EN facebook

A BOR régészete - a Laczkó Dezső Múzeum közösségi akciója

PROGRAMAJÁNLÓ

2020-07-10 14:00

A Dörgicse határában hetek óta zajló kutatás és a 2020. július 11-ére szervezett nyílt nap olyan különleges szakmai és egyben közösségi projekt, mely nemcsak a régió lakóit, a borkedvelő turistákat, de a múzeumi szakembereket is magával ragadja.

 

Törő Balázs a Laczkó Dezső Múzeum néprajzosa vezetésével egy présház feltárása zajlik, melynek fő attrakciójára a nyílt napon, közösségi rendezvény keretén belül kerül sor.


A ház és a szőlőgazdálkodás múltját kutatjuk a muzeológia számos szakterületének segítségével, együtt emlékezve és dolgozva a helyi lakosokkal. Tudományos és tárgyi eredményeinket pedig a környék borászaival közösen kívánjuk bemutatni.

 

Ajánljuk figyelmükbe ezt a projektet, mely a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa szakmai támogatásával, a veszprémi múzeum munkatársai vezetésével, a helyi közösségek bevonásával zajlik.

 

A 2020. július 11-i nyílt napon a délutáni órákban kerül sor egy vélhetően római kori áthidaló kő műszaki kiemelésére és feltárására. Az előzetes vizsgálatok alapján római sírfeliratot és mintázatot rejt a kő jelenleg befalazott lapja, így a nyilvánosság előtti kiemelés különleges izgalmat és nem mindennapi híranyagot jelent. Ez utóbbi információt kérjük bizalmasan kezelni a rendezvény napjáig!

 

Amennyiben felkeltette érdeklődésüket a Laczkó Dezső Múzeum „A bor régészete” című projektje, kérjük az alábbi elérhetőségeken keressenek fel minket további információkért és egyeztetésért.

 

Hajdu Franciska
kulturális menedzser
Laczkó Dezső Múzeum
+36 20 548 63 25
hajdu.franciska@ldm.hu

 

Szakmai kérdéseikkel Törő Balázs néprajzos kollégáikkal kereshetik a +36202299056 telefonszámon.
Várjuk Önöket a rendezvényen, az azt megelőző munkálatok során (július 9-10.), illetve a szakmai eredményeket összegző sajtótájékoztatón.

 

Nyílt Nap

 

2020. július 11. szombat 9-17 óráig
Dörgicse, Becce-hegy 46.908068, 17.7442275
Dörgicsét Akali irányába elhagyva a falutól 1 km-re keleti irányba, követve az útbaigazító táblákat

 

 

 

A Laczkó Dezső Múzeum elhivatott amellett, hogy a régészet és a néprajz kapcsolatát minél szorosabbra fűzze, amelynek egyik kezdeti lépéséhez invitáljuk önöket.

 

Szakembereinknek lehetősége nyílt rá, hogy egy vélhetően a 18. század végén épült, ám hosszú évtizedek óta romos szőlőhegyi présházat és pincét a régészet, a néprajz és a restaurátori szakma különféle módszereivel feltárjon, megkutasson, amelynek keretében egy önkéntes nyílt napot is szervezünk, ahova minden érdeklődőt, kicsiket és nagyokat egyaránt szeretettel várunk.


És, hogy miért annyira érdekes ez a feltárás?

 

A Balaton-felvidék egyik legnagyobb, és legérdekesebb szőlőhegyi épületét veszi górcső alá, amely épület titkos építészeti megoldásokat rejt, olyanokat amelyek nem csak a 18-19. századig repítenek vissza minket, hanem annál sokkal távolabbra is…

 

Erre az egy napra bárki fémkeresőzővé válhat, ecsetet és spaklit ragadhat, hogy segítsen megtalálni az egykori szőlőültetvény, vagy épp az épületben lévő cserépkályha nyomait. Leleteket moshat, elmélyedhet az építőkövek sokszínűségében, kézbe veheti a korszakba illő múzeumi tárgyainkat, illetve a nap fénypontjaként: jelen lehet egy, az épület falában lévő római sírkő kiemelésén, ahol fény derül arra, hogy ezen a kövön vajon milyen felirat és dombormű látható...

 

Légy egy napra te is régész és néprajzos, mélyedj el a Balaton-felvidék szőlő és borkultúrájának múltjában, amelynek során július 11-én szombaton egészen a római korig barangolhatsz el velünk!
A nyílt napra 9 órától várunk mindenkit, a nap fénypontjaként az épületben lévő római sírkő kiemelése pedig körülbelül 15-16 óra táján zajlik majd.

 

Amit ígérünk: izgalmas történelmi búvárkodás egy csodálatos panorámájú birtokon, ahol fémkeresőzhetsz, segíthetsz a régészeknek a leletek megtisztításában, az épület régi, föld alatt lévő elemeinek előhozásában, az egykori szőlőültetvény megtalálásában.


Helyi támogatóink révén frissítők és harapnivaló is vár majd minket, illetve helyi borászok remek boraival is találkozhatunk.

felhívás, gyűjtemény, kortárs, látogató, természet
2020-05-02 07:00