EN facebook

Minden idők legnagyobb Leonardo kiállítása

PÁRIZS

2019-11-20 08:00

 

Minden idők legnagyobb Leonardo kiállítása nyílt meg idén ősszel a párizsi Louvre múzeumban. A kiállítás apropóját Leonardo halálának kerek, ötszázadik évfordulója jelenti. A valaha megrendezett legnagyobb Leonardo kiállítás keretében bemutatják az itáliai művész Louvre gyűjteményében őrzött öt festményét (Sziklás Madonna, Mona Lisa, Keresztelő János, Ismeretlen nő portréja, Szent Anna) és huszonkét rajzát. A kiállítás teljes anyaga százhatvan műből áll, az esemény kurátorai hat másik jelentős festménnyel bővítették az anyagot, így ez az egyik valaha megrendezésre került legnagyobb tárlat, hiszen a 2011-es londoni kiállításon is mindössze kilenc festményt állítottak ki.

 

A kiállítás koncepciójában végre méltó helyre kerülnek a grafikus művek, a múzeum központi szigetén tekinthetők meg a mappák, melyek vázlatlapjai földtani, botanikai, zoológiai, építészeti vázlatokat és motívumkereséseket ábrázolnak. Leonardo egyik legfontosabb monográfusa, Daniel Arasse szerint ugyanis éppen a rajzokon keresztül lehet leginkább megítélni a festő sokoldalú, tudományos-fantasztikus érdeklődését és kísérletező természetét. Leonardo valóban rendkívüli figyelemmel kísért mindenféle természeti jelenséget és tudatosan foglalkozott ezek ábrázolásával. Könyvében Arasse kiemeli, hogy „a furcsaság és a különcség művészi hírnevének és imázsának már életében egy fontos dimenziója volt. Kortársai számára az egyik legfigyelemreméltóbb tulajdonsága az volt, hogy milyen tehetséggel tudott újra meg újra feltalálni valami furcsaságot, azaz egy cosa bizarra-t”.

 

 

A Louvre-beli anyag bemutatása közel tíz esztendő tervezést és kivitelezést vett igénybe, részben azért, mert három főműnek számító festmény restauráltak a közelmúltban. A kiállítás első termében Leonardo első mesterének a firenzei Andrea Verrocchio-nak a bronzszobra látható, Szent Tamás. A szobor körüli falakra vászonra készített drapériát ábrázoló vízfestmények kerültek. A festő-polihisztor alig húsz évesen már a vonalakban rejlő mozgást tanulmányozta. Kétségkívül Leonardo az első festőművész, akinek a keresővonalait és vázlatait az útókor megőrizte és feldolgozta, mert a művész számára a grafikus vonalkeresés különös jelentőséggel bírt: érzékelhetővé tette azt a minőséget, ami a látható és a nem meglátott között húzódik, ami festészetét plasztikussá, elevenné és átélhetővé teszi.

Aki nem jut el a párizsi kiállításra, de kedvet kapott a művész alkotásainak megtekintésére, kinyithatja ezt az interaktív játékot, ha érdekli, hogy mely alkotásán dolgozott Leonardo abban az életkorban, amelyben most Ön van.

 

 

Leonardo da Vinci

2019. október 24. – 2020. február 24.

Louvre, Párizs