A Variációk a Színes városhoz - Zománcművészeti kísérletek a magyar képzőművészetben (1967-1972) című időszaki kiállítás (https://roundme.com/tour/649209/view/2054775/) kísérőprogramjaként a Baranya Megyei Fiúnevelő Otthonból áthozva – gondos tisztítás és konzerválás után – a Modern Magyar Képtár állandó kiállításában helyeztük el Kismányoky Károly (1943-2018) alkotását.
A 3,15 méter magas, 7,20 méter széles, 112 darab, egyenként 45x45 cm-es elemből álló, 1972-ben készült monumentális zománcmű körök, félkörök, félkörben záródó téglalapok váltakozó színekkel vibráló, sűrűn szaggatott ritmusának horizontálisan tagolódó folyamatábráját jeleníti meg. A zománckép statikus láthatósága, a létrehozott mű magának a létrejövésnek a jelzése, egy befejezett, de befejezhetetlen minimalista történés vázlata, egy folyamat, melynek nincs végkimenetele, a vizuális történések végtelen láncolatának átmeneti megjelenítése.
Így csak egy kiszakított epizódot láthatunk, John Cage 4 perc 33 másodpercének mintájára egy véletlenszerű képzőművészeti hosszúságot, 7 méter 20 centiméterben. Kismányokyt idézve: „Úgy képzeltem a művészetet, hogy ez egy állandó mozgás, és nem rögzítődik. (…) ez a probléma engem folyamatosan foglalkoztatott, hogy mi az, ami még megrögzítődik, mi az, ami élettelenné válik, és mi az, ami folyamatosan életben marad. Úgy gondolom, hogy egy ilyen állandóan a helyüket kereső összetevőkből áll össze egy rendszer, amely gyakorlatilag soha nem nyugszik le.”
Ennél a zománcműnél ennek az elvnek kiemelt jelentősége lesz. A tiszta kauzalitás összefüggései önálló létezővé válnak, a motívumok puszta egymásutánisága hordozza azt a lényeget, melynek a mű mint lezárt entitás nem feleltethető meg, mert a folyamat túlmutat, túllép rajta. Az önmagukat ismétlő formák révén a fázisok bizonyos mintázatot követnek, lépésnyomok – Kismányoky életművében többször visszatérő – stilizált cipőtalp, cipőtalptöredékek koreográfiája látszik.
A túllépés gesztusa szimbolikusan ezen a zománcképen is túllép, hogy a pár évvel későbbi Nyomvesztés című, lábnyomokat összegyűjtő Kismányoky performance-ot előlegezze. (Ahogy az állandóan új utakat, más médiumokat, művészi formákat kereső Pécsi Műhely alkotóinak habitusa lép túl a Vasarely dogmatikája kijelölte absztrakt geometrikus irányzat zománcozott keretein.)
Ugyanakkor ez a zománckép éppen folyamat-jellege révén megnyitható más művészeti ágak, így a zene felé is. A formák színes ritmikája, lineárisan áramló vonalainak repetitív struktúrái analógiát találhatnak az 1970-es évek kortárs zenei törekvéseiben. Kismányoky zománcát közvetetten egy zenemű képzőművészetbe hajló notációjaként is értelmezhetjük, s ezt az értelmezést – kép és zene viszonyának keresését – igazolhatja a művész 1976-tól induló Betűzene sorozata, mely tipográfiai elemek és partitúra-kivágatok kollázsaiból jött létre.
Nagy András
Képző- és iparművészeti osztály
Kismányoky Károly alkotásának bontása a Baranya Megyei Fiúnevelő Otthonban (fotók: Füzi István):
https://photos.app.goo.gl/q8vUs9Gx4MvZHYov5
Kismányoky Károly alkotása a Modern Magyar Képtárban (fotók: Füzi István):
https://photos.app.goo.gl/WFjJTb9M77gxq1xw9
Felkérésünkre Kismányoky Károly zománcképének egyik lehetséges zenei interpretációját, improvizációját Király Csaba zongoraművész előadásában hallhatjuk:
„Az improvizáció első része a kép struktúráját, ritmusát, dinamikáját, sűrűségét hangsúlyozza, míg a második rész egy meditáció, amely inkább moderált emocionális elemeket, az akkordok egymásba fűzését emeli ki, mely ilyen módon a kép elemeinek egymás utáni kapcsolódásait tükrözheti.”
Király Csaba
