EN facebook

Négy helyszínnel jelentkezik az őszi Lépcsőszeminárium!

2022-09-30 10:00

Idén ősszel négy izgalmas helyszínen várja hallgatóit a Lépcsőszeminárium! Ezúttal a Gödöllői Királyi Kastély, az MTA Művészeti Gyűjtemény és a Kassák Múzeum egy-egy kiemelt tárgyán keresztül gondolkodhatunk arról, mit jelent a bennünket körülvevő tárgyi világ. Az idei Lépcsőszeminárium november 4-én egy szakmai nappal zárul a Walter Rózsi Villában, ahová minden érdeklődő múzeumi szakembert és egyetemi kollégát szeretettel várunk!

 

Az interdiszciplináris kalandozás során a szervezők szeretnék megszólítani  azokat az egyetemi hallgatókat, akik szívesen belelátnának egy-egy múzeum életébe, hogy megismerjék azt a munkát, ami az intézményi kulisszák mögött zajlik, vagy éppen más érdekes perspektívából, érdekes kérdéseken keresztül gondolkodnának egy-egy gyűjteményi darabról. 

 

Előadók

 

Az ősszel soron következő négy intézményben különböző érzékekre fókuszálva kerülhetünk kapcsolatba egy-egy furcsa, érzelmes, megdöbbentő gyűjteményi darabbal. A meghívott előadók az akusztikai tervezés, sound design, környezetpszichológia, művészettörténet, irodalomtörténet, muzeológia területéről érkeznek hozzánk.

 

Őszi program 

 

Október 14.  17:00 | Kultusz és gyűjtés

Gödöllői Királyi Kastély, 2100 Gödöllő, Grassalkovich Kastély 5852 hrsz.

 

Október 21. 17:00 | Megcsontosodott történetek - ereklyék és kultuszok az Akadémián

Magyar Tudományos Akadémia, 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.

 

Október 28. , 17:00 | Hangfogó

Kassák Múzeum, 1033 Budapest, Fő tér 1.

 

November 4. 17:00 | Szakmai nap a Lépcsőszemináriumról

Walter Rózsi Villa, 1071 Budapest, Bajza u. 10.

 

 

Jelentkezés 

 

A szervezők arra kérnek minden érdeklődőt, hogy töltsék ki az alábbi regisztrációs űrlapot.

 Az őszi Lépcsőszeminárium lépcsőházai

(A fotókat többek között Zelnik Péter, Wachsler Éva, Schuller Judit, valamint a Kassák Múzeum egyik kollégája készítették)

 

 

Gyűjtés és fenntarthatóság

 

Mindannyian gyűjtögetünk. Ki bélyegeket, ki ruhadarabokat, ki elektronikai eszközöket. A tárgyak raktározása mindennapjaink része. A múltunk, az emlékeink ezekben a tárgyakban öltenek formát. Sokszor azért szeretjük őket, mert eszünkbe jut róluk valami, ami túlmutat fizikai valójukon. A múzeumok ezt a gyűjtögetést magasabb szintre emelik: akár teljes hagyatékokat is megőriznek, hogy bemutathassák azt a látogatóknak. 

 

 

De vajon meddig fenntartható a múlt megőrzése?

      Meddig van értelme a tárgyak raktározásának?

            Egyáltalán mely tárgyak érdemesek arra, hogy megőrizzük őket?

                  Hogyan válik az anyagi világ mozgatójává a kultusz?

                         Mikor válhat tárggyá az emberi test?

                                 Lehet gyűjteményi darab a hang?

                                        Miért érdemes gyűjteni a táj hangját?

 

Az idei Lépcsőszeminárium a múzeumok és a fenntarthatóság kapcsolatát helyezi  középpontba.

 

 

A Lépcsőszeminárium egyes alkalmai mind más-más intézménynél kerülnek megrendezésre. Ezt érdemes figyelembe venni a jelentkezés során. 

 

Minden alkalmat megelőzően összefoglaló e-mailt küldenek a szervezők minden jelentkező számára.