EN facebook

MINI Textúra 2018

KÉPZŐMŰVÉSZET – IRODALOM – SZÍNHÁZ

2018-03-16 12:00

A Magyar Nemzeti Galéria először tavaly indította útjára, hiánypótló jelleggel és hagyományteremtő szándékkal a felnőtteknek szóló Textúra összművészeti előadássorozat – ahol képzőművészet, kortárs szépirodalom és színház találkozik – gyerekverzióját Mini Textúra címmel. A Budapest Bábszínházzal, valamint a Pozsonyi Pagony kiadóval közösen létrehozott produkció iránti nagy érdeklődés és siker nyomán 2018 tavaszán érkezik a folytatás.

A Mini Textúra célja, hogy a bábszínházi formanyelv segítségével az öt mesében feltárja a festményekben rejlő történeteket, a gyerekekkel megszerettesse a képzőművészeti alkotásokat, utat mutatva azok értelmezéséhez, egyúttal megkedveltesse velük a múzeumba járást is. 

 

A Mini Textúra 2018 a Magyar Nemzeti Galéria, a Budapest Bábszínház, valamint a Pozsonyi Pagony kiadó együttműködésében jött létre.

 

Az előadások dátumai:

2018. március 25. vasárnap (11.00/15.00)
2018. április 8. vasárnap (11.00/15.00)
2018. április 15. vasárnap (11.00/15.00)
2018. április 22. vasárnap (11.00/15.00)

 

 

MINI Textúra 2018 művek/alkotók:

Gimesi Dóra: Vitéz László és a képtelen képrablás
Műalkotás: Ferenczy Károly - Plakátumok előtt 1891
Rendező: Ács Norbert
Játssza: Tatai Zsolt

Harcos Bálint: A kislovag és a sárkány
Műalkotás: Korniss Dezső - Sárkányos 1947
Rendező: Bercsényi Péter
Zene: Spiegl Anna
Játsszák: Semjén Nóra, Márkus Sándor

Kolozsi Angéla: A modell
Műalkotás: Szinyei Merse Pál - Léghajó 1878
Rendező: Jankovics Péter
Játssza: Kemény István

Szabó Borbála: Szerenád
Műalkotás: Csontváry Kosztka Tivadar - Sétakocsizás Újholdnál Athénban 1904
Rendező: Fodor Annamária
Játssza: Mórocz Adrienn

Vadadi Adrienn: Körforgás
Műalkotás: Bernáth Aurél - Reggel (Ablak) 1927
Rendező: Andrusko Marcella
Játsszák: Pallai Mara, Barna Zsombor

 

Jegyek korlátozott számban kaphatók a www.jegymester.hu oldalon, illetve a Magyar Nemzeti Galéria jegypénztárában (NY: K–V 10.00–17.00).

Javasolt korosztály: 7–12 év

Belépő (érvényes az előadásokra és a teljes állandó kiállításra): 1900 Ft

 

A NYITÓKÉPEN: FERENCZY KÁROLY:  PLAKÁTUMOK ELŐTT, 189

látogató, múzeumtörténet, téma
2018-03-12 19:00
múzeumpedagógia, színház
2017-12-07 19:00
irodalom, kiállítás
2017-07-11 07:19