Szerencsés lapjárást!

KIÁLLÍTÁS

2019-10-05 09:00

Elő a kártyával…

„…egy nap sem telhetik el, melyen Buda-Pesten új részvénytársulat ne keletkeznék. Sőt néha a részvénytársulatok termékeny mamája…egyetlen egy napon két eleven szülöttet is hoz napvilágra. Csak még egy néhány hét s akkor aztán a bölcsőtől kezdve a sírig az emberek mindennemű életszükségleteit részvénytársulatok fogják betölteni. A gyermekruha készítő részvénytársulatot a mechanikus pólyatisztitó részvénytársulat fogja felváltani, azután jön egy Liebig-féle anyatej készítő részvénytársulat, azután […] egy gyermekeket járni tanitó és gyermeket beszélni tanitó részvénytársulat s ez így megy tovább egészen a részvény-koporsócsavarok-egybesrófolási társaságig. Utoljára minden ember még világra jöttét is részvénytársulatnak fogja köszönni. Egy új társulat születése rendkívül könnyen megy végbe. Ha két vagy három ember egy pohár bor vagy ser mellett összetalálkozik, rögtön alapitó bizottmánynyi alakul át. Egy kissé gondolkozni kezdenek, hogy vaj’ miféle ipartermék nincs még feldolgozva részvénytársulatok által és elhatározzák, hogy ezennel a szifonok, csizmahuzók és inggombok előállítását részvénytőkék által fogják eszközölni. Csalogató felhívásokat bocsájtanak szét, nyomtatott és szóbeli reklámokat terjesztenek mindenfelé. Az alájegyzések csak úgy ömlenek…” – közli nem kevés gúnnyal vezércikkét a Vasárnapi Újság 1868. július 5.-i száma.

Hogy ser avagy bor mellett, netán kiváló vendéglői étek fölött jöttek-é össze öten, a legjelentősebbnek magukat joggal tartó magyar/országi kártyakészítők közül: Willner József, Schill István, Zsíros István, Giergl István, valamint Tury Ferencz papírkereskedő, nem tudni.

Az viszont biztosan állítható, hogy végül is jó érzékkel elébe mentek az új és akkori viszonyokhoz képest korszerű ipar-, majd kereskedelmi törvénynek ezen urak, amikor 1868. novemberben 28-án aláírták a Első Magyar Kártyagyár Részvénytársulat cégalapító okiratát. S amely nyomán immár – miként az a mostani kiállításunk apropóját is adja – 150 évvel ezelőtt, 1869. május 1-jén ez életbe is lépet. S ahogy azt a szabályzat, de végsősoron maga az élet is kikövetelte: iroda/székhely, raktár, valamint a leglényegesebb: a Rákos-árok (később Csengery utca) 11. szám alatt maga a Kártyagyár is működni kezdett, - igen tekintélyes termelékenységgel.

A „kiegyezéses” 1867-től számított viszonylagos és hosszú belső-magyarországi „békeidők” kiváló lehetőséget teremtettek arra, hogy az arisztokraták s polgárok legfőbb szabadidős tevékenységét: a kártyázást tökéletesen szolgálja ki ez a sajátos ipari társulás. – Ne feledjük, ebben az időszakban fut fel a Monarchia ausztriai területén és izmosodik egyre jobban Bécsben az éppen 200 évvel ezelőtt Óbudán született s először magát magyar kártyafestő mestereknél gyakorló Piatnik Nándor (1819-1885) gyára is!

Nos: járt a kártya, - szerencsével vagy anélkül; csaknem minden időben és társadalmi körökben: kávéházak, klubok, úri- és tiszti kaszinók, polgári szalonok díszes, csakis e játéknak készíttetett nemes műtárgyak bútorremekein vagy diákszállások, kaszárnyák kopottas asztalain. Mikszáth Kálmán jóvoltából kiváló betekintést nyerhettünk a főrendi és a képviselőház oly „fárasztó” életébe (létszámuk 1869-ben összesen kb. 1.200 főt tett ki, a titkársági és egyéb léhűtők és bennfentesek további több ezer főnyi seregletével együtt – játékban a Parlament?); a kártya-politika szemüvegén át…

Készült tehát itt német egyfejű kártya 10 változatban (bár kereslete csökkenőben volt); kétfejű német kártya (tkp. a mai magyar kártya) 4 féle; 32 lapos piké 10 változatban; tarokk kártya 42 és 54 lappal, egy- és kétalakos, 10 féle kiadásban; trappola Csehországnak; „görög, moldva- és román (oláhországi) whist" 52 lappal. Azaz évi 1.200 000 csomag/játék, - az 1860-as évek végétől, Pesten – e jubiláns magyar cég gépei és 100 munkásának köszönhetően – az év 300 napján… Az egyébként hosszú ideig sikeres és jelentős termelékenységet produkáló vállalat mégsem érte meg az eredetileg kitűzött első harminc évet. Az 1896-ra (éppen a Millenniumi ünnepségek esztendejében!...) végleges csődöt jelentve, 123 évvel ezelőtt, szeptember 14-én az Első Magyar Kártyagyárat 51.000 forintért eladták a bécsi Ferdinand Piatnik und Söhne Játékkártyagyárnak

 

Kedves Játékbarát Közönség!

A most nyíló kiállítás (illetve ennek rendezői) természetesen nem búsongani akarnak a magyarországi kártyakészítés mestersége közel fél évezredes múltjának jubiláns, utolsó 150 évén. Hogy a Piatnik Kártyagyár éppen hét évtizeddel ezelőtti, „államosítás” jelszó alatt kényszerrel megszüntetett honi működése, majd az azt 1950 és 2012 között – a hazai viszonyok között, vasfüggönyön innen és túl- azért mégiscsak sikerrel folytatott Offset és Játékkártya Nyomda története is tele van a játékhoz illő izgalmas és igen érdekfeszítő fejezettel,- számunkra valójában ez a leglényegesebb!

A még most is csak ritkán emlegetett – ám végre és valahára itt létrejött – magyar játékkártya kutatói dicsőségfal, amelyen Zsoldos Benő (1905-1991), Klaus Reisinger (1942-2006) és Horváth Ferenc (1943-2015) neve és munkássága méltó helyet kapott. És körükben ott és körünkben itt, itt van még teljes életNAGYságában Jánoska Antal barátunk! A jelenleg egyedüli elszánt és fáradhatatlan hazai gyűjtő, aki az elmúlt csaknem három évtized során elszánt kutatóvá és egyúttal kiváló tollú értekezővé s előadóvá nőtte ki magát. Ez nem holmi baráti dicsérgetés, hanem őszinte és megérdemelt elismerés a múzeumi szakmában működő-működött, s bizony dicséretet vagy elismerést oly ritkán kapott néhány kutatótárstól,- akik magukon viselik a felkent és olykor felsőbbrendű múzeumi kaszt bélyegét: hja, ezek csak játszanak, játékkal foglalkoznak, könnyű nekik, bezzeg…

Hát igen: a család, a legendás Rodolfo örökösei, Juditék Jánoska Antalban látták meg azt, aki Rudi bácsi világhírű bűvész- és játékkártya gyűjteményét értő módon kezeli, majd nem sokkal később az ő jóvoltából (az 1990-es évek elején) közgyűjteménybe, a kecskeméti országos játékmúzeumba, a Szórakaténuszba juttatta el a hatalmas kollekciót. /Szintén e bizalom nyomán került állami tulajdonba az igen becses bűvész-gyűjtemény, amely nemrég még e múzeum falai között volt látható igen nagy sikerrel, - a kecskeméti Fekete Anetta DLA értő kurátorságával!/ Antal és említett társainak, valamint az akkor már mellettünk-mögöttünk állóknak: Rudolf Ernst Raggnak (1932-1995) s az Offset és Játékkártya Nyomdának köszönhetően csatlakozhattunk a Játékkártyakutatók Nemzetközi Szervezetéhez, alakult meg Talon néven az osztrák, német és magyar kártyabarátok egyesülete, majd a Magyar Talon Alapítvány (amely pár évvel ezelőtt sajnos csendben kimúlt). 1996-ban, az elvetélt magyar millecentenárium esemény-petárdái közepette Magyarországon fogadhattuk több napra a játékkártya gyűjtői világ, illetve a világ egyesület játékkártyásainak éves közgyűlését, szakmai és kulturális fórumát, amelyre az előző országos vándorkiállítást követő nagy és új szemléletű, a hazai és határon túli gyűjtemények minden jelentősebb anyagát sikerült bemutatni, kiadványban közreadni és így tovább.

A játékkártya, mint művelődés-, ipar- és képzőművészettörténeti tárgy, mint kultuszok, hiedelmek, ám egyúttal a mai kreatív dizájn kifejezésének is hálás alanya,- a korábbiakhoz képest egyértelműen bevonult az őt megillető egyenrangú kutatói programok körébe és nem csak kurátori ötlethajhászás alkalmi megnyilvánulása immár. Jánoska Antal elkötelezettségét és már évek hosszú sora óta tartó összeműködését a házigazdákkal mi sem jelzi jobban, minthogy páratlan gyűjteményét ez az országos szakmúzeum őrzi és vele együtt gondozza folyamatosan. Természetes elfogultsággal mondom magam is: milyen jó volna végre, ha Kecskemét s Székesfehérvár mellett a fővárosban is lenne, lehetne játékok állandó múzeuma (jogos volna, hogy akár itt, Óbudán, Krúdy úr védszárnya alatt). Vagy egy, a sokunk által óhajtott, a Duna másik partján, a Terézváros szélén volt egykori (s immár elkótyavetyélt) Schneider-féle ódon kis bérházban egy újabb közép-európai csoda, élő és nyüzsgő kulturisztikai pont: a Magyar Kártya Háza. Én sokakkal együtt tudom: mindkettőnek megvan a valós tartalma, tervei, hozzá szakmai elszánás, és még hiteles, értő, élő embere, emberei.

Így ezért nem csak azt mondom, hogy Szerencsés lapjárást, hanem azt: Emeljük a tétet!

 

Kriston Vízi József dr. játékkutató

Elhangzott a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum „Szerencsés lapjárást!” című játékkártya történeti kiállítás megnyitása alkalmából. Óbuda, 2019. 09. 27.

 

A kiállítás megtekinthető 2020. február 2-ig.

 

 

 

 

 

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma, állapot
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
fénykép, helytörténet, restaurátor, állományvédelem
2019-01-10 16:00