Az alábbi, öt szerző – András Edit, Mélyi József, Nagy Gergely, Róka Enikő és Sasvári Edit – által jegyzett vitaanyag a kortárs magyar képzőművészeti intézményrendszer jelenlegi helyzetéről és lehetséges jövőbeli irányairól fogalmaz meg állításokat és javaslatokat. A szöveg célja, hogy hozzájáruljon egy szélesebb szakmai párbeszéd elindításához, és más, hasonló témában született állásfoglalásokkal – köztük az AICA elnökségének dokumentumával – együtt egy közeljövőben megrendezendő szakmai fórum, kerekasztal-beszélgetés alapjául szolgáljon.
A szerzők egy olyan nyilvános szakmai eszmecsere (ankét) szükségességét hangsúlyozzák, amelyben lehetőség nyílik a kortárs képzőművészeti intézményrendszer jövőképének közös újragondolására. A dokumentum két fő részből áll: az első az intézményi átalakulás lehetséges és szükséges sarokpontjait vázolja fel, míg a második konkrét javaslatok formájában, pontokba rendezve jelöli ki azokat a területeket, ahol érdemi változásokra lenne szükség.
MIT AKAR A KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZET
A kortárs képzőművészet jövőjével kapcsolatos állami feladatok
2026. április 20.
A kortárs képzőművészet vizuális kultúránk egyik legmeghatározóbb része, mivel olyan művészeti gyakorlatot és gondolkodásmódot jelenít meg, amely kritikusan és reflexíven viszonyul világunkhoz, a társadalmi és politikai folyamatokhoz. Történeti perspektívából nézve a mindenkori kortárs művészet közegében keletkeznek azok a művek, amelyek egy-egy korszak lenyomataként maradandó értéket képviselnek. A kortárs képzőművészet akkor lehet eleven és maradandó, ha folyamatosan létrejön, ha bemutatják, megőrzik, közvetítik, vagyis nem szakad meg a működése. Ehhez egy összetett, más művészeti területekhez, az oktatáshoz, archiváláshoz, közművelődéshez is szorosan kapcsolódó, nemzetközi összefüggésrendszerbe ágyazódó intézményi és finanszírozási háttér szükséges.
Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben a kortárs képzőművészet jelentős változásokon ment keresztül, amelynek következtében ökoszisztémája meggyengült és részben felbomlott. Ennek egyik meghatározó oka az állami kulturális szerepvállalás átalakulása, különösen a kortárs művészet működését szolgáló intézményi struktúra leépítése. A terület irányítása döntően az alaptörvénybe is beemelt Magyar Művészeti Akadémia (MMA) befolyása alá került, amely jelentős forrásokkal rendelkezik és megkapta a kortárs képzőművészet szimbolikus intézményét, a Műcsarnokot.
A most bekövetkezett politikai fordulat lehetőséget teremthet a kortárs képzőművészet intézményrendszerének konstruktív átalakítására. Esély nyílhat a kortárs képzőművészet ökoszisztémájának helyreállítására, nemzetközi színvonalú működtetésére, valamint az új körülményekhez alkalmazkodó struktúrák kialakítására. A változás alkalmat adhat a rendszer hosszútávú működőképességének biztosítására, és ezzel párhuzamosan egy korszerű, jövőorientált vízió megfogalmazására, a képzőművészet nemzetközi struktúráival kompatibilis intézmények megteremtésére.
Ezek megvalósulása véleményünk szerint egy tágabb, kiszámítható és hatékony intézményi keretben képzelhető el, melynek a sarokpontjai a következők:
A kortárs képzőművészeti intézményrendszer hatékony megújítása csakis egy olyan, felelős kulturális minisztériummal képzelhető el, melynek koncepciójában szerepel a kortárs művészet integrálása a magyar kultúrába, a területet ismerő, kompetens szakemberek közreműködésével.
Az új alkotások létrehozásának, bemutatásának, közvetítésének, illetve megőrzésének előfeltétele egy független, önálló szervezetként működő, autonóm szakmai döntéshozatalra épülő, nyilvános és átlátható pályázatokat kiíró NKA. Vissza kell állítani a pénzelosztás arányait: a miniszteri keretet minimalizálni kell vagy meg kell szüntetni.
A kortárs képzőművészeti intézményrendszer alapstruktúráival kapcsolatos változásokra van szükség.
Azzal, hogy 2013-ban a Műcsarnok az MMA-hoz került, az állam a kortárs képzőművészet legfontosabb intézményét szakította ki a rendszerből. Az ökoszisztéma működéséhez elengedhetetlenül fontos, hogy a Műcsarnok kikerüljön az MMA fennhatósága alól, és visszakapja eredeti funkcióját: a kortárs magyar és nemzetközi képzőművészet bemutatását és közvetítését. Élére nemzetközi, nyílt pályázat útján kiválasztott vezetőt szükséges kinevezni.
A Műcsarnok újrapozicionálásával együtt biztosítani kell a kortárs képzőművészet nemzetközi mobilitásának intézményes kereteit is. A korábban létezett exportirodák rendszere, a képzőművészeti területen elsősorban az ACAX kulcsszerepet játszhat a nemzetközi, intézményközi kapcsolatok építésében.
A kortárs képzőművészet kritikai diskurzusának médiumai – művészeti lapok, kiadványok, TV-műsorok – közül az elmúlt 16 év alatt több is eltűnt, ellehetetlenült, anyagilag kivérzett. Olyan feltételeket kell létrehozni, amelyek újra élénkítik a kortárs képzőművészetről szóló kritikai párbeszédet. Mindezt nem lehet pusztán kormányzati akarattal létrehozni, támogatni viszont az NKA, vagy célzott pályázatok útján lehet.
A jövő szempontjából megkerülhetetlen a kortárs magyar művészet folyamatos – különösen digitális – archiválása és dokumentálása, e feladat intézményes kereteinek megteremtése, valamint a meglévő, jelentős értéket képviselő archívumok megőrzése és digitalizálása.
A kortárs művészeti “újratermelés” egyik kulcsfontosságú közege a nonprofit, civil szervezeti színtér. Intézményei azonban az elmúlt évtizedben források és a korlátozott lehetőségek miatt számottevően meggyengültek. Ennek a jelentős dinamizáló erővel rendelkező területnek a fejlesztését célzott állami és önkormányzati pályázati konstrukciók megalkotásával lehetne támogatni.
Kortárs képzőművészet tágabb keretekben
A kultúra tágabb intézményi kereteinek helyreállítása – ezen belül is a kortárs képzőművészeti intézményrendszer működési feltételeinek megteremtése – csak akkor lehet sikeres, ha figyelembe vesszük azokat a kapcsolódó területeket is, amelyek szorosan összefonódnak a kortárs művészet működésével. E területek új struktúráinak kialakításakor elengedhetetlen, hogy a kortárs magyar képzőművészeti szervezetek képviselői is helyet kapjanak a döntési folyamatokban.
A múzeumi gyűjteményezés koncepcionális és strukturális kereteinek átalakítása a kortárs képzőművészetre is jelentős hatást gyakorolhat. Ezzel párhuzamosan az oktatás területén súlyos problémát jelent a művészettörténet-tantárgy megszüntetése, míg a közművelődésben a művészetközvetítés új formái jelenhetnének meg. Az önkormányzatok kulturális tevékenységében mindeközben új intézményi formák alakulhatnának ki.
Fontos leszögezni, hogy a kortárs képzőművészet a művészeteken belül önálló terület, az új kultúra egyik legmeghatározóbb és legdinamikusabb, alapvetően nemzetközi összefüggésrendszerben működő ágazata. Ahhoz azonban, hogy a hazai kortárs képzőművészet kilépjen tetszhalott állapotából és ismét érdemben jelen legyen a nemzetközi színtéren, elkerülhetetlen a támogatási rendszer és az intézményi struktúra átfogó újragondolása.
Javaslat a kortárs képzőművészeti szcéna fejlesztésének (jövőképének) 12 pontjára
A kortárs képzőművészet állami intézményeinek szakmai függetlensége elengedhetetlen, beleértve vezetőik átlátható, szakmai alapú kiválasztását, kinevezését. A Műcsarnoknak újra a kortárs képzőművészet szimbolikus intézményévé kell válnia és ki kell kerülnie az MMA fennhatósága alól.
A politikai befolyásoltságot csökkentő, stabil és kiszámítható támogatási rendszer kialakítása szükséges, az érintett szakmai szereplők bevonásával. Meg kell erősíteni a független, szakmai alapon működő pályázati rendszereket. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) jelenlegi működésének újragondolása mellett olyan finanszírozási struktúra kialakítása szükséges, amely hosszú távon is biztosítja a kortárs képzőművészet kiegyensúlyozott és konstruktív működését.
Kortárs művek vásárlásának ösztönzése, adókedvezmények kidolgozása.
A kortárs magyar művészet nemzetközi láthatóságának és integrációjának elősegítése többféle módon: a nemzetközi mobilitás akadályainak csökkentésével, egyszerűbb, a kompatibilitásra törekvő bürokrácia kialakításával. A korábban eredményesen működő szervezetek (pl. ACAX) visszaállítása. Magyar művészek támogatása nemzetközi projektekben, vásárokon és biennálékon. Rezidenciaprogramok bővítése, külföldi kurátorok és intézmények bevonása a magyar szcéna aktivitásába, valamint magyar kurátorok nemzetközi tájékozódásának elősegítése.
A budapesti központú rendszer újragondolása, a vidéki intézmények, kiállítóhelyek és alkotóközösségek támogatása és fejlesztése, szempontjaik beépítése a kortárs képzőművészettel kapcsolatos diskurzusokba. A német Kunstverein-modell alkalmazása egyes vidéki városokban.
Kísérletező, kritikai, közösségi, részvételi, társadalmilag érzékeny projektek támogatása.
Az egyik legelhanyagoltabb problémacsomag. Alkotói ösztöndíjak rendszerének felülvizsgálata, a társadalombiztosítási és nyugdíjrendszer rendezése, a műteremhez való hozzájutás kérdései. Kiállítási díjak, jogdíjak (pl. kiállítási honorárium) bevezetése, átlátható szabályozása. Szerzői jogok korszerű kezelése, valamint az ehhez szükséges intézményes keretek megteremtése.
Artist-run space-ek, nonprofit galériák és kezdeményezések kiszámítható, dedikált finanszírozása. Ezek olyan innovatív helyek és szereplők, ahonnan a nagy intézmények felszívják a legfrissebb jelenségeket. Mégis, rendkívül kiszolgáltatott a helyzetük, támogatásuk sokszor ad-hoc jellegű.
A művészeti felsőoktatás autonómiája és minősége kulcsfontosságú az egész terület szempontjából, de az oktatás minden szintjén erősíteni kell a kortárs művészet jelenlétét. Legyen újra önálló és érettségi tantárgy a művészettörténet a középiskolában.
A független műkritika és szakmai diskurzus elősegítése a kritikai platformok és a művészettel kapcsolatos nyilvános párbeszéd támogatásával.
A köztéri művészet intézményi kereteinek újragondolása.
Leadkép: Maurer Dóra: Képmutatás. Fotó: Sulyok Miklós. A kép teljes egészében, vágás nélkül itt tekinthető meg!
