A fotográfia nélkülözhetetlen a 20. század azonosításához, ezért a történészek nagyon fontos kordokumentumként tekintenek a korabeli felvételekre. Egy múzeum számára mindig öröm, ha a gyűjteménye értékes és a várostörténeti kutatások szempontjából nélkülözhetetlen felvételekkel gyarapodik. A Göcseji Múzeum egy 41 fotóból álló gyűjteménnyel gazdagodott: a város egykori fotográfusának, Serényi Árpádnak a hagyatéka került a múzeum tulajdonába, a leszármazottak ajándéka-képpen. A hazatért fényképeket a közönség nemrég megtekinthette az Ódonságok, újdonságok című időszaki kiállításon.
Serényi Árpád (1989-1941) volt a város első olyan fotográfusa, aki kilépett a műterem falai közül. Eredeti szakmája a műtermi fotózás volt, ám már 1925-ből ismertek riportképei is. Megyeri Anna, a Göcseji Múzeum történész-főmuzeológusa a hetvenes évek óta foglalkozik a Serényi-hagyatékkal; nemcsak a fellelhető képek felkutatásával, hanem azok elemzésével is. Bár már évtizedek óta kapcsolatban volt a leszármazottakkal – főleg Serényi feleségének keresztfiával, dr. Borsos Árpáddal –, ez idáig csak más forrásokból, javarészt zalaegerszegi családoktól sikerült a néhai fotós munkásságának egyes darabjait megszerezni. Tavaly viszont egy megállapodásnak köszönhetően Borsos Árpád szinte az egész hagyatékot - nyolc oklevélből álló gyűjteményt és negyvenegy fotót – ajándékozott a múzeumnak.
Serényi Árpád a Vas megyei Hegyfaluban született, apja állomásfőnök volt. Vajon miért választotta a fényképészi hivatást, arról nem sokat tudunk, mint ahogy életművének jelentős része is az idők martaléka lett. De ami megmaradt, arról szinte mindent megtudhatunk az NKA, a megyeszékhely és több göcseji település által is támogatott „Serényi Árpád Zalaegerszeg és Göcsej fotográfusa” című képes kötetből. A Göcseji Múzeum által gondozott, 250 oldalas kiadványt Megyeri Anna történész-főmuzeológus gyűjtötte egy csokorba.
Serényi végigharcolta az első világháborút, ahonnan súlyos sérülésekkel tért haza 1918-ban. Hallása megromlott, jobb keze pedig szinte használhatatlanná vált. Kitartását jellemzi, hogy megtanult bal kézzel retusálni. Zalaegerszegre 1920-ban érkezett Saly Viktorné műtermi fotós hívására, s az özvegy Batthyány utcai fényképészműhelyében kezdett dolgozni. 1926-ban önállósult, pár házzal arrébb nyitott saját műhelyt, amit a Saly nővérek nem bocsátottak meg neki.
A város nagyon hamar befogadta, amiben az is közrejátszott, hogy a közismert Léránt családból választott feleséget (Léránt Margit), akihez egész életében őszinte szívvel ragaszkodott. Nyitott, érdeklődő ember volt, eszperantó nyelven levelezett, a világ minden táján voltak partnerei. Újításra való hajlamát jelzi, hogy kitalált egy modellforgató szerkezetet, amit a szabadalmi hivatal be is jegyzett. Egy írásában a korabeli ízlést is bírálta, ami erős retust, a valóság aránytalan megszépítését várta el a fényképésztől, holott ő szeretett volna „modern” képeket készíteni. A szakmája elkötelezett híveként folyamatosan fejlesztette tudását, szaklapokat járatott, többek között a Magyar Fotográfiát.
Serényi Árpád munkássága azért is oly becses, mert fotói által végigkísérhető Zalaegerszeg korabeli fejlődése. Megörökített minden fontos építkezést, városi megemlékezést, nagyszabású rendezvényt, mint amilyen az 1934-es repülőnap, a Göcseji Hét programjai vagy az 1938-as Szent Jobb körútjának zalaegerszegi állomása volt.
A fotók és filmek elkallódásáról szomorú történetet őriz a család. Serényi halálát követően özvegye egy ideig még vezette a műhelyt, majd Sopronba költözött húgához. Felkereste őt egy szombathelyi drogista, akitől a fényképelőhíváshoz használatos vegyszereket vásárolták, s arra hivatkozva, hogy külföldön nagyobb értéke van a képeknek, azok javát kicsalta az özvegytől. A filmeknek viszont nyoma veszett, ...vagy talán csak idő kérdése, hogy felbukkanjanak egy aukciós weboldalon vagy egy régiségkereskedő kínálatában.
