A múzeumok, hogy látogatóaik számára új tartalomközvetítési módokat és új bevonódási lehetőségeket kínáljanak, világszerte évek óta kísérleteznek a kiterjesztett valóság (AR) és a virtuális valóság (VR) technológiákkal. A kiterjesztett valóság, mely által a látogatók saját eszközeik, vagy az adott intézmény által a kiállításban működtetett mobiltelefonok, tabletek segítségével a műtárgyakról plusz információkat nyerhetnek ki, az utóbbi években az állandó kiállításokban is egyre nagyobb teret nyert, a virtuális valóság alkalmazása pedig eddig egyelőre első sorban az időszaki kiállításokban volt jellemző.
A Badisches Landesmuseum Archäologie in Baden című kiállítása, melyet az intézmény nem is így, hanem a laboratóriumra és tékára utaló ExpoLab/ ExpoThek névvel illet, a két technológiát ötvözve új szintre emeli a múzeumi megismerés és tapasztalás lehetőségeit. A kiállítás két egységből áll, melyek az első (650 000 éves) badeni régészeti leletektől a kora középkorig nyúlva mutatják be a térség archeológiai örökségét. A kiállításban egyedül csak a műtárgyak valóban, analóg módon valóságosak, minden információ, ami kontextusba helyezi őket, digitális térben jelenik meg.
A „laboratórium” első terme a kiterjesztett valóság technológiájára épít, a látogató számára összetett interaktív élményt biztosít, oly módon vonja be, hogy maga fedezhesse fel a tárgyak történetét, mintegy kutatóként maga azonosíthassa, párosíthassa, csoportokba és időrendbe rendezhesse őket, vagy éppen töredékekből maga rakhassa ki a tárgyakat. Az ExpoLab első termét 13, kétoldalt egymásba épített „okosvitrin” keretezi, középen pedig 3, összesen 24 férőhellyel rendelkező „okosasztal” található. A tárgyakhoz nem tartoznak feliratok, a vitrinek hátoldalán QR kódok futnak, melyeket a látogatók az intézmény által biztosított eszközökkel (erre a célra fejlesztett software-rel ellátott okostelefonokkal, melyeket az intézmény „ExpoPhone”-nak nevez) leolvashatnak, és ily módon kaphatnak információkat (megnevezés, rövid leírás, lelőhely, kor, technika, anyagtípus, analógiák stb.) az adott tárgyról, vagy tárgycsoportól. A vitrinek alsó része kihúzható fiókók áll, melyekben a kiállított tárgyak restaurált analógiái, illetve rekonstrukciók találhatók, ezekről szintén a telefonos applikációban található leírás és információ.
A terem közepén található asztalok érintőképernyős felületein a kiállított tárgyak képei futnak végig, melyeket a látogatók az előttük található kör alakú felületbe húzhatnak, és kiválaszthatják, hogy mit szeretnének tenni velük: újabb adatokat tudni meg róluk, más tárgyakkal együtt időrendi sorrendbe helyezni őket, kérdésekre válaszolni, vagy pedig mintegy puzzle jelleggel töredékekből kirakni őket. Az asztal mindezt három szinten kínálja, az adott látogató tudásához és a témában szerzett előzetes információihoz mérten kiválaszthatja, hogy érdeklődő, hobbikutató, vagy tudós/történész-régész szinten szeretné-e megismeri az adott tárgyat, illetve tárgycsoportot. A laboratórium így tehát a széles látogatói rétegek számára, sőt az egyes korszakok kutatói számára is (az adott szinten az érdeklődést teljes mértékben kimerítő) információkat és élményt biztosít.
Az „okosvitrinek” és az „okosasztalok” által kínált megismerési és információszerzési módok össze is köthetők: a kiállításban használt telefonokat az asztalok sarkainak az erre kijelölt területére helyezve, mindezen lehetőségek és játékok a vitrinből közvetlenül kiválasztott tárgy esetében is elérhetők (nem kell megvárni, míg az a látogató elé úszik).
A kiállítás második terme a virtuális valóságre épít, amely a korábbi múzeumi élményekhez képest jóval intenzívebb, valóságosabb tapasztalási dimenziókat nyit meg a látogatók előtt. A virtuális valóság által nyújtott digitális környezet új kontextusba helyezi az analóg módon kiállított műtárgyakat, amely által a szemlélő is új viszonyba kerül velük.
A terem három vitrinből áll, melyekben egy-egy kőkori, neolitikus és bronzkori tárgycsoport látható. Mindegyik vitrinhez tartozik két-két szemüveg, melyet felvéve a látogató virtuális valóságba kerül, a vitrinben látható tárgyak környezetükkel együtt elevenednek meg előtte. A vitrinben látható kőkori pattintott kőeszközöket a szemüveget felvéve a látogató szeme előtt emberek munkálják meg, a látogató egy barlangba kerül, melyet 360 gokban körbejárhat, miközben hallja a kő pattintásának és csiszolásának, illetve a tűz ropogásának hangjait. A neolit kor kézieszközeit bemutató vitrin egy, a látogatót körülölelő faluvá változik, ahol különböző mesterek dolgoznak a vitrinben látható eszközökkel. A bronzkori tárgycsoport, amely egy lovas felszereléséből áll pedig a szemüveget felvéve egy virtuális lóra és emberre helyeződik át, amely meghökkentően valóságos élményt nyújt.
Badisches Landesmusem Archäologie in Baden című ExoLab-je új szinte emeli a múzeumi kiállítás fogalmát, új koncepciót és kiállítási módszertant teremt. Egyszerre épít az analóg módon bemutatott eredeti műtárgyakra, melyek a mindenkori adott múzeum mint fogalom és mint intézmény alapját, arculatát és egyediségét jelentik, és olyan virtuális környezetbe, virtuális valóságba helyezi őket, ami minden eddig múzeumi élménynél és tapasztalatnál intenzívebb impulzust nyújt a látogatók számára. Valamint intenzívebb interaktivitást és bevonódást is, azáltal, hogy a kiterjesztett valóság segítségével a látogatók teljes mértékben maguk gyűjtik be és válogatják az információkat, sőt, ha szeretnék maguk is rakhatják össze a tárgyakat az előkerült töredékekből (persze virtuálisan).
