EN facebook

Tornyai János néprajzi gyűjteményéből nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen

KIÁLLÍTÁS

2019-01-18 11:00

Tornyai János néprajzi gyűjteményéből nyílik kiállítás a festőművész nevét viselő hódmezővásárhelyi múzeumban pénteken.

 

    Miklós Péter igazgató a tárlatot bemutató csütörtöki sajtóbejáráson közölte, hogy az esemény a Tornyai János születésének 150. évfordulójára szervezett emlékév nyitánya.

 

    A jubileum alkalmából a közgyűjtemény tavasszal minden eddiginél teljesebb tárlatot rendez a festőművész alkotásaiból, emellett kiadványokat jelentetnek meg, és konferenciákat is szerveznek - emelte ki a szakember.

    Terendi Viktória, a múzeum néprajzkutatója, a kiállítás rendezője elmondta, Tornyai János szegény paraszti családban nevelkedett. Több évtizedes néprajzi gyűjtőmunkája során azokat a gyermek korából visszaköszönő tárgyakat válogatta össze, melyek az életmód változásával elveszőben voltak, megőrzésüket azonban fontosnak tartotta. Hozzátette: ezek ihletül is szolgátak a művésznek, nem egy visszaköszön festményein.

 

    Az összegyűjtött népművészeti remekekből Tornyai János sokat restaurált, fontosnak tartotta, hogy minél jobb állapotban őrizze meg azokat.

 

    A kétszázötvennél is több tárgy 1906-ban kerület az akkor már több mint egy éve működő városi múzeumba. A tárlat anyagát nemes egyszerűség, letisztultság, míves díszítettség jellemzi, a kiállítás keresztmetszetet nyújt a látogatóknak a gyűjteményből. A múzeum földszinti termeiben festett bútorok, népi kerámiák, textíliák, a többi közt szőrhímzéses párnavégek láthatók, de multimédiás eszközökkel azok a tárgyakat is megidézik, melyek jelenleg a város más kultikus épületeiben, így a Református Ótemplomban találhatok.