EN facebook

Irodalmi felolvasások, halászlegény-avatás, épületmentés Szolnokon

MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJA

2017-09-28 10:00

Irodalmi felolvasásokkal és versennyel, kerekasztal-beszélgetéssel, halászlegények avatásával, haltotóval és kerékpártúrával is készülnek Szolnokon a Múzeumok Őszi Fesztiváljára. Méri Tibor, a szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársa a programokat beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: a fesztivál mottójának megfelelően a szolnoki múzeum ajtaja is nyitva áll minden érdeklődő számára.

 

Az október 10-én, 19-én valamint 25-én délután tartott, Én kül Szolnoknak sükeres térségeit áldom című program célja a Tisza-parti város irodalmi emlékhelyeinek felkeresése, megismerése játékos feladatokon keresztül. A családok és egyéni érdeklődők részére városi sétát szerveznek irodalmi részletek felolvasásával, a középiskolásoknak pedig külön versenyt is hirdetnek, hogy felmérhessék, mennyire ismerik Szolnok irodalmi életét.  A programon való részvétel regisztrációhoz kötött.

 

November 11-én Őszi chanson címmel különleges estet rendeznek, amelyen a különböző művészeti ágak találkoznak. A műsorban elhangzó zeneművek egy-egy képzőművészeti alkotáshoz kapcsolódnak, és szolnoki vagy a városból elszármazott irodalmárok, színművészek és zeneművészek kerekasztal-beszélgetésen vitatják meg a különböző művészeti ágak kapcsolódásait. 

 

Az idén 25 éves Tabáni Tájházban szeptember 30-án halászlegényeket avatnak a szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak közreműködésével. A gyerekeket játékos próbatételekkel várják, lesz például haltotó, galacsinkészítés és -dobás, valamint gilisztaszámolás - mondta Péterné Mocsáry Magdolna, a tájház háziasszonya.

 

Október 1-jén Szolnok város halászati értékeinek felfedezésére nyílik lehetőség egy séta és kerékpártúra során. A Damjanich János Múzeumtól induló túra során feltett kérdésekre a választ kilenc helyszínen, kilenc művészeti alkotás segítségével lehet megtalálni.

Október 5-én a halfogás ünnepéről szóló, egy általános iskolás kislány által írt mesét dolgozzák fel és adják elő gyerekek.

 

Horváth László, a Damjanich János Múzeum igazgatója a sajtótájékoztatón kitért a műszaki állapota miatt bezárt Szolnoki Galériára is. Mint elmondta, a statikai, műszaki, műemlékvédelmi vizsgálatok a végükhöz közelednek. A tervek szerint a galériába októberre tervezett programokat meg tudják tartani az épületben a már rendelkezésükre álló ideiglenes működési engedély birtokában. A vizsgálatok eredményeként legkésőbb november közepére elkészül egy - a vis maior keret terhére benyújtandó - pályázati csomag, amely tartalmazza majd a galéria felújításának költségeit, illetve ütemezését. Az igazgató szerint a legfontosabb feladat a kupola és a tetőszerkezet javítása, valamint az állandó vizesedés megszüntetése.

 

A Baumhorn Lipót tervei alapján épült, 1899-ben felszentelt zsinagóga az 1940-es évekig a szolnoki izraelita hitélet központja volt, majd a második világháború után bútorraktárként működött. Állaga idővel teljesen leromlott, a kisebb-nagyobb építészeti beavatkozások nem sokat javítottak rajta. Rekonstrukciója 2003-ban kezdődött, és 2005 nyarán nyitották meg a Damjanich Múzeum kiállítótermeként. Horváth László újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a rekonstrukció idején - anyagi fedezet hiányában - a tetőszerkezetet nem újították fel.

 

A Szolnoki Galéria felújítására azért van szükség, mert az épület kupolájáról már korábban kisebb-nagyobb darabok szakadtak le, a közelmúltban pedig a külső vakolat is elkezdett leperegni.