünk,
Vagy pedig mást,
Nézze keétek meg a padlást,
S hozzon keétek le egy kolbászt.
Ekkor egyikük szerényen ezt mondta:
Macska van a szalonnán, kergessétek el onnan,
Szegjetek egy falatot, Nekünk is egy darabot.
Mikor ennek vége lett, a ház gazdasszonyától szalonnát, kolbászt, tojást vagy pénzt kaptak ajándékba. A házat ugrálva hagyták el, és az ajándékokat átadták iskolamesterüknek, aki megvendégelte őket. Ezeket a gyerekeket Balázs vitézeinek is nevezték.
Kapuváron a Balázs-járás szövege:
Oda alá rongyos csárdák látszanak,
Közepében vitéz urak mulatnak.
De szeretnék köztük lenni csapláros,
Úgyis tudom, két országgal határos.
Ezután fakardjukkal tréfásan megfenyegették a háziakat:
Gazduram, már nem tréfálok,
Hanem két rőf kolbászt várok.
Ha nem annak szalonnát,
Levágom a gerendát.
Felhasznált irodalom:
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. Szent István Társulat, Budapest, 1977.
Diós István: A szentek élete. Szent István Társulat, Budapest, 1988.
Dömötör Tekla: Magyar népszokások. Budapest, Neumann Kht., 2003.
Magyar néprajz VII. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990.
Lajtha László: Sopron megyei virrasztóénekek. Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1956.
Podmaniczky Zsuzsanna: Kapuvár néprajza. Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., 1943.
