Tradicionális kínai papírkivágások a Yantai Művészeti Múzeum gyűjteményéből

Magyar Múzeumok Online
2019-09-16 16:00

A kortárs képzőművészettel is foglalkozó, sokrétű és nagy művészeti gyűjteménnyel rendelkező Yantai Művészeti Múzeum kiálíltása nyílt meg a Miskolci Galériában.

 

A kínai kultúrában mélyen gyökerező – hagyományos papírkivágás technika egyik legkomolyabb gyűjteményével rendelkező intézmény két évvel ezelőtt mutatta be először ezt a műfajt európai múzeumban (London, Beecroft Art Gallery).

 

A papírkivágás készítésének kínai hagyományát 2009-ben felvették az UNESCO szellemi örökség listájára is. A kínai kultúrának ezt a nálunk kevéssé ismert szeletét, Wang Wen kurátor válogatásában mutatják be a Miskolci Galéria műemléki szárnyában. A látogatók több mint félszáz művet tekinthetnek meg, emellett kiemelt programként szeptember 20-án rendhagyó tárlatvezetés mellett egy papírkivágással foglalkozó művész személyesen is bemutatja a műfajt, a közönség aktív bevonásával.

 

 

Tradicionális kínai papírkivágások a Yantai Művészeti Múzeum gyűjteményéből

 

helyszín: Miskolci Galéria – Rákóczi-ház

 

2019. augusztus 15. – szeptember 28.

kurátor: Wang Wen (Yantai Art Museum)

múzeum, múzeumtörténet, néprajz, pályázat, téma
2019-08-27 10:00

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma, állapot
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
fénykép, helytörténet, restaurátor, állományvédelem
2019-01-10 16:00