EN facebook

Menő lett a reformáció! Vagy inkább utazó?

REFORMÁCIÓ 500

2017-10-24 21:00

Menő reformáció címmel, egy átalakított autóbuszon indul országjáró útra a Reformáció Emlékbizottság vándorkiállítása.

 

A Magyar Nemzeti Múzeum elől indul országjáró útjára a Reformáció Emlékbizottság mozgó-kiállítása, amely egy – kifejezetten erre a célra, egy mozgó reformációs tematikájú tárlattá alakított – busz, amely új megközelítésből kívánja átadni, s „szállítani” az idén 500 éves reformációhoz kapcsolódó gondolatokat.

 

A „menő” csuklósbusz fő célja, hogy az egész országot végigjárva, a legkisebb falvakba is eljutassa a reformáció történetét és értékeit. Az előzetes tervek szerint az útba eső településeken egy-egy napot fog állni a reformációt bemutató Reformáció 500 busz.

 

A buszban található tárlat elsősorban arról szól, hogy mit jelent a ma embere számára a reformáció. Ez természetesen nem értelmezhető a reformáció történetének és hagyományainak megismerése nélkül. Ám a kiállítás nem csupán a busz falain belül kapott helyet, mivel a jármű külső dekorációja szintén jelentésértékkel bír. Külső része ugyanis a történelemről, a „dicső múltról” és jeles elődeinkről szól, míg belseje a reformáció mai üzenetére koncentrál. A busz oldalán látható „utasok” a reformáció jeles magyarországi személyiségei, illetve Kálvin, Luther és Melanchthon. Ez alatt látható, az alsó sávban az idővonal a magyar reformáció és a protestáns egyházak főbb eseményeivel, gyakorlatilag napjainkig. A 40 történelmi alakkal a buszban mélyebben is megismerkedhetnek a látogatók, mellettük pedig hét kortárs személyiség - többek között Polgár Judit, Gryllus Dániel és Gundel Takács Gábor - beszélnek olyan fontos témákról, mint a lelkiség, az anyanyelv vagy a család.

 

Mellettük, a busz belsejében szórakozva mélyülhetünk el a reformáció történetében és jelentéseiben. A tárlat ugyanis különböző játékokkal, digitális installációkkal, filmekkel, várostörténeti információkkal és kiállítási tárgyakkal hozza közelebb hozzánk a félezer éve útjára induló, és az azóta mindennapjainkba beépült megújulási mozgalom, a reformáció értékeit.

 

Fotó: MTI/Mohai Balázs