A magyar színművészet hagyományainak felkutatására és tudományos feldolgozására 1952 novemberében megalapították az Országos Színháztörténeti Múzeumot. Az intézmény igazgatójává Hont Ferencet nevezték ki. A múzeum egyik célkitűzése az volt, hogy a kortárs színművészetet a magyar színjátszás múltjával megismertesse, s ezzel segítse az alkotók munkáját, valamint a színházért rajongó közönségnek a régmúlt idők színjátszását bemutassa. A gyűjteményt szinte a semmiből kellett létrehozni, de az itt dolgozó szakemberek – Cenner Mihály, Staud Géza, Dömötör Tekla – személye, illetve az 1952. február 12-én megnyílt Bajor Gizi Színészmúzeum „ide vonzotta” a magyar színháztörténet becses emlékeit és dokumentumait. A gyűjteményépítést Gobbi Hilda, a Bajor Gizi Múzeum alapítója is segítette.
Az első állandó kiállítás – A magyar színészet hősi harca – 1954. december 28-án nyílt meg a Krisztina körúti épületben, és az első hivatásos magyar színtársulat megalakulásától kezdve a vándorszínészet korszakán keresztül a Nemzeti Színház történetét és kezdeti éveit mutatta be.
Hont Ferenc törekvése volt a kezdetek óta, hogy az Országos Színháztörténeti Múzeumot, az Állami Filmarchívumot és a Színház- és Filmművészeti Szövetség Tudományos Osztályát közös intézményben egyesítse. Fáradozásai nyomán 1957. január 1-jei hatállyal alakult meg a Színház- és Filmtudományi Intézet, melynek Hont lett az elnöke.
A nemzetközi és a magyar sajtóban megjelent színházról szóló cikkeket archiváló dokumentációs gyűjtemény, a hazai és a külföldi szakkönyveket és folyóiratokat őrző szakkönyvtár, az intézmény kiadványait, könyvsorozatait – Színháztörténeti füzetek, Színháztörténeti könyvtár, Korszerű színház, Színházi tanulmányok – gondozó szerkesztőség, a nemzetközi színházi élet eseményeit figyelemmel kísérő és a világszínházi törekvéseket bemutató kiadványokat szemléző lektori csoport mellett a színháztörténeti múzeum az intézet egyik részlegeként működött.
Az intézményből 1959-ben kivált a Magyar Filmintézet; a Színháztudományi Intézet pedig 1969-től Magyar Színházi Intézet néven működött. Az intézet a magyar színháztudomány bázisintézménye lett, koordinálta a színháztudományi kutatásokat, tervszerűen gyűjtötte a színházi előadások tárgyi dokumentumait, és állandó élő kapcsolatot tartott fenn a nemzetközi és magyar színházi élettel.
Az Intézetet az alapító vezette a leghosszabb ideig – tizenhét évig. Ezzel szemben a magyar színháztudomány kiemelkedő képviselőjének, dr. Székely Györgynek mindössze néhány hónap jutott, majd ezt követően örökös igazgatóhelyettes lett nyugdíjaztatásáig. Meg kell említeni még reformkori irodalom kiváló kutatójának, Kerényi Ferencnek nevét, aki 1983-tól megpróbálta megújítani a Magyar Színházi Intézetet, s nevéhez fűződik a Magyar színháztörténet, 1790–1873 című kézikönyv szerkesztése és kiadása.
A múzeum életében 1970-ben döntő változásra került sor: az addig egységes muzeális kollekciót 1970-ben szakgyűjteményekre bontották, kialakult a Fotótár, a Képzőművészeti gyűjtemény, az Emléktár, a Kézirattár, a Szcenikai gyűjtemény, a Színlaptár, a Topográfiai gyűjtemény, valamint a Hangtár. A Bábtár 1973-ban vált önálló gyűjteményi egységgé. A videotechnika elterjedésével a színházi kutatás elsődleges forrásává az előadásokról készített videofelvételek léptek elő. A Videótár (ma már Audiovizuális archívum elnevezéssel) 1987-től gyűjti a felvételeket. A Magyar Táncművészek Szövetsége 1988-ban azzal a feltétellel adta át történeti dokumentumait, hogy a Magyar Színházi Intézetben egy új gyűjteményt, a Táncarchívumot hozzanak létre.
Az intézmény 1991-től a múzeumi tevékenységet is hangsúlyozó Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet néven működik. Az alapító okirat szerint országos gyűjtőkörű szakmúzeum, állandó kiállítóhelye a Bajor Gizi Színészmúzeum.
A kerek évforduló alkalmából az indulás éveit eleveníthetjük fel az OSZMI Facebookon-oldalán. Sorozatunkban az Intézeten belül működő különböző tárak első szerzeményeit mutatjuk be.
