Április 20. és június 24. között Türk Péter életmű-kiállítása látható a Ludwig Múzeumban.
Türk Péter (1943 – 2015) a magyar neoavantgárd 1960-as évek második felében induló „nagy generációjának” éppúgy meghatározó alakja volt, mint a „kortárs” magyar szcénának. Következetes és koherens, konceptuális irányultságú pályájának minden korszakában kiemelkedő jelentőségű műveket alkotott. Munkássága az 1945 utáni magyar képzőművészet talán egyik legizgalmasabb és leginspiratívabb teljesítménye.
Türk Péter 1943-ban született Pestszenterzsébeten. 1957 és 1961 között a Képzőművészet Gimnázium (Budapest), majd több sikertelen felvételei után, 1964-től az egri Tanárképző Főiskola hallgatója magyar-rajz szakon. A köztes időszakban kitanulja a betűszedő szakmát. Miután Egerben diplomát szerez, szinte azonnal bekapcsolódik a magyar neoavantgárd vérkeringésébe.
Pályájának ez a szakasza többé-kevésbé leírható, értelmezhető a korszak ismert, s ugyanakkor folyamatosan változó koordinátái, összefüggésrendszerei mentén, egészen az 1980-as évek végéig. Korai, franciás igazodású, a lírai absztrakció jegyében keletkezett műveit, az organikus és a geometrikus formavilágot összehangoló reliefek, grafikák, majd minimalista, redukált szín és formavilágú szénrajz és táblakép-sorozatok követik. A hetvenes évek elejének analitikus megközelítésű – „számtani programokat” is futtató – konceptuális irányultságú sorozatai pedig az hazai (új)geometrikus és struktúraelvű művészetben játszott szerepére hívják a figyelmet. Munkásságában a hangsúly ’70-es évek közepétől – a fogalmi-konceptuális művészet jegyében létrehozott műveit követően –, a saját alkatára, céljaihoz hangolt egyedi, fotóalapú képalkotási- és rögzítési technikákra helyeződik át. Az asszociációs sorok, képszövésekkel, pszichogramok és fenomének közös nevezője: a látáspszichológiával kapcsolatos érdeklődés, illetve képalkotás és az emlékezés belső összefüggéseinek vizsgálata.
Egy váratlan élmény, 1989-es Istentapasztalatának spirituális ereje azonban – másfél évre megszakítva a művészi alkotómunka folyamatát – alapjaiban változtatja meg Türk életét, a művészet-tudomány-hit viszonyrendszer hierarchiájáról vallott elképzeléseit. A korábban stílusokban, műfajokban, egymás mellett futó „történetekben” gazdag életmű fókuszáltabbá válik. Egy kérdéskör aspektusait sorozatokban, 5-10 éves periódusaiban bontja ki, láthatóvá téve egy végtelen és rejtőzködő, de megismerésre váró és vágyó, transzcendens világot.
Látszólag meglehetősen banálisnak tűnő tárgyak, jelenségek képesek „gondolat-mágnesként”, meditációs objektumként” működni, de épp ezeken a hétköznapi „tüneményeken” keresztül nyitnak átjárókat a koncentrált figyelem, a szinte „emberi közreműködés nélküli” képalkotás útjai. Az emberi vagy gépi algoritmusok végigfuttatása – átrajzolások, képrétegzések, negatívhalmozások, téglagörgetés-változatok – utak egy rejtett és láthatatlan, de fogadókészség esetén megmutatkozni képes világhoz. Ennek a „képhalászatnak” az eredményeképpen úgy sejlik fel a végtelen, „a nem emberhez való tökéletesség”, hogy közben szembesít korlátainkkal is.
Az életmű úgy válik szét a két – az Istentapasztalat előtti és utáni – periódusra, hogy számos látható és eleinte talán kevésbé érzékelhető szállal kötődnek egymáshoz bennük művek, műcsoportok. Ennek a változékony, de mégis állandó elemeket tartalmazó tér- és időbeli összefüggésrendszernek a főbb alapmotívumait, ismétlődő, egymásba alakuló mintázatainak bemutatására törekszik a kiállítás. Épp a fentiek okán egy viszonylag laza, de követhető kronológiát követve, amely egy fontos témakör (kérdőjeles akciók), egy meghatározó helyszín (szepezdi kert) vagy egy hosszútávú művészi program (egymásrarajzolások, téglamunkák) – adott esetben akár több évtizednyi munkát összesűrítő – csomópontjain halad keresztül.
Türk Péter nagy és összetett életművet hozott létre, sok (látszólagos) ismétléssel, apró, alig érzékelhető elmozdulással. Mint egy bonyolult mintázatú szőnyeg: hozzá kell lassulni, időt kell hagyni az egyes szálak, motívumok, minták szétszálazására, vándorlásuk követésére, a gondolatmenetek megismerésére. Ily módon második világháború utáni modern magyar képzőművészet egyik legizgalmasabb, de eddig kevéssé ismert életműve tárulhat fel a figyelmes szemlélő előtt.
A kiállítás 2018. június 24-ig tekinthető meg.
