Kivetkőzéstől beöltözésig címmel nyílt időszaki kiállítás a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban. A viselettörténeti tárlat bemutatja, hogyan hatott a nógrádi szénmedence társadalmának életére – általa pedig az öltözködésre – a 19. és 20. század fordulóján megjelenő bányászat.
A népi kultúra hagyományos elemei, így a viseletek is kortükrök. A tájegységi tradíciók átalakulására mutatnak rá: miként reagáltak viselőik a társadalmi változásokra. Nógrádban például a bányászat megjelenésére. Hatására ugyanis ugrásszerűen fejlődésnek indult a gazdaság, ami változásokat indított el a szénmedence vidékén élők életében. Csakúgy, mint a külföldről érkező idegen nemzetiségű (cseh, lengyel, német, osztrák) bányászok is, a szokásaikkal együtt. De mennyire és milyen hosszú ideig tudott ellenállni ennek a sok-sok külső hatásnak a díszes, sokszínű palóc népviselet?
Az egyes közösségek különbözőképpen reagáltak az őket ért hatásokra, illetve változásokra; volt, ahol a népviseletből való kivetkőzés hamar megtörtént, volt azonban, ahol a lakosság szívósan ragaszkodott szokásaihoz, hagyományos öltözködéséhez. A fiatal néprajzos-muzeológus Steib Janka első önálló kiállítása ezekre az útkeresésekre mutat rá. A tárlat azonban nem csak a kurátor bemutatkozása. Általa kap először komolyabb nyilvánosságot a Dornyay Béla Múzeum 2013 óta létező néprajzi gyűjtemény is.
Marad-e a palóc pompa?
Az új, időszaki néprajzi tárlat ajtaja sosincs kitárva. Nekünk, látogatónak kell benyitni a népviseleti kincsestár kapuján. Számos kérdéssel léphetünk be a kiállításba, és ezekre mind választ akarunk kapni: létezik, hogy erősíti, és nem gyengíti egymást a tradíció és a funkcionalizmus; vagy képes elnyomni egyik a másikat; és ha igen, melyik az erőteljesebb?
Már a bejáratra kasírozott ellentétes színű és hangulatvilágú három kép is elgondolkodtató. Vajon a bányásztársadalmat képviselő fotó azért került felülre, mert az a hangsúlyos? A nógrádi család fekete-fehér fotója pedig valójában egy olyan színes népviselet-együttesről készült, amilyet a mellé helyezett – a motívumokról készített – felnagyított fotó mutat? Ezek persze csak szubjektív felvetések. De a kurátornak éppen a látogatók ilyesfajta elgondolkodtatása volt a célja a fotóválogatással.
A tárlatba lépve a magyar hagyományokba vetett hitet erősíti az a (remény)sugár, ami pontosan a kazári női népviseletre vetül. A terem közepén álló, díszes vizitkés, a csípőt kiemelő sokszoknyás kollekció jelentheti akár a dacot is ebben a közegben: „csak azért is magunkra öltjük a palócság jelképét a felszínen most, amikor a bányászat miatt egyre gyarapodó anyagi javaink meg is engedik ezt a pompát”. Valami ilyesmi járhatott a kazári menyecskék fejében, akik büszkén öltötték magukra jellemző viseletüket, amihez könnyebb volt hozzájutni a bánya nyújtotta stabil fizetésből, mint korábban.
De nem minden Salgótarján környéki település volt ennyire hagyományőrző, illetve nem mindenhol hozott ilyen pozitív változást a bányászat megjelenése, mint Kazáron. Azokra a településekre volt leginkább jellemző, ahol a kétlaki életmód, a földművelés és bányamunka egymás mellett élése az egyik leginkább megmutatkozott. .A szénmedence számos más községében nagy ütemben indult el a polgárosodás, a modernizáció és az urbanizáció a gazdasági és társadalmi fejlődés eredményeképpen, ami az öltözetekben is változásokat hozott. A föld alatti munka miatt a praktikum és kényelem volt az elsődleges a ruhák szabásakor. Ezért a 19. század első felében a férfiak által még oly büszkén viselt bő szabású vászongatya és a rövid derekú vászoning egyre inkább kikopott a mindennapi viseletből a 20. század elején. „A bánya vitte el a viseletet" – tartották a helybeliek. De talán pontosabb, ha a látottak alapján azt mondjuk, hogy leegyszerűsödött a férfiöltözet.
A Dornyay Béla Múzeum időszaki tárlata ennek a folyamatnak az összefüggéseit mutatja be a muzeológia eszközeivel. A középpontba helyezett Kazári viselet köré rendezve egymást váltják a kivetkőzés előtti, majd a bányászat folyamán használt öltözetdarabok, valamint azok a ruhák és kiegészítők, amelyeket a hagyomány továbbéléseként viseltek Kelet-Nógrád településein. A háttérben erre erősítenek rá a tájegység öltözetének és népi kultúrájának hagyományait megjelenítő – a dokumentációs tár által őrzött – nagyméretű fotók.
A tárlatot élővé teszi az a videó anyag, ami a kiállítást zárja. A felvétel 2012-ben készült a Nógrád Táncegyüttes műsoráról, amely a Karbidlámpa ég minálunk címet viseli, és tánccal mutatja be színpadon a szénmedence társadalmának életében végbemenő változásokat. A tárlatot lezáró, a hagyományok továbbélését szimbolizáló térben a látogatók maguk is beöltözhetnek a tájegység jellemző viseleteibe.
Megvalósult vizsgamunka
A szakmabelieknek külön érdekes lehet a kiállítás. Megmutatja, hogyan hasznosul egy, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Képzési Központja által szervezett továbbképzésen szerzett tudás. Steib Janka kiállítása ugyanis éppen egy ilyen, a „Kiállításrendezés A-tól Z-ig: az ötlettől a megvalósításig a közoktatás szolgálatában” címmel meghirdetett tanfolyam záró dolgozatának konkretizált és továbbfejlesztett változata.
A kiállítás 2018.június 29-ig látható a Dornyay Béla Múzeumban.
