Megérkezett a készülő Vajda Lajos kiállítás legfontosabb képe

Több mint két évnyi szakmai előkészítést követően 2018 novemberében megnyílik Szentendrén, a Ferenczy Múzeumban a Világok között – Vajda Lajos élete és művészete című nagyszabású kiállítás.

 

Az 1908–1941 között élt Vajda – a hazai művészettörténészek konszenzusos megítélése szerint – a modern magyar képzőművészet meghatározó, sokak szerint a legfontosabb képviselője, aki szorosan kötődött Szentendréhez. Eddigi legteljesebb – túlzás nélkül: nemzetközi jelentőségű – tárlatán mintegy százötven alkotását láthatja a közönség (köztük több művet első alkalommal). A tárlat előkészítését egy 2016 márciusában megalakult munkacsoport végezte, melyben a tárlat kurátorai, Petőcz György és Szabó Noémi mellett Passuth Krisztina is komoly szerepet vállalt. A kiállítás vezető kurátora Szabó Noémi, a Ferenczy Múzeumi Centrum Művészeti és Muzeológiai Főosztályának vezetője.

 

A kiállításhoz szervesen kapcsolódik Vajda Lajos felesége, a szintén jelentős festőművész Vajda Júlia(1913–1982) tárlata a Szentendrei Képtárban„Mégis legyen kiállítás…” – Vajda Júlia élete és művészetecímmel. Erre az alkalomra jelenteti meg a szentendrei múzeum Petőcz György nagymonográfiáját a művészről.

 

Vajda Lajos tárlatához a Ferenczy Múzeumi Centrum egy közel háromszáz oldalas, reprezentatív katalógust ad ki prominens művészettörténészek közreműködésével. A múzeum a kiállítás megnyitásának napján egy online életmű-katalógust is publikál, amellyel célja – Magyarországon mindeddig egyedülálló vállalkozásként – a teljes œuvre bemutatása és a reprodukciók szabad hozzáférésének biztosítása.

 

 

 

Vajda Lajos életművének egyik  legismertebb, páratlan darabja a Felmutató ikonos önarckép, amely a modern magyar festészet legfontosabb alkotásai közé tartozik. A hét elején ez a mű is megérkezett a készülő kiállítás helyszínére, a Ferenczy Múzeumba: a képen a sűrű pontokból szőtt figurában ott van egy rajta áttetsző másik, a festő a pravoszláv Krisztus-ábrázolást önarcképével  komponálta egybe - a rajzok egyszerű, tiszta ritmikájától a pasztellszínek sötét derengéséig felbukkan benne minden, ami korábbi formaképzését jellemezte.

 

A Felmutató ikonos önarckép, amely nem szerepelhetett a tíz évvvel ezelőtti, budapesti centenáriumi Vajda-kiállításon, most megérkezett Szentendrére. A képet, amelyet a KOGART (Kovács Gábor Alapítvány) kölcsönzött a mostani tárlatra, tulajdonosa tíz évvel ezelőtt egymillió svájci frankért  - mintegy 220 millió forintért - vásárolta meg.

 

A november 10-én nyíló,  eddigi legteljesebb, nemzetközi jelentőségű Vajda Lajos kiállításon a rövidre szabott életút mintegy százötven alkotását láthatja a közönség – köztük többet első alkalommal.

 

 

Forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum

További videók

1 2 3 4 5

Kapcsolódó cikkek