EN facebook

Szombaton nyitnak a gyulai kiállítóhelyek

ÚJRANYITÁS

Miután a kormányfő péntek reggeli rádió interjújában bejelentette ennek lehetőségét, szombaton kinyitnak az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. működtetésében lévő gyulai kiállítóhelyek. A kormány 2021. április 26-án, hétfőn véglegesítette azt a rendeletet, amely a négymillió magyarországi beoltott meglétét követően érvényes új szabályokat tartalmazza. E szerint – többek között – védettségi igazolvánnyal ismét látogathatók lesznek a múzeumok és kiállítóhelyek is.

 

Az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. működtetésében lévő kiállítóhelyek napok óta készen állnak a nyitásra. A Gyulai Vár, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, az Erkel Ferenc Emlékház, a Ladics-ház és a Kohán Képtáresetében is úgy készültünk, hogy az első lehetséges (azaz a négymilliomodik oltás beadásának bejelentését követő) napon nyitunk – közölte Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója.

 

Különösen fontos, hogy Gyulán, ahol az idegenforgalom a legmeghatározóbb jövedelmi forrás, a szálláshelyekkel együtt a turisztikai attrakcióknak számító kiállítóhelyek is fogadhatnak vendégeket.


A gyulai kiállítóhelyek az aktuális kormányrendelet előírásai szerint nyitnak: így tehát csak védettségi igazolvánnyal lesznek látogathatók. A plasztikkártya felmutatását már a jegyvásárlásnál kérni fogják.

 

Az ügyvezető igazgató közlése szerint az intézményekben egyelőre csak egyénileg teszik lehetővé a kiállítások megtekintését, tárlatvezetések egyik kiállítóhelyen sem indulnak. A tárlatvezetések szokott kezdési időpontjaiban azonban az Almásy-kastély előtt (10.30-kor, 11.30-kor, 14.30-kor), illetve a várudvaron (10.30-kor és 13.30-kor) általános tájékoztatót tartanak az adott hely szakemberei az épületről, annak történetéről és a kiállításról. A nyitással nem indulnak a garantált programok és a szabadulószobák is zárva tartanak. Ezeken túl az öt gyulai kiállítóhelyen kérik maszk viselését.


A még biztonságosabb látogatás érdekében a jegypénztáraknál, a bejáratoknál, valamint a sok interaktív felület miatt a kastély kiállítóterében is több helyen kézfertőtlenítőt helyeznek ki. A kiállítóterek helyiségeinek mérete alapján igyekeznek majd az ott dolgozók irányítani a látogatókat, hogy ne alakuljon ki zsúfoltság a kisebb termekben sem.A kastély mozitermének padsoraira ülőpárnákat helyeznek ki úgy, hogy az azokon helyet foglalók a kellő távolságot egymástól meg tudják tartani – mondta Fekete-Dombi Ildikó.


Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. működtetésében lévő valamennyi pénztárban, az Almásy-kastély ajándékboltjában, kávézójában és a vár melletti Rondellában is biztosított a kártyás fizetés lehetősége.


A Rondella és a Kastély Kávézó teraszán, valamint a kávézó belső helyiségeiben az asztalnál ülve nincs szükség maszkviselésére.


A gyulai kiállítóhelyek hétfő kivételével naponta 10-18 óra között fogadják majd látogatóikat. A Ladics-ház és a Kohán Képtár a szokott módon, fél-fél napos nyitvatartással indul újra.

gyűjtemény, kiállítás, látogató, programajánló
2021-02-04 07:00
design, látogató, #muzeumozzaszobadbol, történelem
2020-03-21 07:00