Régészeti leletekre bukkantak a színház alagsorában

Szentes

MTI
2019-03-27 07:00

A kora újkorra keltezhető régészeti leleteket találtak a Koszta József Múzeum munkatársai a szentesi Tóth József Színház alagsorában - tájékoztatta a közgyűjtemény igazgatója hétfőn az MTI-t.

 

Farkas László közölte, hogy a szecessziós épület rekonstrukciója során a múzeum régészeti munkatársainak szakmai megfigyelést kell végezniük, ami már a kezdeti szakaszban nem várt eredménnyel járt.

 

A színházépület déli végében, közvetlenül a színpad alatti pincerészben több régészeti objektum foltját fedezték fel, melyekben különféle, a kora újkorra, leginkább a 17-18. századra keltezhető kerámiatöredéket és néhány állatcsontot találtak. A leletek az egykor szeméttárolásra használt gödrökből kerültek elő.

 

A leletek két csoportra oszthatók: megtalálható köztük a különféle főzőedények szép darabjait, valamint korsók mutatós töredékei. A főzőedények között több fazék alj-, oldal- és peremtöredéke is előkerült, ezeket nem egyszer díszítéssel - bekarcolt vonalköteg, vörös festés - látták el. Az egyik fazék töredékein jól megfigyelhető a hosszú használat nyoma: oldala másodlagosan feketére égett, nyomokban kormos is volt.

 

A leletek másik csoportját képviselő korsók a tálalás során fontos szerepet játszottak, ennek megfelelően kivitelezésük is igényesebb volt a konyhai kerámiánál. Jó példa erre az egyik, sötétszürke színű szűrőbetétes korsó töredéke, amelynek külsejét függőlegesen besimított díszítéssel látták el, ezzel a kerámiafelület fémes hatását próbálták kiemelni.

 

A feltáró régészeti munkálatok során további leletek előkerülése várható, melyek segítségével pontosíthatók a korszakkal, Szentes történetével kapcsolatos ismeretek - közölte az igazgató.

 

Fotó: Facebook/Tóth József Színház 

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma, állapot
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
fénykép, helytörténet, restaurátor, állományvédelem
2019-01-10 16:00