EN facebook

ROBERT CAPA NAGYDÍJ 2020

FELHÍVÁS

A Capa-nagydíjat minden évben olyan, a fotográfia bármely ágában dolgozó alkotó kaphatja, aki szakmailag megalapozott múlttal rendelkezik és korábban kiemelkedő tehetségről tett tanúbizonyságot. 
A Capa Központ az ösztöndíjak és a díj odaítélésével is hangsúlyozni szeretné elkötelezettségét a társadalmat gazdagító kreatív művek elkészülése mellett. Az ösztöndíjak és a díj az alkotók további fejlődését és jövőbeni kísérletezésének előmozdítását szolgálja.

A Capa-nagydíj 2020 elnyerése pályázathoz kötött, közvetlen jelölésre nincs mód. A díjra egyéni alkotók vagy kis létszámú (maximum öt fős) alkotócsoportok jelentkezhetnek. A pályázaton magyar vagy Magyarországon élő külföldi állampolgárok indulhatnak. Alkotócsoportok esetén a pályázók legalább fele kell, hogy megfeleljen ennek a feltételnek.
Pályázni már folyamatban lévő munkával és a munka befejezését felvázoló szinopszissal lehet, amely kitér a munka végső formájára, installálásának, bemutatásának tervezett módjára is. A pályázati anyag tartalmazhat ugyan korábban már bemutatott elemeket, de csak olyan pályamű díjazható, amely az ösztöndíj során az eredetitől eltérő koncepció szerint egy új művet hoz létre.
A pályázatra olyan dokumentarista indíttatású pályaműveket és szinopszisokat várunk, amelyek társadalmilag elkötelezett alkotói módokról tesznek tanúbizonyságot.



Fontosabb időpontok:

2019. augusztus 1., csütörtök 08:00

A Capa-nagydíj 2020 pályázatok feltöltésének kezdete

2019. szeptember 12., csütörtök 00:00 (éjfél)
A Capa-nagydíj 2019 pályázatok leadási határideje

2019. október 21., hétfő
A Capa-nagydíj 2019 két ösztöndíjasának nyilvános előadása

2019. október 22., kedd 18:00
A Capa-nagydíj 2020 első eredményhirdetése, a shortlist és benne a három ösztöndíjas megnevezése, valamint a Capa-nagydíj 2019 átadása (Robert Capa születésének 106. évfordulója alkalmából)

2020. október 21., szerda
A Capa-nagydíj 2020 átadása (Robert Capa születésének 107. évfordulója alkalmából)
kiállítás
2017-06-30 18:26
beruházás, fénykép, képzőművészet, téma
2017-08-08 13:47