Kelet és Nyugat - két világ találkozása. Az élményt két nagyszerű művésznek köszönhetjük: az osztrák Friedensreich Hundertwasser és a japán Shoichi Hasegawa alkotásainak. A lendvai várgaléria munkatársai a két kultúra illusztratív bemutatására törekedtek, amikor Richard H. Mayer magángyűjteményét a szlovén kisvárosba hozták. A nem mindennapi kiállítást a zalaegerszegi Göcseji Múzeum munkatársai is megtekintették azon a napon, amikor azt utolsó alkalommal tárlatvezetéssel zárta Pisnjak Atilla művészettörténész. A tárlat nagyszerűen bemutatta a párhuzamokat és különbségeket, azt, hogyan hatottak a művészek egymás világára alkotásaikkal és a felhasznált technikákkal.
Történt ugyanis, hogy 1961-ben a a Tokyo Gallery meghívására Hundertwasser a japán fővárosba utazott, ahol nagy sikerrel mutatta be művészetét. Hasegawa kíváncsi volt bécsi alkotótársa munkáira, s amikor megtekintette a kiállítás, elhatározta, hogy megismerkedik az Európában használatos maratásos grafikai technikával. Nem sokkal ezután elhagyva hazáját előbb Marseilles-be utazott, majd Párizsban telepedett le. Tudta, hol kap választ a kérdéseire és hol élheti ki művészi ambícióit: az Atelier 17 lett az új otthona. Tulajdonképpen a szó szoros értelmében, ugyanis a bevándorló képző- és iparművészek bejelentett lakcíme sok esetben ez a műterem volt. Párizsban itt találkoztak azok az alkotók, akiket a sokszorosítási eljárások érdekeltek. Éjt nappallá téve kísérleteztek, és dolgoztak ki új technikákat, új grafikai eljárásokat. Hasegawa a mai napig Franciaországban él és alkot. Sokszorosított grafikáin a nyugat tárul elénk egy keleti ember tolmácsolásában. "A művészetem a Kelet és a Nyugat között van." - vallja az alkotó, aki véletlenül sem akarja megtagadni japán gyökereit.
Hundertwasser művészetére viszont hatottak Japán hagyományai, a fametszetek finomsága, a különleges vallási teóriák. Ő volt az első európai, akinek keze alatt később japán fametszők dolgoztak. Stílusa ebben az időben változott meg végleg, s néhány konkrét szimbólum köré rendeződött.
A spirál - Bármelyik alkotására tekintünk, a spirál alakzat, a csigamotívum jelen van. Többször is hangoztatta, az egyenes vonalban nincs semmi kreativitás, sőt, egyenesen az ördög eszközének tekintette. "A spirál az élet és a halál jelképe. A spirál azon a ponton áll, ahol az élettelen anyag életre kel." Grafikáin két ugyanolyan görbe vonalat nem találunk. A vizuális azonosság tagadása sokszor a mindennapjaiban is megjelent. (Minden nap két különböző színű zoknit viselt.)
Az ablak számos alkotásán szerepel. Ottjártunkkor gyerekeket kérdezett meg a várgaléria művészettörténésze, mutassanak olyan képet, ahol nincsen ablak. A gyerekek tüzetesen végignézték a teremben fellelhető összes alkotást. "Olyan nincs." - válaszolt végül egy kisfiú. S valóban, az ablak mint a nyitottság szimbóluma minden egyes sokszorosított grafikáján jelen van. Hundertwasser szemében egy ház nem falakból, hanem ablakok sokaságából áll. Fennhangon hirdette ezek kötetlen elhelyezését az épületeken.
A hajó egyértelműen a szabadság jelképe. A nyughatatlan alkotó 1967-ben Palermoban maga is vásárolt egy hajót, a San Giuseppe-t és Velencében kötötte ki. A jármű átépítése évekig tartott, amíg olyan nem lett, amilyenre a művész megálmodta. A "Regentag"-ra átkeresztelt hajón bejárta először a vén kontinenst, majd világ körüli útra indult. 1972 és 1983 között ez volt az otthona, a főhadiszállása, az alkotóterme. Ebben az időszakban öt földrészen láthatták vándorkiállítását. Utazásai során előadásokat tartott, alkotott, ruhátlanul performanszokat mutatott be. Már ekkor foglalkoztatta a környezetvédelem kérdése. Külön érdekesség, hogy egy utasszállító hajón érte a halál 2000. február 19-én a Csendes-óceánon, úton Új-Zélandról hazafelé. Habár kívánsága szerint Új-Zélandon temették el, Regentag nevű hajója Ausztriában, Tulln dunai kikötőjében látható 2004 óta.
A rendkívül eredeti, megzabolázhatatlan képző- és iparművész, építész, aki állandóan feltűnést keltett és botrányokat kavart, már néhány évvel a halála után klasszikussá vált. Legmeghökkentőbb műveivel is arra kereste a választ, miképpen élhetne harmonikusan együtt ember és természet. Ahogy elnézzük munkásságának lényegét, próbáljuk megérteni vízióit, figyeljük a bátor színpárosítását, az újító ötleteit, rájövünk, hogy ő is egy olyan művész volt, aki jóval meghaladta korát. Azokra a környezeti változásokra hívta fel a figyelmet, amivel most évtizedekkel később mi is szembesülünk. Olyan megoldásokat kínált, olyan határokat feszegetett, amiken a 20. században még meghökkentek. A 21. század embere viszont már teljesen más szemüvegen keresztül látja és megérti a művészt, aki a bohém, mégis a bolygó iránt érzett felelősségteljes életét művészetté alakította.
Kelet és Nyugat, két művész, egy barátság és a párhuzamos elképzelések a világról. Ezt mutatta meg e csodás kiállítás és azt hiszem, van remény...
