A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) a PART nevű, hosszabb távú projektjével kereste meg a Budapesti Metropolitan Egyetemet (METU). A projekt célja, hogy kimozdítsa a múzeumot az épület falain kívülre, és közös gondolkodásra, alkotásra szólítsa fel egyszerre a szakmai és a szélesebb közönséget. Az egyetemmel közös projekt végeredményeként jött létre a Budapest100 városi rendezvényen egy kiállítás, amit akár vezetéssel is megnézhettek az érdeklődők. A közös munkáról, a kiállításról a résztvevők írtak közösen reflexiót.
Előzmények
Czékmány Anna és Cseke Judit, a PIM munkatársai első projektnek Az emlékezet ideje és a felejtés terei című témát javasolták, hogy feltérképezzük a műemlékeket emelő köztörténelem, a sokszor megbízhatatlan kollektív emlékezet, és a tudományos legitimációval fellépő, ugyanakkor ugyanúgy kultuszt képző múzeumok útvesztőjét. A PIM különösen is érintett ebben a problémakörben, hiszen a múzeumba kerülve az irodalmi nagyjaink egyszerű, hétköznapi tárgyakból álló hagyatéka változik kultusztárggyá és a nemzeti múlt emlékhelyévé. Hogyan lesznek ezek a tárgyak a kultusz szimbólumai? Mi történik egy kultusztárggyal, ha a múzeum falain kívülre kerül? Megőrzi az általa képviselt „szakralitást” vagy új funkciót kap? A PIM terve az volt, hogy a projekt során megismerjük a múzeum intézményét, majd ebből kilépve és a Budapest100 egyik épületébe átlépve újra értelmezzük, átformáljuk a gyűjteményi teret. Főleg a frissen nyílt Petőfi 200 kiállításra gondoltak, elképzelésük szerint Petőfi szövegeiből indultunk volna ki.
Minket az motivált, hogy nem múzeumi térben fogjuk a kiállítást létrehozni, főleg szövegekre épített művekkel – azaz a szövegvizualizálás és a térbeliség voltak számunkra (Csordás Zoltán és Eperjesi Ágnes, a METU oktatói) a mézesmadzagok.
A projektet a METU Integrált kurzusának intézményi keretein belül javasoltuk életre hívni, hogy az együttműködés a legkülönbözőbb hátterű diákokat mozgósítsa és inspirálja közös munkára. A kurzuson elméleti, belsőépítész, grafikus, fotós hátterű hallgatók vettek részt.
Koncepció
A munka folyamata bővelkedett a váratlan fordulatokban. A legmeglepőbb az volt, hogy a diákok egy adott ponton, megismerve a PIM aktuális kiállításait (Petőfi mellett Polcz Alaine és Nemes Nagy Ágnes) úgy döntöttek, hogy Nemes Nagy szövegeivel szeretnének inkább foglalkozni. Három csomópontot alakítottak ki Nemes Nagy jellemző témái és motívumai alapján, ezekre fűzték a kiállítás koncepcióját. A munkacsoportok is ezen témák és motívumok mentén formálódtak. Az egyik csomópont a városi táj; a másik a természeti táj, a harmadik pedig az emberi táj, a női test voltak.
Ekkoriban, a kurzus közepe felé vált véglegessé az is, melyik épületet bocsátja rendelkezésünkre a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) a Budapest 100 fesztivál során bemutatandó épületek közül. Az Andrássy út 36. szám alatti ház mellett döntöttek, és mi a kiállítás létrehozásához választhattunk a háromemeletes épület terei közül. Az épületbejárás és a térrel való ismerkedés során a résztvevők nagy fába vágták a fejszéjüket. Úgy gondolták, hogy a pincét, a lépcsőházat mind a három szinten át, és a harmadik emeleten egy üresen álló lakást is érdemes volna használni a kiállítás tereként. Ráéreztek arra, hogy az épület három különböző tértípusa és a kialakult témák nagyon pontosan egymásra vetíthetők, az összefüggéseket fel lehet erősíteni általuk.
Nemes Nagy Ágnesre alkotótársként tekintettünk, aki végigkíséri a szerteágazó munkafolyamatot, a szövegein keresztül eleveníti meg a teret. Nemes Nagy Között című verse volt a kiindulópont és az összekötő kapocs, amely összekapcsolta a három témát, reprezentálta a kapcsolatot a költőnő motívumai és a tér szintjei között. A vers témája az emberi lét és a feszültségeket sűrítő dráma, amit a sorokban térbelinek látszó viszonyként értelmeztünk. A "fent és a lent" konkrét, tárgyias térvonatkozását igyekeztünk szemléltetni. A kiállítás fókuszában az állt, ahogy az általunk újonnan megismert tér viszonyult a szövegekhez, majd a változás, ahogy a szövegek és az alkotásokkal együtt váltak értelmezhető életérré. A tér-szöveg vizuális viszonyának megjelenítője, írója és rendezője így lett az épület, a csapat és Nemes Nagy Ágnes közös munkája.
A kiállítás
A kiállítás koncepcióját és a megjelenő munkákat az épületben három helyszínen fedezhették fel a látogatók. Éppen ezért most képzeletben a FENT - KÖZÖTT - LENT szintjeit bejárva mutatjuk be az egyes terekben fellelhető reflexiókat, alkotásokat.
A piros fonál funkciója a terek összekötése, amivel egyúttal végigvezettük a látogatóinkat a kiállításon. Kövessük mi is a piros fonalat, a harmadik emeletről lefelé sétálva.
FENT
A kiállítás „fent” szintjét a Nemes Nagy Ágnes verseiben megjelenő természeti téma ihlette. A minden szinten, úgy ezekben a terekben is megelevenedő Között című vers mellett, az első terem műalkotásainak fókuszában a Falevél-szárak című esszészerű prózavers áll.
Az esszészerű prózavers egy lehulló falevél mikrotörténetével indítja a fák részeit aprólékosan elemző gondolatmenetét. Boronyák Nóra és Incze Vivien Mónika hímzett alkotása a versnek ezen kezdő mozzanatát eleveníti meg; a járdára elénk hullott falevél az eddig elérhetetlen, „fenti” állapotából megérinthetővé válik. A hímzéshez használat fonalak a kép részét alkotják, a betűk függőleges szárait folytatva lógnak a képszélen is túlra, a tapintási ingert játékba hozva.
Fotó: Gál Csaba/PIM
„Fölemeltem a gesztenyefa-levelet, ahova lehullt, a járdaszélről, és akkor – gyorsan – mégegyszer lehullt. A hét levélujj alig hallható, kis roppanással hirtelen hátracsuklott és hétfelé szállt, vagy talán egyfelé, mindenesetre el. Pedig eléggé ünnepélyesen hajoltam érte, ahogy kijár a hullt levélnek, valamely megtiszteltetés szorongásával is: érinteni az eddig érinthetetlent. Érinteni a fentről érkezőt, fogni, nézni vinni, megúsztatni utoljára a szélben.”
(Nemes Nagy Ágnes: Falevél-szárak – részlet)
A Között című vers egyike azon Nemes Nagy Ágnes műveknek, amelyek olyan hangfelvétel formájában is fennmaradtak, amelyeken a költőnő maga olvassa fel verseit. Boronyák Nóra tipográfiai kompozíciója vizuális és audiális ötvözete a Között című versnek; megjelenik rajta a vers szövege és egyben annak a hangfelvételnek a hanghulláma is, amelyen a költőnő olvassa fel azt.
Egy verset morzekóddá alakítani, majd zenét készíteni belőle a nyelv, a technológia és a művészet egyedülálló találkozását jelenti. Koncz Olivér az írott szavakat pontok és kötőjelek sorozatává alakította át, a vers eredendő ritmusát és szerkezetét új médiummá formálva. Ez az átalakítás nemcsak a nyelv sokoldalúságát emeli ki, hanem a kreatív kifejezés lehetőségét is egy váratlan módon mutatja meg. A kép mellett hallgatva a zenei adaptációt arra inspirálhatja a közönséget, hogy fedezze fel a kapcsolatot az eredeti szöveg és annak képi és hangzó megfelelője között.
Fotó: Gál Csaba/PIM
Boronyák Nóra és Farkasdy András Zoltán közösen létrehozott, áttetsző installációjukban a Falevél-szárak című vers záró szakaszát elevenítik meg és emelik be a térbe, képek és szövegrészletek formájában. A vers motívuma a fa, s annak ág- és gyökérrendszere, amely a kiállítás fő és egyben szinteket, témákat összekötő metaforája is. Nemes Nagy Ágnes olyan természeti képekkel láttatja a fát és annak részeit, melyek egy összetett rendszernek, a lét körforgásának a fenntartójaként mutatják be azt. A vers kezdő szakaszának megragadhatóság-megragadhatatlanság motívumára a sejtelmesség egyszerre erősít rá, s fel is oldja azt.
„Csakhát – el ne felejtsd – nem pusztán vázak ők, de vezetékek. Kellő oldatok vivőkábelei, a kellő keresztmetszetekkel. A fatörzs, igen, ez az elfödött szökőkút, hogy szökteti, milyen magasra sóit, itatva édes vizeivel levelet, termést, miegyebet, akár egy sokoldalú madárrajt, amely libegve szürcsölget belőle. Szürcsöl, mocorog – mennyit beszél. Aztán lassacskán elnyugszik a raj, megülnek körben szökőkútjuk tálain, aztán csak ülnek a pára-gomolyban hangtalan, a lét ködös lélegzetében.”
(Nemes Nagy Ágnes: Falevél-szárak – részlet)
Fotó: Stekler Bendegúz
A kiállítás alfájaként és omegájaként funkcionáló fa-installáció kézzel fogható valójában és gondolati síkon is a „térkitöltés mesterműveként” tölti be, s egyben köti össze a tereket. Amiképpen a természet, s különösképpen a fa motívum visszatérő elem Nemes Nagy Ágnes költészetében, úgy a kiállítás szintjein és tereiben is vissza-vissza köszön a hálózatos rendszert alkotó, mindent mindennel összekötő, mindennek a kiinduló- és végpontjaként működő gyökérzet, Boronyák Nóra és Incze Vivien Mónika alkotása.
„Ki veszi észre a fák tervrajzait? Amelyek rögtön testbeöltözötten mutatkoznak a lomb mögött, pálcikák, nyelek, inak szövevényét, precíziós percegését, amint milliméterre számítottan emelik, helyezik a levelet – meddig emelik? Pontosan a fényig. Mindegyiket saját helyéig, e mértani helyig, melyet betölt. Kit érint ez az átmenet az ág és a levél közt, kit érdekel a segédvonalak hálózata? A lombkoronák pátoszában elbújt szabatosság, mely hossz, szög és irány?
A fatörzs persze más, az már bizony elhanyagolhatatlan. Az már a növényszárak felsőfoka, vázizmok maradandósága. Pikkelyes pillér, emelve azt a szárnyas csattogását, azt a monumentális özvegységét télen át.
Azt nem mondanám, hogy a semmik mellőzhetők. A jelentéktelenek. Vadszőlő, ampelopszisz útja a régi ház falán (a régi ház, a régi kert), kacsok, indák kapaszkodása, piciny állatkezük tapogatózásai, cérnaszálnyi ujjuk begyén a tapadókoronggal, körmöcskék, gyíklábak kanyargó, zöld ösvénye erre-arra, fel-fel, míg létrehozzák a térkitöltés mesterműveit.”
(Nemes Nagy Ágnes: Falevél-szárak – részlet)
Fotó: Gál Csaba/PIM
A következő térben Incze Vivien Mónika fényinstallációjáé a főszerep, az általa létrehozott fény- és árnyjátéké, amely hat különböző szövegrészlet kivetítésével a költőnő két kiemelt versére összpontosít. Belépve a szoba terébe a látogatót lenyűgözik az árnyak játékai.
A Között című vers inspirálta fényjáték a vers „nap és az éj között” sorára utal vissza, hiszen az árnyékok is a fény és a sötétség összeséből alakulnak ki. A falra vetült betűk, mint az égre írt sorok, a sötét tábla mint a kivágott papír, a csillagok ékezetei, mint a fénnyel írt betűk köszönnek ránk vissza.
„Két sorba írva, tóban, égen,
Két sötét tábla jelrendszerei, csillagok ékezetei –
Az ég s az ég között”
(Nemes Nagy Ágnes: Között)
A Paradicsomkert című verset szintén az árnyak játékával elevenítette meg az alkotó. A fénylő betűk, mint a csillagok jelennek meg a térben, ezzel is imitálva „a fenn száguldó esti ég” atmoszféráját.
„Két lomb-szelet közt messze láthat:
a földi téren árnyra árnyat.
S ha lefoszt egy-egy árny-pihét,
alatta újabb árnyalatnyi
temérdek újabb árny szakad ki,
egy óriási vadmadár…
(...)
Őt mire szántad? – Mire néki
a testtelenből testbe lépni?
Mire gömbnyi szemében úszva
a fenn száguldó esti ég?
a rostra-feszített ostya-vékony
szirom? mire e rothadékony
gyönyörüség?”
(Nemes Nagy Ágnes: Paradicsomkert)
KÖZÖTT
A lépcsőház legtetején kiállított alkotás Köműves Csilla és Szakáli Eszter közös munkája. Egymás testéről készített fényképeik kiindulási alapját Nemes Nagy Ágnes A női táj című verse adta. A kompozícióval az alkotók eltértek a hagyományos értelemben vett aktábrázolásról és arra törekedtek, hogy a női test hajlataiból, formáiból tájképre utaló kompozíciót hozzanak létre.
Fotó: Gál Csaba/PIM
„Belülről tiszta ez a kép,
ahogy az ember ismeri
fogai helyzetét".
(részlet Nemes Nagy Ágnes posztumusz nyilvánosságra hozott költeményeiből)
„Sokezer év dicsérte lággyá
a sűrű völgyet, dús hegyet –
zavartan állok, nézelődöm:
e női tájban mit tegyek?
(...)
s estefelé a fák moháján
a méznél sűrűbb méz csorog,
s a tóban térdemig csobognak
a langyos, zöldes csillagok,
s az iszapnál forróbb iszapban
álmában szortyan, túr a rák –
s kinyílik vállamon a szellem,
mint jóllakott virág.”
(Nemes Nagy Ágnes: A női táj – részlet)
Fotó: Gál Csaba/PIM
Burinskaite Karolina, Moser Dóra és Román Krisztina munkája a lépcsőházban elhelyezett installáció, mely a Között c. vers 48 verssorával borítja be a lépcsőfokokat, három emeleten át. A koncepció Nemes Nagy Ágnes térábrázolás poetikájából indul ki, ahogy a költő elhelyezi és ábrázolja magát a versben, mivel a külvilág felé fordulás, valamint a megélt térbeliség egyszerre szövődik bele a költészetébe. Mindez fizikailag kerül demonstrálásra, a vers halad lentről felfelé, az első lépcsőfoktól az utolsóig, ezzel együtt halad a látogató a verssel együtt 3 emeleten és 3 versszakon át. Az emeletek közötti pihenőkben megállva a befogadó is a különböző szintek közé van helyezve az installáció, illetve a versszakok kiemelt utolsó sorai által.
Fotó: Gál Csaba/PIM
A lépcső tetejére érve fentről lenézve összeolvashatóvá válnak a vers címének betűi, Román Krisztina alkotása, ami a befogadó térészlelését hivatott tükrözni. Az installáció egy térkonstrukció, ami a verssel együtt megtett útra helyezi a hangsúlyt. Eljátszik a ténnyel, hogy a költőt a külső szemlélő és alkotó szerepében láttatja, a végén azonban arra irányítja a figyelmet, hogy ahogy a költő, úgy a befogadó is mindvégig az ábrázolásmód szerves részét képezi mind a versben, mind a kiállításban.
LENT
A kiállítás „lent” szintjét Nemes Nagy Ágnes, Budapest meghatározó épületei és az alkotóink közötti kapcsolat inspirálta. A Között című vers formabontó értelmezése mellett ebben a térben a költőnő szívének oly kedves budapesti épületekhez, helyszínekre repítjük el látogatóinkat, megmutatva, hogyan látjuk Budapestet mi - az ő szemüvegén keresztül.
Fotó: Gál Csaba/PIM
Nemes Nagy Ágnes szívében és munkásságában Budapest különböző helyszínei fontos helyet foglalnak el. Névtelenek című művében a Kékgolyó utca sarkán állva szemléli az elé táruló látványt, amely Holló Petra és Németh Helga közös installációjában a részletekből egésszé összeálló, archív kép révén a látogató előtt is újra megelevenedett. Ehhez a megfelelő helyre kellett állni, a megfelelő szemszögből nézni a képet – ez a pont a pince boltíves terében a nagyméretű faszerkezettel épp szemben, egy tükör előtt volt található. A tükörben több réteg elevenedett meg: először is a tükör felületére a szöveg egy részlete volt kézírással felírva. A szövegképre fókuszálva az alábbi részlet vált olvashatóvá:
„Ha este hatkor megállok a Kékgolyó utca sarkán, s
látom, amint a Várra egy bizonyos szögben esik a
napfény széle, és a Vérmező olajfái egy bizonyos módon
vetik az árnyékot: mindig és újra megrendülök. Ennek az
indulatnak nincs neve. Pedig mindenki állt egy-egy
Kékgolyó utca sarkán.”
(Nemes Nagy Ágnes: Névtelenek – részlet)
Fotó: Gál Csaba/PIM
Másodszor, ha a befogadó a látásélességét távolabbra állította, láthatóvá vált az eggyé összeállt kép is, kijelölve a pontot, ahonnan megfordulva nem csak tükörkép formában, hanem valós állásban is láthatóvá vált a kép. Az installációban a hatalmas fakocka belsejében, különböző térszeletekre bontott síkokon lebegtek a képrészletek.
Harmadszor pedig, középre állított élességgel, a látogató magát is láthatta, ahogy a részévé válik a Kékgolyó utca környékének, a Déli pályaudvar városi környezetének.
A Déli pályaudvar központi létesítményének makettje Nemes Nagy Ágnes Egy pályaudvar átalakítása című művének tárgyát mutatja be, Berczik Dóra elképzelése és tervei alapján. A makett az látványt meghatározó, egymáson elforgatott kubusok, az erőt sugárzó matériák hangsúlyozásával válik egy egységgé.
"De úgy látszik, a kő alatt, a kábel alatt, a kényes
nyirokérrendszerek alatt (e pulzáló berendezések)
mégiscsak föld van itt alul, mindenek ellenére föld."
"Itt lesz a központi létesítmény. Itt lesz a csarnok. Itt aszparágusz, információk. Itt lesz a... látod?"
(Nemes Nagy Ágnes: Egy pályaudvar átalakítása – részletek)
Nemes Nagy Ágnes a Déli pályaudvar változását anyagok és textúrák hangsúlyozásával eleveníti fel, amelyek nemcsak a költeménynek, de a Budapest épületeit megelevenítő műveinek is vissza-visszatérő elemei. Így hát ebben az installációban, mintegy alkotótársakként dolgozott együtt a költőnő és a belsőépítész: előbbi vázolja a vízióját, utóbbi kivitelezi.
kivitelezte: NÍVÓDOM Kft.
Fotó: Gál Csaba/PIM
Összegzés
Az együttműködés résztvevői folyamatosan hatottak egymásra, és ezek az oda-vissza hatások segítették a szövegek kiválasztását, befolyásolták, alakították a koncepció és a kiállítás formálódását. Végül olyan kiállítást sikerült létrehoznunk, amelyben az egyes munkák együttese valamiféle közös, nagy egésszé álltak össze, szerencsésen jelenítve meg a koncepció komplexitását.
Az együttműködés résztvevői
A Budapesti Metropolitan Egyetem diákjai:
Berczik Dóra Fanni, Boronyák Nóra, Burinskaite Karolina, Farkasdy András Zoltán, Holló Petra, Incze Vivien Mónika, Kecze Zsófia Annamária, Kláben Lili Györgyi, Koncz Olivér, Köműves Csilla, Molnár Réka, Moser Dóra, Németh Helga, Németh Zsófia Réka, Pataki Lili, Román Krisztina, Szakáli Eszter alkotók; és Kecze Zsófia Annamária, Molnár Réka, Németh Zsófia, a kiállítás kurátorai.
A METU oktatói:
Eperjesi Ágnes, Csordás Zoltán
A Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai:
Czékmány Anna, Cseke Judit
