Stúdiólátogatások a Műcsarnokon keresztül

Múzeumozz a szobádból!

BM
2021-01-31 18:00

Alig néhány napig lehetett megtekinteni offline a Műcsarnok október 27-én nyílt Egy időben – Stúdiólátogatások című kiállítását. Miként igyekszik az intézmény kárpótolni a közönséget és a kiállító művészeket, hogy a személyes találkozásokra, az alkotó és a közönség interaktív kapcsolatára épülő kiállítássorozat legalább a virtuális mezőben betöltse szerepét?

 

A Műcsarnok 2020-ban negyedik alkalommal rendezett olyan kiállítást, amely egymás mellett mutat be különböző háttérrel, eltérő alkotói attitűddel rendelkező, főleg középgenerációs képzőművészeket az elmúlt években készült alkotásaikon keresztül A kiállítássorozatnak nem célja, hogy összehangolja a művészeket, meghatározott tematika mentén fűzze egybe munkáikat, és az sem, hogy mintázatokat, összefüggéseket keressen közöttük. A Műcsarnok hatalmas terei megengedik, hogy a kiválasztott alkotók külön teremben, saját kurátorral, kvázi önálló kiállítással lépjenek a közönség elé. Nem titkolt szándék, hogy az egy-egy alkotó kedvéért ideérkező látogató olyanokat is megismerjen, akikről eddig nem is hallott, vagy épp távol állt az érdeklődésétől, valamint párbeszéd alakuljon ki a különböző művészek, művészeti ágak között, miután egyszerre több műfaj - festészet, grafika, szobrászat, fotográfia, valamint videó- és installációs művészet – jelenik meg egymás mellett.  A program lelke ugyanakkor a műalkotások kvalitása mellett a kiállításhoz kapcsolódó programsor, hiszen, ahogy a kiállítás nevében – "Stúdiólátogatások" – is jelzik, kinyílik a műtermek ajtaja, ahol nem csupán a művekkel, hanem azok alkotójával is találkozhat a látogató. Méghozzá „Egy időben” – akár többükkel is. De mi történik akkor, ha egy ilyen, interakcióra épülő projektnek mindössze egyetlen feltétele nem teljesülhet, a személyes találkozó? Amikor parlagon hever egy olyan hatalmas kiállítás, ahol a 9 alkotó 9 teremben kirajzolódó vizuális expozéja sem a művészek, sem a közönségük számára fizikailag nem elérhető? Képesek-e a kurátorok és az intézmény ezt a klasszikus analóg műfajt áthelyezni az online térbe?

 

 

A Műcsarnok az elmúlt hónapokban nagyszabású kísérletbe kezdett, amikor az online megnyitó után nemcsak virtuális kiállításon tette hozzáférhetővé a tárlatot, hanem a normál belépőjegyek feléért extra bejárást is biztosít, ahol a kiállított műveket, videókat, hanganyagokat egyenként, közelről is megtekinthetjük. Mindezt az intézmény Facebook- és Youtube-csatornáján gazdag online programkínálat egészíti ki, legalább részben megvalósítva az eredeti célkitűzést, lehetővé téve a párhuzamosan bemutatott, eltérő alkotói felfogások közötti szinergia felfedezését, új művészeti ágak, művészek felfedezését, gondolkodásuk, alkotói folyamataik megértését. A kiállításban is látható stúdiólátogatásokról készült filmek, interjúk mellé így felsorakoztak az online kurátori tárlatvezetések, valamint az „Első kézből sorozat”, amely részeiben 3-3 művész mutatta be saját műalkotásait, koncepcióját.

 

 

Ezekre nyilván legtöbben a saját preferált művészük miatt kattintottak rá, azonban rögtön lehetőségük nyílik másik két alkotói pályára is rácsodálkozniuk. Ezt egészítik ki az olyan események, mint Szabó T. Anna és Dragomán György exkluzív online tárlatvezetése, amikor a közönség – jegyvásárlás után - követheti, ahogyan az író-házaspár összefüggéseket és különbözőségeket keresve kalandozik a kiállítótérben.  Ami viszont elmarad, az a személyes kérdez-felelek, a művészeket inspiráló, a látogatók nézőpontját tágító eszmecserék létrejötte.

 

 

Azzal, hogy a Műcsarnok a kiállításhoz kapcsolódóan igyekezett kihasználni a már bevett online megjelenési formákat, hozzájárult ahhoz, hogy ne vesszen el az a munka és energia, amelyet befektettek az új műveket kiállító alkotók a 2021. február 14-ig meghosszabbított bemutató megrendezésébe.

 

Így látható, ahogy az össztárlat egy-egy alkotói művet kiemelő felvezetője után kibomlanak azok az egyéni gondolatösvények, amelyeket az utóbbi időszakban kitapostak a művészek. Felfedezhető, milyen aprólékos precizitással épülnek fel Pataki Tibor SORSKÖNYVEK című kiállításának tárgyai. (Kurátor: Szegő György)  Ezúttal azonban nem a könyvek oldalain bontakoznak ki különböző emberi sorsok, hanem többféle műfajkísérleten keresztül épül fel többek között a párnakönyv, az anyakönyv vagy épp a sorskönyv fogalma, a könyv fizikai valóságában kibontva a történeteket. 

 

 

Pataki letisztult világából az út egy vibráló, színes univerzumba vezet. Soós Nóra ABSTURZ / ZUHANÁS tárlatának képei festményeinek rétegeiben különböző történetek, élmények, hatások figurái, szimbólumai érnek össze lüktető egésszé, reagálva félelmeinkre és napjaink riasztó jelenségeire. (Kurátor: Dekovics Dóra)

 

 

Byhon Győző URBI ET ORBI anyaga annak a több mint egy évtizedes alkotói programnak az eredménye, amely folyamán a művész szakít a földi léptékekkel, szinte a sztratoszférából figyeli a bolygón játszódó folyamatokat. Felülnézeti, épített képein az ember pusztító tevékenységével szembesíti a szemlélőt, legyen szó klímaváltozásról, környezetszennyezésről, pazarlásról, háborúról, az ipar és a közlekedés hatásáról.

 

 

A szokatlan, háromdimenziót kialakító festői technikával készült expresszív művek közé egyetlen installáció épült, hálózatot teremtve a falon függő képek között ("Mivé leszünk?"). Fémhálóból formált női alak ül egy sárral bevont laptop előtt, melynek csapján keresztül ömlik az információ. A géphez ragadt ember azonban nem képes a tudás megtartására, lyukacsos, arc nélküli testén szabadon áramlanak a hírek, ki és be. A jelenkor folyamataira adott művészi refelxió azonban nem értékítélet, hanem a mindennapokban bennünket érő hatások vizuális lenyomata, amelyben a káosz kellő távolságból nézve mértani rendbe szorul. Byhon műveinek dilemmája: az emberiség eltávolodik mindettől, és szabadon engedi a folyamatokat vagy képes a problémákat strukturálni és megoldásokat találni? (Kurátor: Rockenbauer Zoltán)

 

 

Byhon és Soós felkavaró témákat felvető képi dinamikája után az oldalcsarnokok és a záró tér alkotásai szinte nyugtatóan hatnak. Fülöp Gábor aprólékos munkával átlyuggatott, katicával, virág és levél motívumokkal bevont emberszobrai között antik templomban érezhetjük magunkat, ahol az emberre tapadó faragott flóra és a fauna a hatalmas ablakokból beáramló fényben szinte életre kel. (Kurátor: Mayer Marianna)

 

 

Gergely Réka „stúdiója” ezzel szemben sötétbe borul, acélból, fából, szénből, hamuból, vízből felépülő alkotásai átszövik a rendelkezésre álló teret a japán esztétikából inspirálódva, varráshoz hasonló hegesztési technikával illesztve egymáshoz a lemezeket, összehangolva az íves és egyenes formákat. (Kurátor: Kondor-Szilágyi Mária).

 

 

Rizmayer Péter UGYANAZ A FOLYÓ című többcsatornás videómunkája még inkább meditatív irányba mutat, ahol egy patak vág új utat gondolatainknak. (Kurátor: Bán András).

 

 

Míg ebben a szárnyban a természethez való viszony, a harmónia fogalmával való több dimenziós kapcsolat gondolata lehet az útjelző, az épület másik oldalán húzódó termekben egészen más utakat járhatunk be.

 

 

Bánföldi Zoltán vegyes technikával készült sorozata a boldog békeidők és a jelen Bécsének urbánus miliőjét olvasztja össze. (Kurátor: Fazakas Réka). Bérczi Zsófia SIVATAGTAMPLOMának fotóin a színpadszerű jelenetek nő alakjait fekete burok veszi körül, egyszerre jelenítve meg a belső lelki szabadság és a külső korlátok harcának egyenlőtlen küzdelmét. (Kurátor: Éri Ildikó) A kiállításokat a legidősebb művész, Tenk László festőművész ÖN-KÉP-TEREM tárlata egyfajta szentélyként zárja egybe, ahol az ember, a természet, az épített környezet, a romkert meseszerű képi ábrázolása jelent az út végén számvetést és felismerést. (Kurátor: Reischl Szilvia)