EN facebook

Páratlan és PlakArt-os: a Móra Ferenc Múzeum idén is kiköltözik a SZIN-re

PROGRAM

2017-08-25 12:40

A Móra Ferenc Múzeum idén is átlátogat a „túloldalra”, a Szegedi Ifjúsági Napokra. Ebben az évben a Láthatatlan, a PlakArt és a Páratlanok – A szegedi papucs című kiállítások kapcsán várják izgalmas feladványok, társasjátékok és kézműves foglalkozások a fesztiválozókat.

 

A Móra Ferenc Múzeum három tárlatával kapcsolatban készültek érdekes programokkal a közgyűjtemény munkatársai az idei SZIN-re. Aki elsétál a Civil Faluban lévő múzeumi faházhoz, máris fotózkodhat a plakát-kiállítás izgalmas falragaszaival, vagy éppen lábbelijét a „szögedi” papucs által inspirált motívumokkal díszítheti ki. A Láthatatlan-kiállítás kapcsán pedig egy láthatatlan dobozba nyúlva kell kideríteniük a résztvevőknek, milyen tárgyakat is rejtettek a sötét doboz belsejébe a szervezők.

 

Idén is lehet kirakózni, társasjátékot játszani a múzeumi munkatársak segítségével, illetve kvízjátékon is részt vehetnek a fiatalok. A fotózkodók Facebook-ra és Instagramra feltöltött képeit is jutalmazzák majd, illetve a Szegedi Ifjúsági Napok ideje alatt 20%-os kedvezménnyel nézhetik meg a Móra Ferenc Múzeum kiállításait a fesztiválozók érvényes karszalagjuk felmutatásával.

 

Tudtad?

 

  • A Szegedi Ifjúsági Napok: 4 napos zenei fesztivál Szegeden, a Partfürdőn (a Tisza-parton), pont a Móra Ferenc Múzeum túloldalán. Idén augusztus 23-tól 26-ig tart.
  • A hazai fellépők mellett külföldi előadókkal is találkozhatsz!
  • A Civil Falu a SZIN népszerű helyszíne, ahová a civilek mellett a város, a megye kulturális és közművelődési intézményei is kitelepülnek. Így kinn van a Móra Ferenc múzeumon kívül például a Somogyi-könyvtár, az Ópusztaszeri Emlékpark. Minden nap 12-19 óra között várják a látogatókat gazdag programkínálatukkal.
  • Az elsődleges célcsoport a középiskolák és a felső oktatási intézmények hallgatói, de rajtuk kívül bárkit szívesen fogadnak!