Különleges maradványok kerültek elő az egykori Szent István-terem falkutatásakor

RÉGÉSZET

2019-12-11 10:00

Falkutatással folytatódik a déli összekötő szárny és az abban található Szent István-terem felújításának előkészítése a budai Várban. A többi között Anjou-kori töredékeket, a barokk palota homlokzatának részleteit és a Hauszmann-kori padló burkolatának lenyomatait találták meg a szakemberek a Budavári Palota déli összekötő épületszárnyában lévő egykoron díszes, reprezentatív teremben és környezetében. A Szent István-termet is magába foglaló épületszárnyat a Nemzeti Hauszmann Program keretében az eredeti tervek és a megtalált részletek alapján állítják helyre.

 

A Hauszmann Alajos tervei alapján készült Szent István-terem a múlt századforduló magyar iparművészetének gyöngyszeme volt. Kialakításában a legnagyobb hazai mesterek vettek részt, mint például Zsolnay Vilmos vagy a korszak egyik legismertebb bútorgyárosa Thék Endre. Uralkodó stíluseleme – a román stílus – eltért a Palota alapvetően barokk és neobarokk belső tereitől. A terem enteriőrje az 1900-as párizsi világkiállításon hatalmas sikert aratott, nagydíjat nyert. A pazar kialakítású helyiség a II. világháborúban teljesen megsemmisült, azonban a Nemzeti Hauszmann Program keretében az eredeti tervek szerint alkotják újra.

 

A műemlékvédelmi szakemberek 2019 áprilisában kezdték el a terület falkutatását, mely során különleges maradványok kerültek elő a Budavári Palota több korábbi építési periódusából, így például a barokk királyi palota több homlokzatrészlete, számos középkori kőfaragvány, olyan Hauszmann-kori stukkópárkány részletek, melyek a Szent István-terem előtti folyosót díszítették. A terem alatt lévő előcsarnok falai pedig olyan Hauszmann-kori oszlopokat rejtettek, melyeket feltehetően az 1950-es évek végén falaztak be. A kutatás másik fontos eredménye, hogy a második emeleten, a déli barokk ablakból átalakított Hauszmann-kori átjáróban megmaradt a gipszstukkó egy része, valamint a cementmozaik padlóburkolat lenyomata. Ezek a feltárt építészeti részletek nemcsak a palota építéstörténetét árnyalják, hanem önmagukban is építészettörténeti értékűek.

 

A Szent István-terem falait Árpád-házi királyokat és szenteket ábrázoló Zsolnay-pirogránit képek díszítették. A helyiség kandallóját tűzálló, mázas kerámiával burkolták, amelyre Strobl Alajos Szent Istvánról készült mellszobra került. A 220 centiméter széles és 465 centiméter magas kandallót a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrában több mint egy év alatt reprodukálták eredeti méretében, színében és anyagában. 

 

A Nemzeti Hauszmann Program egyik fontos eleme, hogy a Szent István-terem belső tere visszakaphassa régi pompáját. A korabeli enteriőr hiteles és eredeti visszaállítása után a nagyközönség újra teljes szépségében csodálhatja majd meg.

 

A Szent István-terem, mint új kulturális és turisztikai attrakció várhatóan 2021. augusztus 20-tól bővíti majd a Budavári Palota élménykínálatát, és lehetőséget teremt arra, hogy a látogatók hosszabb időt töltsenek el az épületegyüttesben.

 

 

A barokk királyi palota homlokzatrészlete

A stukkópárkány részlete a Szent István terem melletti folyosóban

 

A Szent István-terem jelenleg

 

Egykori Szent István-terem - Forrás-FSZEK Budapest Gyűjtemény

 

Egykori Szent István-terem 1930 körül - Forrás-FSZEK Budapest Gyűjtemény2

 

Hauszmann-kori oszlopok1

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
fénykép, helytörténet, restaurátor, állományvédelem
2019-01-10 16:00