Verdi Traviatájának Violettája, Puccini Bohéméletének és Leoncavallo Bohémekjének Mimije, Thomas Mann Varázshegyének Hans Castorpja, Tóth Árpád Elkoptam című verse szimbóluma annak a népbetegségnek, amely hosszú időn keresztül sújtotta, sőt sújtja ma is az emberiséget. A tuberkulózisnak, tbc-nek, gümőkornak vagy Morbus hungaricusnak is nevezett kór Magyarországon az 1930-as években minden 10. halálesetért volt felelős. A sorok írójának még ma is él két olyan közelebb-távoli rokona, akik a gyerekkorukat és fiatalságuk egy részét a betegség miatt szüleiktől és testvéreiktől távol, tüdőszanatóriumban töltötték. A család- és nemzeti történelmünket, kulturális hagyományainkat megrázó módon befolyásoló kór következményeinek feltárása szempontjából jelentős pillanat, hogy a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum időszaki kiállítást nyitott a tuberkulózissal folytatott többszázéves küzdelemről. A tárlat apropója, hogy a harc egyik döntő pillanatának 140. évfordulóját ünnepeljük: Robert Koch 1882. március 24-én jelentette be, hogy megtalálta a tbc kialakulásáért felelős baktériumot.
Mi vagy ki az a Kék Henrik? Miért volt szükség elegáns köpőcsészékre a 19. század végén? Miért váltak fontossá a tüdőszanatóriumok ebben az időben? Mire használták a légmell készülékeket? Miért olyan fontos a BCG-oltás az emberiség történetében? Miért érdemes megjegyeznünk Okolicsányi-Kuthy Dezső nevét? Miért vált világhírűvé egy kapuvári magyar orvos találmánya, a "Veres-féle tű"? A válaszok most egy helyen, összefüggéseikben fedezhetők fel a Tabánban található múzeum kiállítóterében és kertjében!
„Mentsük meg a tüdőbetegeket” – jelvény Auguszta főhercegnő aláírásával és portréjával, 20. század első fele
Fotó: Blahák Eszter MNM SOM
A pénteken megnyílt Lélegzet metsző tűzben – A tuberkulózis gyógyítása Magyarországon című időszaki kiállítás a népbetegség, a tuberculosis magyarországi történetével foglalkozik, a tbc elterjedésével, az ellene való küzdelemmel es a népbetegség felszámolásával. Önálló földi életünk az első lélegzetvétellel kezdődik és az utolsóval ér véget. A lélegzés aktusa, mint a létezés egyik alapvető hordozója spiritualitással, filozófiával, művészettel átitatott öntudatlan cselekedet, ugyanakkor biológiai szempontból egyszerűen gázcsere, melynek folyamán szervezetünk megszabadul a számára értéktelen szén-dioxidtól és ugyanakkor oxigénhez jut.
Számos olyan betegség létezik, amely a lélegzetvételt nehezíti meg. Köztük a tuberkulózis, egy évezredek óta velünk élő, csendes, időnként ugyan járványszerűen is fellobbanó kór, mely a hosszú idő alatt az egyik legtöbb áldozatot követelő betegséggé lépett elő, és még manapság is évente milliók halálát okozza. Sokszínű arcát és az emberi közösségekre tett mély hatását bizonyítja az is, hogy az egyik legtöbb névvel illetett betegségünk. Ma a tbc tüdőtuberkulózis vagy tüdőbaj néven ismert leginkább. Régen orvosi körökben még gümőkórnak, görvélynek és phtisisnek is nevezték. A nép a gyerekeknél fellépő betegséget gyermekaszálynak, felnőtteknél szárazkórnak, aszókórnak nevezte és elterjedt volt a fehér halál elnevezés is.
„Kék Henrik” köpőcsészék, 19-20. század fordulója
Fotó: Blahák Eszter MNM SOM
1882. március 24-e fordulópontot jelentett a tuberkulózis elleni küzdelemben: ezen a napon jelentette be Robert Koch (1843 – 1910) a berlini élettani társaság ülésén, hogy megtalálta a tuberkulózis kórokozóját, a mycobacterium tuberculosist. A korabeli visszaemlékezések szerint olyan határozottan és olyan megdönthetetlen bizonyítékok alapján tárta felfedezését a hallgatóság elé, hogy a megilletődés miatt az előadások után szokásos vitát senki nem merte megkezdeni. Hosszú ideig csupán a szanatóriumi kezelések és az utazások jelentettek gyógyulási lehetőséget a tüdőbetegek számára. Már a 19. század elején is kísérleteztek olyan intézmények létesítésével, melyekben tüdőbetegeket ápoltak, azonban a század közepén vetődött csak fel a gondolat, hogy a gümőkór megfelelő körülmények között, időben megkezdett terápia mellett akár gyógyítható is lehet.
Pneumothorax (légmell) készülék, 20. század
Uzsoki Utcai Kórház Tüdőbeteggondozó, fotó: Blahák Eszter
Hermann Brehmer (1826 – 1889), német orvos 1855-ben, Görbersdorfban építette meg az első, kifejezetten tuberkulózisban szenvedő betegeket gyógyító szanatóriumát. A szanatóriumban magaslati levegőn, megfelelő higiénés körülmények között és erősítő étkeztetés mellett kezelte a betegeket. Az így kezelt betegek jó eséllyel gyógyulhattak. Hosszú időnek kellett eltelnie, míg a tudományos világ elismerte Brehmer eredményeit.
Magyarországon 1894-ben fogalmazódott meg a gondolat, hogy a szegény betegek ellátására is szükséges szanatóriumokat létrehozni. Az előkészületeket a Budapesti Szegénysorsú Tüdőbetegek Szanatórium Egyesülete kezdte meg, az egyesület megálmodója Korányi Frigyes volt. Az Erzsébet szanatórium építési munkálatai 1900 októberében kezdődtek meg, az első betegeket már 1901 augusztusában fogadták, így a munkák erőltetett menetben folytak. Az intézmény első igazgatója Okolicsányi-Kuthy Dezső (1869-1947) lett, aki az épület tervezésénél a külföldi útjain tapasztalt szakmai követelményeket, legmodernebb irányelveket is érvényesítette.
A debreceni Auguszta szanatórium, női fekvőfolyosó
MNM SOM
Az első hatékony, a szanatóriumi gyógyítás lehetőségeit magában foglaló kezelések mellett a kiállítás felvillantja azokat a terápiás és a megelőzést célzó lehetőségeket, melyeket sikeresen alkalmaztak a tbc elleni küzdelemben és felsorakoztatja azokat a diagnosztikus eljárásokat, melyek a tbc kórisméjét a múltban meghatározták.
A múzeum munkáját a szakma jeles képviselői segítették, az együttműködés során megtapasztalható volt, hogy a ma orvosai, asszisztensei milyen tisztelettel adóznak elődeik és hivatásuk múltja iránt, milyen megbecsüléssel őrzik szakmájuk tárgyi, írott és képi emlékeit. A tüdőgondozók és kórházak munkatársai mellett az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet munkatársai támogatták munkát.
Inhalátor, Magyarország, 19. század
Fotó: Blahák Eszter MNM SOM
A tárlaton több pneumathorax (légmell) készülék is látható, a múzeum saját gyűjteményéből és egészségügyi intézményekből, valamint Veres János (1903-1979) kapuvári tüdőgyógyász világhírű találmánya, a légmell eljáráshoz kifejlesztett, és máig használatos biztonságos „Veres-féle tű”. Helyet kapott egy röntgen készülék az 1930-as évekből, több diagnosztikai készülék a 20. század második feléből, és végigkövethető az oltások, valamint a „hallgatózáshoz” használt eszközök evolúciója: a tölcsérek, sztetoszkópok a módszer fejlődésének fontos szakaszait mutatják be. A kiállítás különleges darabjai a beteg és egészséges testrészek preparátumai, köpőcsészék, köztük Thomas Mann A varázshegy című regényében is megörökített „Kék Henrik” több példánya. A múlt századforduló és 1950-es évek között kiadott plakátok az egészségnevelés és -propaganda korabeli szerepére hívják fel a figyelmet.
A múzeum kertjében a szanatóriumi fektető házakat megidéző installáció és légzést könnyítő tornagyakorlatok korabeli leírása várja a látogatókat.
Lélegzet metsző tűzben – A tuberkulózis gyógyítása Magyarországon
Az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum időszaki kiállítása
A kiállítás kurátora: dr. Szabó Katalin, az MNM SOM főmuzeológusa
Megtekinthető: 2022. március 25 – szeptember 30.
