Magyarországon a 2020 március végén elrendelt országos karantén következtében a vendéglátó- és a szórakozóhelyek, valamint a kulturális intézmények látogathatósága felfüggesztésre került. Ez ismétlődik meg most idén novemberben is. Ezzel a múzeumok és közgyűjtemények is egy olyan helyzetbe kerültek, ami komoly kihívások elé állítja ismét őket. Hiszen egy olyan többdimenziós tér számára, amilyen a múzeum, ahol a kutatás, az oktatás és a szórakoztatás egyszerre van jelen, közönség nélkül a hagyományos működés lehetetlenné vált. ogyan tudja egy múzeumot segíteni egy ilyen időszakban az önkéntesség?
Zsombéki Blanka összefoglalója a korábbi karantén-időszakról, amely a jelenlegi helyzetben releváns tapasztalatokkal segítheti az önkéntesekkel dolgozó intézményeket.
Fotó: MNM önkéntesei
Úgy tűnik, hogy az elmúlt hónapok során az egyes múzeumoknak sikerült újra értelmezni magukat reflektálva a rendkívüli helyzetre, s valamennyi közgyűjtemény átállt az online tartalomgyártásra és az alapfunkciók digitalizálására. Mind a háttérben dolgozó muzeológusok, mind pedig a közönségkapcsolattal foglalkozó munkatársak megtalálták annak módját, hogy a feladataikat elvégezzék.
A múzeumi közösségnek azonban van egy külön kasztja, amelynek tagjai valahol a múzeumi dolgozók és a közönség között helyezkednek el félúton, de kicsivel közelebb az előbbihez.
Ők az önkéntesek.
Önkéntesség a Magyar Nemzeti Múzeumban
A Magyar Nemzeti Múzeumban 2014 óta működik önkéntesség, amely lehetőség bárki előtt nyitva áll. Legyen az fiatal egyetemista, pályakezdő, a művészet és tudomány szerelmese, vagy tettre kész senior korosztálybeli. A Nemzeti Múzeum alapelve az önkéntességgel szemben az, hogy mindenki megtalálja a helyét a múzeumban, ami így már nem csak a kutatás, az oktatás és a szórakoztatás platformja, hanem annak a küldetésének is eleget tesz, amit társadalmi, szociális szerepvállalásnak nevezünk. Hiszen a közkincsben való gyönyörködésen, a tanulási lehetőségen és a tudományos eredményeken túl a múzeum a találkozások fontos helyszíne is, ahol nem csak a múlt és jelen szálai futnak össze, hanem különböző emberi sorsok és történetek. Ezeknek a történeteknek az összességéből születik meg a múzeumi közösség, aminek kiemelten fontos színfoltjai az önkéntesek.
Ahogy fentebb szó volt róla, ők valahol azon a határmezsgyén mozognak, ami elválasztja egymástól az elérhetetlennek tűnő szentély misztériumát a profán világtól. Az önkéntesek ebbe a kulisszatitokba nyernek beavatást, ami által a múzeum hírvivőivé válnak, hogy elmondhassák az „utca emberének”, hogy a múzeumi világ nem is annyira elérhetetlen, mint képzelték.
Az önkéntesek sokféle módon tudják teljesíteni azt a szolgálatot, amit önszántukból vállalnak. 2014-ben még csak az Információs szolgálaton várták a jelentkezésüket, de az évek múlásával mindig újabb és újabb lehetőségek nyíltak olyan háttérfeladatok formájában, ahol saját, szakmai tudásukat, vagy egyéni készségüket tudják fejleszteni, miközben a közjóért tesznek. Persze a közönségkapcsolati szerepvállalásuk továbbra is kiemelt helyet foglal el.
S pont ez jelentette az új kihívást a múzeumok bezárásának elrendelésekor.
Az összes múzeum azzal a kérdéssel került szembe, hogy az egyéb funkciók digitális térbe való átemelésén és működtetésén túl hol van a helye az önkéneseknek? Mit tehet ilyen helyzetben az önkéntes, aki a járvány előtt az Infópultban végezte a feladatát, a látogatókat informálta, tájékoztatta, vagy épp egy rendezvény szervezésében és lebonyolításában volt hatalmas segítség?
Mi történik akkor, ha nincs látogató?
Ezt a kérdést nem csak az intézményeknek kellett feltenniük önmaguknak, hanem az önkéntesek részéről is megfogalmazódott a kérdés: mit tudnak tenni ebben a helyzetben?
A Nemzeti Múzeumban az első válasz erre a kényszerhelyzetre az volt, hogy a legfontosabb a közösség megtartása, egyben tartása. Nem szabad elengedni azoknak a kezét, akik évek óta támogatják a közgyűjtemény munkáját, akik nélkül nem tudna a múzeum olyan nagyszabású, tömegeket vonzó rendezvényeket lebonyolítani, mint a Múzeumok Majálisa, a Múzeumok Éjszakája, vagy a nemzeti ünnepek. A múzeumnak nem szabad hagynia, hogy az önkéntesek azt érezzék, hogy magukra lettek hagyva. Főleg, ha a senior korosztály béliekről van szó. Hiszen sokan vannak közülük, akik a járvány miatt egyedül maradtak. A múzeumnak pedig kötelessége foglalkozni ezzel a kérdéssel és válaszokat találni, hiszen azzal, hogy önkénteseket foglalkoztat, egyszer és mindenkorra felelősséget vállal ezekért az emberekért.
Márciusban még nem lehetett tudni, hogy meddig fog tartani a pandémiás helyzet. Persze voltak sejtések, de akkor még csak két hétről beszéltek a médiában, ami nem tűnt olyan nagy kihagyásnak.
Az elmúlt időszak már túl hosszú idő ahhoz, hogy nem csak a Magyar Nemzeti Múzeum, hanem az összes közgyűjtemény - ami önkénteseket fogad - tétlenül álljon és azt gondolja, hogyha majd több hónapos kihagyás után vége lesz a kényszerhelyzetnek, akkor a régi önkéntesek úgy térnek vissza a múzeumhoz, mintha mi sem történt volna.
Valamit tenni kell!
Petőfi Irodalmi Múzeum
A fővárosi múzeumok közül a Petőfi Irodalmi Múzeum is arra a felismerésre jutott, hogy a kapcsolatban maradás létfontosságú ebben a helyzetben. A kapcsolattartáson túl pedig a PIM egy olyan játékra hívta az önkénteseit, aminek eredményét a múzeum közönségével is szívesen osztották meg.
A Virtuális Közösségek Hetéhez kapcsolódóan közösen készítették el a Gyűjts és dobozolj velünk! Projekt a PIM önkénteseivel és a Tárgytól szövegig, szövegtől a tárgyig! elnevezésű projektet. Az önkéntes közösség tagjai szerdánként „találkoztak” egymással, hogy a virtuális kommunikáción keresztül inspirálják egymást.
A PIM gyűjteményében lévő írói könyvespolcra pedig olyan műveket – „karanténkönyveket” - „helyeztek el” közösen, amit szívesen ajánlanának másoknak is olvasásra a karantén ideje alatt.
A közösség megtartásán és fejlesztésén túl pedig olyan háttérfeladatokhoz is csatlakoztak önkéntesek, mint például az online hanganyagok készítése.
Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria
A Szépművészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában is az önkéntes tevékenység legnagyobb részét az Információs pult működtetése jelenti, így a múzeumok bezárást követően itt is olyan háttérfeladatokra helyeződött át a hangsúly, amit otthonról is el tudnak végezni az önkéntesek. Ilyen például az adattári terület, ahol az önkéntesek online folytatják a Magyar Nemzeti Galéria Adattár írott dokumentumainak rendezését és katalogizálását.
Szépművészeti Múzeum: Kik vagyunk?
A közösségfejlesztés érdekében pedig az Önkéntes Program Képben vagyunk név alatt jegyzi blogját, ahol a múzeum önkéntesei publikálhatják a múzeumi és kulturális élményeikről, valamint az önkéntességről szóló beszámolóikat. A blogbejegyzések bárki számára szabadon hozzáférhetőek, ahol a karantén ideje alatt több új cikk is napvilágot látott. Ezek az írások nem a szakismeret átadására törekszenek, hanem az egyéni, személyes élmények megosztására.
A közösség megtartására pedig az Önkéntes Program külön Facebook-csoportjában osztanak meg tematikus tartalmakat a Közönségszolgálati Osztály munkatársai, hogy ezzel is egyben tartsák és ápolják az önkéntes közösséget.
Külföld – USA
A külföldi példák is azt mutatják, hogy a múzeumnak van lehetőségük a kedvezőtlen helyzetből előnyt kovácsolni. Az amerikai Smithsonian Institution munkáját többezer önkéntes támogatja digitális formában. Vannak olyan feladatok, amelyek speciális tudást igényelnek, vannak azonban olyanok, amelyek nem. Elsősorban az intézmény gyűjteményeihez való hozzáférés bővítésén dolgoznak, de különféle kutatási programokban is részt vehetnek az önkéntesek. Az egyik kiemelt lehetőség az Átíró Központ, ami 2013 óta működik azzal a céllal, hogy a különböző történelmi dokumentumok átírásával az a hatalmas tudásbázis, ami többnyire csak papírformában létezik, a nagyközönség számára digitális formában is hozzáférhető legyen. A másik projekt a Wikipédia minőségi és mennyiségi továbbfejlesztése, ahova olyan önkéntes szerkesztők jelentkezését várják, akik rendelkeznek a megfelelő technikai ismeretekkel.
Fotó: MNM önkéntesei
Magyar Nemzeti Múzeum
Visszakanyarodva a Nemzeti Múzeumhoz, a nemzet múzeuma számára is az volt az elmúlt hónapok tanulság, hogy a kapcsolatok ápolásán túl, amire heti rendszerességgel kerül sor a karantén első hetétől fogva, az önkéntesek foglalkoztatására olyan feladatokon keresztül van lehetőség, ahol különleges szaktudásukat tudják kamatoztatni.
Ilyenek például a magas szintű nyelvtudáson alapuló fordítási feladatok, amik az újonnan nyíló kiállítások háttérmunkáihoz készülnek. Valamint az önkéntesek tesztközönséggént való bevonásával az online tartalomgyártásban is új lehetőség nyílt az önkéntes tevékenység folytatására. Ilyen például az Őseink hagyatéka - Mit rejt a kincsesláda? című időutazós-nyomozós játék kidolgozása, majd fejlesztése az önkéntesektől érkezett visszajelzések alapján. A felnőtt korosztály számára készült nyomozós játék elérhető a múzeum honlapján.
A játéktesztelésen túl a közös asszociációs játékok szintén a közösség egyben tartását szolgálják még úgy is, hogy azok nem feltétlenül válnak láthatóvá a közönség számára, mégis a közös élmény az összetartás hosszútávuságát szavatolja.
Fotó: MNM önkéntesei
A múzeumi közösség összetartását bizonyítja a Közösségek Hetére szervezett virtuális játék is, a Magyar Nemzeti Múzeum virtuális körbeölelése. ahol arra a kérdésre kerestük a választ, hogy kinek mi jut eszébe a Magyar Nemzeti Múzeumról? A résztvevők köre messze meghaladta a múzeumi önkéntesek számát, de ez pont azt bizonyítja, hogy milyen sokféle és változatos elemből épül fel az az egész, amit a Magyar Nemzeti Múzeum közösségének hívunk, legyen szó munkatársról, látogatóról vagy önkéntesről.
A mostani helyzetben a legnagyobb kihívás a távolság, ami elbizonytalanít. Kételyek merülnek fel, hogy vajon létezik, létezhet-e úgy közösség, hogy nincs mód a fizikai találkozásra és az interakcióra?
Az asszociációs játékra érkezett kommentek eldöntik ezt a kérdést. Minden egyes hozzászólás olyan tükördarab, amelybe egyesével is felemelő és megerősítő belenézni, szinte kézzel fogható visszaigazolása annak, hogy a közgyűjtemények valamit jól csinálnak. Egészében szemlélve pedig olyan önértelmezési, belső megújulásra késztető gondolatmenetet indítanak el, aminek kibontakoztatására a karantén nem csak rákényszerít, hanem valódi lehetőséget kínál. Hiszen most van itt az idő a lassításra, az átgondolásra és a tervezésre, hogy a régi kerékvágásba olyan üdítő felismerésekkel térjünk vissza, amelyek egészen újszerű távlatokat nyitnak a múzeumok számára.
