Május. Pünkösd hava, Tavaszutó, Ígéret hava. Május 24. Eszter napja, az Európai nemzeti parkok napja, ezen a napon született Viktória angol királynő, Bob Dylan, Jean-Paul Marat, ezen a napon hunyt el Kopernikusz, Duke Ellington, Dayka Margit, Tina Turner, e napon avatták fel a new york-i Brooklyn hidat, e napon került az Országos Széchenyi Könyvtárba az Ómagyar Mária-siralom. És 2025-ben e napon kezdődött el a Múzeumok Majálisa – immár a huszonnyolcadik a sorban – a második napja pedig éppen gyermeknapra esett, mintegy szimbolizálva a múzeumok felvállalta nyitást a családok, a gyermekek, a felnövekvő generációk felé, misszióként fogalmazva meg ismét, ha lehet, minden eddiginél hangsúlyosabban, hogy a jövő értő múzeumlátogatóit kívánják kézen fogni és kezüket nem eresztve inspirálni, bátorítani, gazdagítani őket.
Az immár 28. alkalommal megrendezett fesztivál, melyet Vincze Máté, Közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, megnyitó beszédében a magyar kultúra építőköveként nevezett meg, minden eddiginél gazdagabbnak bizonyult: a Magyar Nemzeti Múzeum történelmi jelentőségű és emlékezetű kertjében mintegy száz intézmény és kiállító adott egymásnak találkozót. Az ország legnagyobb múzeumi piknikje, amolyan nyitott kulturális agóraként, az ICOM Múzeumi Világnap alkalmából a „nézőpontváltás” és a „szemléletváltás” jegyében zajlott, az ingyenes rendezvények legfőbb mondanivalója abban állt, hogy a múzeum mindenki számára nyitott, barátságos, hozzáférhető és befogadó tér, ahol mindenki otthon érezheti magát.
„A múzeumok a párbeszéd és a közösség terei, a hiteles kommunikáció és tudás őrző helyei, kulturális agórák, a Magyar Nemzeti Múzeum, pedig, mint a fesztivál otthona, a magyar történelem és identitás emblematikus téregyüttese mintegy 200 éve szimbóluma annak, hogy mit gondolunk a világról és mit adtunk a világnak” – vallja dr. Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Fontosnak tartja továbbá, hogy a múzeumok mindig igyekeznek újabb és újabb kérdéseket feltenni, ezáltal diskurzust hozva létre, „hiszen - mint mondja - a tárgyi emlékezet őrzője vagyunk, mely örökséget mindig az adott kor kihívásai és lehetőségei szerint, de mindig rigorózus hitelességgel kell feltárnunk és bemutatnunk, így a múzeumoknak az is a dolguk és a sorsuk, hogy változzanak”.
Valóban, a változó kommunikációra, a technikai fejlődésre, a szociális és mentálhigiénés környezetre reagálni kell, a múzeumok pedig ezt a bennük felhalmozott tudás és koncentrálódott érzelmi töltet okán rendkívül szenzitíven és egymást lelkesítve képesek megtenni, ennek volt többek között bizonyítéka a majális két napja is. A kültéri sátrakban közel 100 múzeummal és kiállítóval ismerkedhettek meg a látogatók az ország minden pontjáról, miközben a kétnapos rendezvény a szakma számára is inspiráló és ihletett, mégis kötetlen együtt gondolkodást, egymásra figyelést kínált, családi és felnőtt programokkal, akadálymentes élményekkel, színvonalas és sokszólamú társművészeti eseményekkel kísérve a múzeumi seregszemlét. Sárkány Bertalan, Krulik Zoltán és Bede Sári, a BudaPesme, a Pénzügyőr Zenekar, a Vakok Iskolája Legato Kórusa, a Pejtsik Panna–Horváth András Ádám duó, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, Móser Ádám, Csík János és zenekara lépett a közönség elé, HOBO, Rácmolnár Lili pszichológus és Juhász Anna irodalmár József Attiláról beszélgettek, egy másik szinten tágítva a múzeumi világ kultúraformáló narratíváját, a szakma számára pedig Az Év Múzeuma díjak átadása jelentett ünnepet az ünnepben (a kis múzeumok kategóriájában a MODEM – Modern és Kortárs Művészeti Központ, a nagy múzeumok versenyében a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont képviselői térhettek haza a győztesnek kijáró elismeréssel). A díjátadóról részletesen itt lehet olvasni.
„Ma lesz a holnap tegnapja” – Demjén Ferenc örökérvényű és mindig aktuális sorát választotta megnyitó beszéde mottójául Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke, aki arra figyelmeztetett, hogy a kodályi mondás értelmében „a kultúrát nem lehet örökölni”, azt minden nemzedéknek meg kell szerezni magának, ezért hát rajtunk múlik, milyen lesz a holnap tegnapja, a ma holnapja. Azt mondta, „nem lehetünk passzív résztvevői a saját történetünknek” és Orhan Pamukot idézte, aki szerint „Az igazi múzeumok olyan helyek, ahol az idő térré alakul át”.
Az innováció előtt is tisztelgő rendezvényen számos sátorban a művészet, a muzeológia és a tudomány összekapcsolódásának lehettünk tanúi, megismerhettük a római korok orvoslását, a szecesszió illatait, vagy éppen visszautazhattunk Hunyadi Mátyás korába, ily módon térbe hajlítva az előző passzus nyomán az időt – részt vehettünk közös zenélésben, hangszereken játszhattunk, verset tanulhattunk, jelmezbe öltözhettünk. A komplex programok, a százszorszép múzeumok, akár a történetmesélés felszentelt agórái, kollektív történelmünket írták tovább, melyben mindannyian megtalálhatjuk a saját bekezdésünket, közös identitásunk iniciáléit, hovatartozásunk népmesei igazságait – százféleként, százszólamban, százszámban.
Dr. Zsigmond Gábor főigazgató szerint „a múzeumokra mindenki számíthat, a múzeumoknak van jelenük és jövőjük, ezt bizonyítja a mai esemény is, mint az elmúlt évek legnagyobbja, hiszen a legkülönbözőbb pontokról összejön itt száz múzeum, és ez a száz múzeum azt a fajta sokszínűséget mutatja fel, amit a magyar kultúra képvisel. Ezek a múzeumok, legyen szó egyházi, regionális, helytörténeti gyűjteményről, felkészültek, képesek együttműködni és képesek a dialógusra. Ebből a sok múzeumi tudásból, gyűjtésből, feldolgozásból, helyben lefolytatott párbeszédből, mikro történetből végül összeáll nemzetünk történelme, melyben minden egyes színfolt fontos”.
Május. Pünkösd hava, Tavaszutó, Ígéret hava. És: Múzeumok Majálisa. A magyar múzeumoké, melyek egyéni és kollektív történeteink őrzői, melyek nemzetünk sorskönyvének mesemondói, melyek idő és tér poétái, e Kárpátok között megbújó kis ország trubadúrjai. Isten éltesse őket! Találkozzunk jövőre is!
