EN facebook

Szinkronban – Kortárs kapcsolódások klasszikusokkal

PROGRAMAJÁNLÓ

2019-11-21 19:00

2019. november 23-án, 10:00 - 18:00 óra között

Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria, C épület

 

Az Élő Gyűjtemény rendhagyó tárlat, amely szó szerint felbolygatja a múzeum életét. Az időszaki kiállításoknál szokásos egy térben való megjelenéssel ellentétben birtokba veszi a Magyar Nemzeti Galéria épületének szinte egész terét, s a látogatókat egyfajta kiállítástúrára invitálja. Arra ösztönöz, hogy járják végig az állandó kiállításokat: nemcsak a megszokott közeget mozgatja meg az időszaki tárlat, hanem elevenségével, interaktív jellegével bepillantást enged a háttérben zajló múzeumi munkába is. A Magyar Nemzeti Galéria 19–20. századi szoborgyűjteményében őrzött közel ötezer szobor közül alig száz látható az állandó és az időszakos tárlatokon. Ezért szerettük volna élőbbé és láthatóbbá tenni a múzeumi anyagot, kortárs szobrászok bevonásával. A projekt kapcsolódik ahhoz a kutatáshoz is, amelynek témája a kortárs (szobrász)művészetben megfigyelhető klasszikus hatások, valamint a magyar szobrászati hagyományok továbbélése jelenkori szobrászatunkban.

A programok a megváltott múzeumi belépővel ingyenesen látogathatók. 

 

PROGRAM

 

10.30 Gaál József kiállító művész tárlatvezetése
Gaál József analitikus műelemzési módszerére jellemző, hogy alkotás-lélektani nézőpontból értelmezi a műveket. Mint alkotó, a belső motivációt, a racionálison túli, alig tudatos kohéziós erőt tartja igazán fontosnak. Művészetét korunk kultúrájának két pólusra bontott, ellentmondásos viszonya határozza meg.
Gaál József 2014-ben készült Katona III. című szobrával Nemes Attila 1969-es Lenin című művére reflektál (7. szoborpár), tárlatvezetése innen indul.

 

11.00 Léptékváltás. A történelem ábrázolásának változása a 19. és a 20. századi képzőművészetben Koós Nikolett tárlatvezetése

11.00–13.00 Workshop – Síkból térbe, térből síkba
Az Élő Gyűjtemény ötletéből kiindulva ezúttal a látogatók reflektálhatnak a gyűjtemény darabjaira. Nemcsak különböző anyagokkal kísérletezünk, hanem térrel és síkkal is játszunk. A szobrok formái felületekké, a festmények térbeli alkotásokká alakulnak át – kezünk között értelmeződnek újra kedvenc műalkotásaink.

 

12.00 The Future in the PastEnglish guided tour by Zsófia Albrecht in the permanent exhibition Shifts – Hungarian Art after 1945

 

13.00 Dr. Szeifert Judit kurátori tárlatvezetése
A kurátor múzeumi túrára hívja a látogatókat, akik a tárlathoz készült térkép segítségével a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításait bejárva a tárlatvezetésen felfedezhetik a bemutatott szoborpárokat, installációkat. Megismerhetnek néhány, a múzeumi háttérmunkával és a jelenlegi kiállítás rendezésével kapcsolatos kulisszatitkot is. A kurátori vezetésen a gyűjteményi szobrok és a kortárs alkotások közötti párhuzamok és metszéspontok kerülnek fókuszba. Bemutatásra kerül a szoborpárok térszervező és kiállítási egységeket átértelmező szerepe és hatásuk az állandó tárlatok tereiben szereplő többi műtárgyra. A tárlatvezetés a 9. szoborpártól indul.

 

14.15 Bakos Ildikó kiállító művész tárlatvezetése
Bakos Ildikó érdemes művész, 1993-ban Munkácsy-díjat kapott. Pályája kezdetén portrékkal mutatkozott be. Az 1980-as évekből Ikon című domborműsorozata kiemelendő, ahol a torzó-műforma problematikája állt a középpontban. Bronzöntéssel készített kisplasztikái idolszerű, archaikus alakításúak.
Bakos Ildikó 1995-ben készült Szarvas című alkotása Vígh Tamás Szarvas és farkas című 1968-ban született szobrára reflektál (3. szoborpár), tárlatvezetése innen indul.

 

15.00 Bibliai alakok és szentek ábrázolásának változásai M. S. mestertől a XX. század végéig – Bányai Tamás tárlatvezetése

 

15.30–16.30 A MÖRK zenekar fellépése
A Mörk Reflexions elnevezésű performance igyekszik közelebb vinni az Élő Gyűjtemény tárlat látogatóit az egyes szoborpárokhoz. Minden kiállított alkotáspárhoz egy-egy rövidebb, félig improvizált, félig megkomponált zenedarab hangzik el. A zenekar az eredeti koncepcióhoz hűen igyekszik megidézni a forrásul választott szobrok klasszikus vonásait, a kortárs művészek szobrai által inspirálódva és a kiállítás „gerilla” jellegének hatására azonban él a művészi szabadsággal. Az elsődleges cél a tárlaton részt vevő közönség megszólítása, a múzeumi légkör megtörése, a klasszikus értékek újragondolása és aktualizálása.

 

16.30 Szurcsik József kiállító művész tárlatvezetése
A Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszékének vezetője, egyetemi docens.
Művészetében alapvetően az egyén és környezte, a psziché mélyrétegei, a személyiség hatalomhoz fűződő viszonya jelenik meg.
Sajátságos képi világú, sokoldalú művész: litográfiákat, szitanyomatokat, rézkarcokat, pasztellképeket, akril-olaj képeket, kisplasztikákat készít, illetve díszlet- és könyvterveket, illusztrációkat is.
Szurcsik József 2006-ban készült Zászló III. című művével Mikus Sándor 1958-as Zászlóvivőjére reflektál (1. szoborpár), tárlatvezetése innen indul.

 

A Cipolla Collectiva táncegyüttes szoborpárokra (2., 5., 6., 8., 9-10.) reflektáló performance-ai: 12.00, 12.20, 12.40, 14.00, 14.20
A táncelőadások során az előadók közös táncukkal alakítják az őket körülölelő teret és egymást: egyszerre szobrászai és szobrai a mozduló pillanatoknak.