EN facebook

KÖRFORGÁSBAN: MARIA JEGLIŃSKA

KIÁLLÍTÁS

2019-03-21 17:00

A Körforgásban című kiállítás-sorozatot az Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Főosztálya indította útjára. A múzeum Üllői úti főépületének rekonstrukciója idején különösen fontos, hogy mozgásban tartsuk a gyűjteményt. A Körforgásban című sorozat keretében arra kérünk kortárs dizájnereket, hogy miután megismerkedtek a múzeum nemzetközi színtéren is páratlanul gazdag
gyűjteményével, válasszanak ki egy tárgyat, tárgycsoportot, ami munkájukat inspirálja, és azokra reflektálva hozzanak létre saját dizájnt. A múzeumi gyűjtemény inspirációjára megszületett dizájn maga is a gyűjtemény részévé válik, mely további kiállítási relációkra nyújt lehetőséget. A kiállításnak legalább olyan fontos része a dizájnt mint gondolkodási folyamatot bemutató film, mely a látogatók számára betekintést enged a kulisszák mögé is.

 


A sorozatot 2018-ban az Artista Stúdió kiállításával indítottuk útjára, melynek eredményeként három egyedi öltözékkel és ehhez tervezett kiegészítőkkel bővült a múzeum gyűjteménye. A sorozat második kiállítója Maria Jeglińska lengyel dizájner, aki egy 1969-ben Mikó Sándor által tervezett karosszéket választott inspirációs forrásként. A szék a budapesti Te+Én Eszpresszó berendezési darabja volt.

Kurátorok: Horváth Judit PhD, az Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn
Főosztályának vezetője és Agnieszka Jacobson-Cielecka PhD, dizájn
kurátor, programigazgató, School of Form, SWPS University,
Lengyelország
Társkurátorok: Farkasdy Melinda és Komporday Rita, Kortárs Dizájn
Főosztály, Iparművészeti Múzeum

Maria Jeglińska

Maria Jeglińska 1983-ban született Fontainebleau-ban. 2010-ben megalapította Design & Research nevű irodáját Londonban. 2007-ben diplomázott az ECAL ipari formatervezés szakán. Az IKEA Foundation ösztöndíjának köszönhetően a párizsi Galerie kreo-nak, Konstantin Grcic-nek (München) és Alexander Taylornak (London) dolgozhatott. Számos megrendelésnek tesz eleget az ipari formatervezéstől a kiállítás dizájnon át a kutatás alapú projektekig. Meggyőződése, hogy
napjainkban a kutatómunka újfajta lehetőségeket és megoldásokat generálhat. Megrendelői közé tartozik a Ligne Roset, Kvadrat, Actus, Vitra, 1882ltd, a St Etienne Design Biennale, a varsói Modern Művészet Múzeuma. Munkái rendszeresen szerepelnek külföldi helyszíneken, mint például
Villa Noailles, Aram Gallery, Barbican Art Gallery, Centre Pompidou Metz, Triennale di Milano.
2012 októberében a “Ways Of Seeing/Sitting” kiállítás kurátora és dizájnere volt a lengyelországi Łódź Design Festival-on. 2016 szeptemberében a Lengyel Pavilon társkurátora és dizájnere volt az
első London Design Biennale-n. 2018-ban kinevezték a lengyel Arena Design Fair kreatív igazgatójának.
Válogatott kiállítások:
“Between Area and Space”, 28. Nemzetközi Tervezőgrafikai Biennále, Brno, 2018
“Typecasting” Vitra, Salone del Mobile, Milánó, 2018
“Is Coral a colour?”, Superstudio, Prága, 2018
“Arrêt sur image”. Design Parade, Villa Noailles, 2017
“Cadavre Exquis, an anatomy of utopia”, London Design Biennale, 2016
“Future Stars ?”, Aram Gallery, London , 2014
“La Ville Mobile”, St Etienne Design Biennale, 2010

Kapcsolódó programok:

2019. 04. 11. 18:00-19:00
Matematika-Költészet-Design
A költészet napján Pintér Gergő matematikus és az Iparművészeti Múzeum
Kortárs Dizájn Osztályának munkatársai beszélgetnek a matematikában és
a dizájnban rejlő költészetről.
A Budapest Art Week hivatalos programja.

2019. 05. 16. 18:00-19:00
Tér/Időelválasztó. Milyen volt Varsó és Budapest presszóinak
hangulata? Hogy él tovább ez a világ a kortárs dizájnban?
Vendég: Jerger Krisztina művészettörténész, Zeke Gyula kávéháztörténész
A beszélgetést vezeti: Horváth Judit PhD, a Kortárs Dizájn Főosztály vezetője

2019. 05. 23. 18:00-19:00
Apa és fia – építészet és design
Maria Jeglińska, a Körforgásban sorozat aktuális résztvevője az
egykori Te+Én Eszpresszó berendezési darabjául szolgáló Mikó Sándor
(1927-2014) által tervezett karosszékből inspirálódva hozott létre
saját dizájnt. Mikó Sándor fiával, Mikó László építésszel az
Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Osztályának munkatársai
beszélgetnek.

2019. 05. 25. 10.00–16.00
Varázslatos zenés kerti családi piknik



2019. március 22. – június 9.
Ráth György-villa
1068 Budapest, Városligeti fasor 12.
Nyitva tartás: kedd–vasárnap 10:00-18:00
Tel.: +36 1 416 9601
További információ: www.imm.hu

díj, örökségvédelem, téma
2019-03-21 09:00
kiállítás, látogató, programajánló
2019-02-25 14:00